Jelenlegi hely
.
119 év múlva aszteroida csapódhat a Földbe
El kell téríteni az aszteroidát, mert túl közel jön
A Bennu nevű aszteroida, hatévente keresztezi a Föld pályáját, idővel veszélyesen közel jön és 2135 után nagy az esélye, hogy becsapódik a Földbe. A NASA egy szondát küld az űrbe, hogy elemezhessék az objektumot, és a jövő generációi felkészülhessenek a katasztrófa elkerülésére.
Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem bolygótudományi professzora szerint a Bennu nevű aszteroida már 2135 után a Földbe csapódhat, míg más tudósok ezt csak a XXII század második felében látják valószínűnek. Lauretta a NASA kutatójaként fogja vezetni azt a projektet, amelynek során szeptemberben elindítják az Osiris-Rex szondát, hogy feltérképezzei az aszteroidát, kőzetmintát vegyen róla, és ezzel térjen vissza a Földre – írja az Independent.
A 101955 Bennu, földközeli kisbolygó. A LINEAR projekt keretében fedezték fel 1999. szeptember 11-én. Jelenleg a Földre legveszélyesebb űrobjektum. A kisbolygó mérete megközelítőleg 550 méter, keringési periódusa 14 hónap, és a legújabb számítások szerint 1:1000 esélye, hogy összeütközik a Földdel. Felfedezése után néhány évig nem került a középpontba, viszont miután Andrea Milani és munkatársai tüzetesebben is megvizsgálták, helyet kapott azon nyolc kisbolygó között, amik a XXII. században potenciális veszélyt jelentenek a Földre. Ezen kisbolygókról igen kevés és pontatlan információk vannak, így pontos pályájuk meghatározása szinte lehetetlen.
Maga az égitest egyébként nem túl nagy, de kozmikus becsapódás során ez a kis méret is elég lenne, hogy olyan sérülést okozzon bolygónknak, melyet hosszú ideig nem tud kiheverni.
Azt azonban kevesen tudják, hogy a Bennu már korábban is reflektorfénybe került, mivel 2014-ben a NEOSSAT műhold által készített fényképen tanulsága szerint egy olyan felszíni formációval rendelkezik, mely mesterséges eredetre utal..
Érdekes módon a Bennuról még egyetlen nagyon részletes hivatalos felvétel sem készült azon a néhány, nagyon szemcsés, nevetségesen rossz minőségű képen kívül, melyet a NASA közreadottAz aszteroidán látható sötét, négyszögletes folt adott okot a mesterséges struktúra gyanújára
Az égitest maga körülbelül 550 méter, így a rajta látható komplexum 15-20 méter lehet. A lenti videó a NEOSSAT több felvételéből alkotott összefüggő animáció, vagy mozgókép.
<iframe width="702" height="395" src="https://www.youtube.com/embed/iPWDX5YZPLo" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A hivatalos verzió szerint az Osiris-Rex szonda kőzetmintákat gyűjtbe, de a közeli, részletes felvételeken fény derülhet az egyenlőre értelmezhetetlen piramis mibenlétére.