Jelenlegi hely
.
Már megint óraátállítás
Ismét óraátállításra kerül sor most vasárnap: hajnali 2:00 órakor 3:00 órára kell előre állítani az órákat.

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. Azt, hogy meddig marad velünk az óraátállítás, továbbra sem tudjuk. Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás eltörléséről döntött korábban, a 2021-től történő életbelépés viszont több tényező miatt csúszik.

Az óraátállítás története a 18. századig nyúlik vissza, de igazán csak az első világháború során kapott erőre.
Az ötlet az volt, hogy az óra átállításával talán spórolni lehet a szénfogyasztáson. Legalábbis ezt remélték tőle a britek, a franciák és a németek is, úgy gondolva, hogy ezzel is segíteni lehet a háborús célkitűzéseiket. Később aztán olyan érvek merültek még fel, hogy az óraátállítással az üzletek forgalmát is lehet növelni, miközben a bűnözést a fényviszonyok megválasztásával egyben csökkenteni. A dolog máig jól hangzik, hiszen valamennyit spórolhatunk az energiával, de a történet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Az óraátállítás előnyei mellett az utóbbi években egyre többet beszélünk az óraátállítás hátrányairól is.Az EUl akosságának 84 százaléka utálja az óraátállítást. Az eu lengyel elnökségének kiemelt célja, hogy véget vessen ennek a gyakorlatnak.
Az utóbbi években nagy volt a csend a témában.
Az Európai Unió különböző szervei és a tagállamok elsősorban a kialakult politikai és gazdasági problémák megoldásával voltak és vannak elfoglalva, amelyek háttérbe szorították az óraátállítás eltörlésének kérdését.Az óraátállítás hátrányai
Az alvás és az ébrenlét évmilliókon át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár.
A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy az élő szervezetek előbb-utóbb alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.