Mikor végre felértünk a kakasülőre nemkis megelégedéssel konstatáltam, hogy saját helyünk van, de jobb is , mint ahonnan kipenderítettek, mert árnyékban vagyunk és lazán nem egymás nyakán a hőségben melegítjük a szomszédunkat, viszont a helyzetet ismertették a jegyen ,ugyanis közölték, a csodaszép árkádok bizony a porond egyes részeit kitakarják.

Úgy éreztem magam , mint az Operában , ahol a jegyre ráírják "erről a helyről a színpad nem látható" Ez persze túlzás, mert a laza ültetés lehetővé tette a kikukkantást és a felállást, de még az is lehet a jegyre semmi nem volt írva , de remek fesztelenséggel élvezhettük az egész Bikaviadalt.
 

  Kis kitérővel el kell mondanom !... Ágika barátnőnk nem nyugodott bele a kudarcos internetes jegyvásárlásba, nemcsak a pénz miatt, de a presztízs is fontos volt neki, így aztán próbálta megkeresni a céget emailen meg telefonon. Se Cég, se cím , se szám, minden, mint a kámfor eltűnt, úgy tűnt megérte nekik az egy kalandos csalás!
 

Nem én leszek az első , aki a Bikaviadalról ír, hiszen sokan és sok félét írtak már, még a legnagyobb és legjobb írók is rendszerint a rajongók szemszögéből , én viszont , mint jeleztem komoly fenntartásokkal érkeztem az Arénába! Alighogy letáboroztunk félig az oszlop mögé félig nem, a langy, vékonyka zene átváltott egy majdnem induló, de lelkesítő spanyolos, erősen fúvós, ütős zenére   megfelelő hangerővel.   Ez volt a Pasodoble, minden Bikaviadal régmúlt idők óta aláfestő zenéje. Valójában ezt a zenét világszerte ismerté, a hozzá kitalált húszas években született tánc tette, mikor késöbb a versenytánc kötelező fordulóján kellett előadniuk a résztvevőknek. Érdekessége, hogy eredetileg egy dramaturgiai ötlet adta a pasodoble párostánc formáját és koreográfiai megoldásait, ugyanis a férfi táncos a matador a női pedig a bikavadító piros kendő megjelenítője!

Rövid izgatott várakozás után megjelent az est első sztárja maga a Matador, talpig gyönyörű, majdnem azt mondtam kosztümben, hiszen kezdtem magam már egy látványos, nagyszabású, zenés SHOW nézőjének érezni! Kalapját lengetve ünnepeltette magát a lelkes közönséggel majd hajbókolva az egyik , gondolom királyi páholy elött gyakorlott, elegáns mozdulattal felhajította a kalapot.

Hogy a király vagy esetleg más rokonának szólt a megkülönböztető gesztus , azt pontosan nem tudtuk meg, dehogy valaki fontos figura vagy figuranő volt, az a másnapi a városlátogatáson kiderült, ugyanis a Királyi Palota az Alcazar a nép elött zárva volt , ami csak a királyi család ottlétekor szokásos!

   A rendkívül elegánsan lépkedő matadorember, körbement a homokos porondon a nézők egyre nagyobb ünneplése közepette. Mindez pontosan ilyen koreográfiával hatszor megismétlődött természetes más és más Hőssel. Viszont ami érdekessé és rendkívül változatossá tette az előadást az mindig ezután következett. Nem véletlenül írtam előadást , mert innentől kezdve holt bika ide vagy oda, számomra az egész egy felejthetetlen, izgalmas, érdekes, megkockáztatom , színházi, cirkuszi, kultikus, rituálés élményt jelentett.

Érdekes és érdemes volt figyelni nekem , mint mozgástudósnak meg főképp, a hat ember hány és hány féle mozdulattal, használva a piros rongyát, ingerli a bikát. Azt hamar megállapíthattam, hogy a bika amúgy egy teljesen veszélytelen, ostoba állat , mert a Matador néhány ingerléses, bravúros és cseles mozdulat után, ünnepeltetve magát és a gyönyörű mozgáskombinációit ,kissé eldugva a rongyot, teljesen hátat fordított a  bárgyú állatnak , aki bizonytalan tétován ácsorgot és teljes apátiába merült, ahelyett, hogy jól fenéken bökte volna emberét.
 

Aztán jöttek a banderillerok, pikadorok, stb, ami mind hozzátartozott és megadta a módját a végső döfésnek.  Mi jelentette a sikert? Lehet rangsorolni a hat főszereplőt?... és a hat mellékszereplőt? Nagyonis!!!
Folyt. Köv.

 

   Természetesen a főszereplőkkel fogom kezdeni a a "kritikai " megfigyeléseimet, megjegyzéseimet. A Bikaviadal végén könnyű volt rangsorolnom a látott teljesítményük alapján a Matadorokat, hiszen aki egy tőrdöféssel megroggyasztotta és térdre kényszerítette az állatot, majd  az, oldalára dőlve holtan terült el, ö lehetett a legjobb és a legsikeresebb is. Ez a harmadik küzdő volt, aki győzelme után , mint ekkor megtudtam, a legnagyobb elismerést kapta ,úgyanis előkerült tizenkétezer fehér kendő , amiket lengetve, ünnepelte a közönség a "jól" sikerült döfést. Amúgy nemcsak, a végső pillanatokban volt mind a hat Matador közt különbség, de a koruk, a megjelenésük, a mozgásuk, a kosztümük is óriási változatosságot biztosítottak nekik és természetesen a lelkes nézőknek is. Koruk 30 és 50  év közé tehető , de mindegyik jó mozgású rendkívül elegáns a negyvenes évek carlgabli amerikai filmsztárjaira emlékeztető igazi "szépfiú" benyomását keltette. A jó mozgás a váratlan és szokatlan mozdulat a bika ingerlése közben, a közönség azonnali lelkes, tapsos fogadtatására talált. Azt nem tudom megítélni , mennyi volt a pech egyeseseknél, hogy a bika a legnagyobb ingerlésre se volt hajlandó dühbe jönni, nem akart semmit csak fásultan  nézte a halálos ellenségét. A publikum persze rögtön méltatlankodva füttykoncertbe kezdett, de a helyzet nem nagyon akart változni, én pedig csak sajnáltam szegény hősünket , aki pont egy ilyen békés , szelíd állatot kapott. Másik szintén peches matador hiába döfte le a végén a bikát, az oda se neki csak futkosott , mintha egy szúnyog csípte volna meg, szintén a publikum nemtetszése által kisérve. Ez is hasonlatos volt egy színházi előadáshoz , ahol valami baki , vagy rossz színész mindent tönkre tehet. A Matadoroknak volt saját két Banderillere, bedolgozója, akik egyrészt beleszúrkáltak az állatba hat színes valami kampós tör szerűséget, ami nem tudott kiesni a bikából az előadás végéig sem, másrészt előjöttek a veszélyesebb pillanatokban elterelni, a már fújtató szegény pára figyelmét a főnökükről, majd mikor sikerült, gyáván fejvesztve menekültek a palánk mögé.  

   
          Szóval az előbbiekből is jól kiolvasható, hogy a Bika, az általam lemellékszereplőzött , egyáltalán nem  az, hanem bizony tényleges főszereplő, sőt címszereplő és a tragédia valóságos hőse !... És mind a hat különböző színes "egyéniségnek" bizonyult az est folyamán! Az ö porondralépésük teljesen különbözött a matadorok bejövetelétől. Se kalaplengetés , se körbeséta, se elegánskodás, viszont, a megjelenésük a legkülönbözőbbre sikerült, igazán kihasználva az érdeklődést a várva várt belépőre! Volt itt vad roham, tétova ismerkedés a helyszínnel, fejvesztett körözés, a legédesebb volt egy visszafordulásos áldozat , mintha megérezte volna a jövőt, aztán harcias, aki mindjárt az ellenfelére akart rárohanni,

szóval a színházban vagy a cirkuszban sem lehet jobb és érdekesebb belépőket megrendezni. Először mikor megkapták a segítőktől a hat kampós szúrit, kicsit mindegyik nyugtalankodni kezdett ebben nem volt köztük különbség, de aztán mikor már a piros rongyos idegesítette őket, jellemük és vérmérsékletük erősen megváltozott. Egyik-másik kedveszegetten, unottan, néhányan vadul teljes dühvel böködte a bikavadító rongyot, melyet a matador egy boton kifeszítve egy kézzel tartott. Pontosan nem tudtam megérteni , persze ennek is megvolt a maga évezredes oka, hogy mikor és melyik harc közben, de néhány alkalommal megjelent a Pikador is a teljesen felvértezett lován és elkezdett pikadoroskodni, hosszú lándzsájával piszkálta az állatot. Na még csak ez hiányzott , gondolta szegény bika és az egyik megmutatta mit jelent a Bikanyak, iszonyatos erejével a lovat a hasa alatt, lóvasával együtt megemelte a közönség lelkes ovációjával kisérve.

Amilyen színes egyéniségek életükben, ugyanolyan sokfélék és változatosak voltak halálukban az áldozatok. Volt , aki egy pillanat alatt, de volt olyan, aki sehogy sem akarta a véget és az erre kiképzett szakember közbelépésére illetve közbeszúrására volt szükség , hogy másvilágra küldje a szegény párát. A publikum természetesen a bika véső elterülését a porondon szakértőként méltányolta és a taps vagy a füttykoncert megfelelő módon kifejezte tetszésüket! A Matadorok közül néhány, aki megérdemelte bika egy vagy két fülét, egyikőjük még a farkát is megkapta.

  Ezután már nem maradt más hátra, ahogy én neveztem, csak a piszkos munka, hogy egy hármas lófogatú szerelvény kivonszolja az állat tetemét és az öldöklés véres nyomait jótékonyan betakarja és feledtesse a porond homokja!