.

Yogyakarta III




Szerző:
Gesler György
 

    Yogyakarta egyik legnagyszerűbb látnivalója  egy teljesen váratlan és meglepetés- szerű élménnyel örvendeztetett meg. A Water Castle esetében nagyon melegen ajánlottam a Wiekipedián való nézelődést, ezúttal azonban, amiről most szeretnék lelkesen beszámolni, annak, meglepő módon nyomát sem találtam semmilyen utazási ismertetőben, vagy site-on.

 
   A Királyi Palota egy több épülete és szép gondozott parkja azért különleges élmény , mert még mindig ott lakik a muszlim Király, a keresztény felesége, két muszlim gyereke egy fiú egy lány és két keresztény gyereke egy fiú egy lány. Természetesen az az épület és az a parkrész elzárt a látogatók elöl, de nem ám kőkerítés meg szögesdrót, szóval nem félnek, gondolom hatalmuk már csak névleges. Kérdeztem , miből élnek? ...tőzsdéznek volt a válasz a tüneményes, kedves, intelligens, angolul perfekt, vezetőnőnktől. A vigyázás azért biztonságból  megvan, a pénztárnál megváltott jegy mellé rögtön megkaptuk szerencsénkre ezt a türelmes /hozzám kell is!/ Királyból és Palotából nagyon felkészült asszonyt.
 
 
    A bejárattal szemben megfelelő rálátással, egy soha nem látott méretű és arányosan szép Pavilon fogadja a Parkba érkezőket. Fényűző, de nem hivalkodó, és a rendkívül ízléses 30-40 egyforma muranói csillár, sok-sok díszes oszlop, fehér márvány padló teszi hangulatossá és monumentális nagysága ellenére barátságossá, egy japán építész által tervezett Pavilont. 
   Innen néhány lépcső vezet az ünnepi fogadó épületbe, ahol a Király gyűjteményei láthatók, kisebb nagyobb vitrinekben, antikvitásos érdeklődésű lelkemnek legnagyobb örömére. Üvegek, porcelánok, szobrok, családi festmények, fegyverek, a legtöbb ízléses értékes darab és érthető okokból itt nem lehet fényképezni. Ahogy megtudtuk minden évben vannak  alkalmak, amikor a Király meghívott vendégei összegyűlnek és a megfelelő eseményt, vagy annak emlékét megünnepeljék.
 
 
    Érdekes és nagyon szokatlan a speciális tőrök, kések nimbusza, mivel az őrök, biztonsági emberek is hordanak ilyen fegyvereket, egy nagyobb "tőr ünnepen" a fétisként tisztelt tőrt, az ünnepi menet kőrbe viszi a meghatározott útvonalon.
 
 

   A Palota bensőséges, hangulatú kertjén átmenve, az ebédlőbe ér a látogató. Természetesen mindennapi használatról nincs szó, de bizonyára  amikor vendégeket fogadnak, ebben a fehérre festett, színes porcelánokkal díszített faragott fa, intim, elegáns étkezőszalonban fognak vacsorázni.
 
 
    Mellette egy kisebb terem, ahol további különleges tárgyak díszelegnek, többek közt ezzel az elefánt agyarral, amit 25 évig faragott a nagypapakirálynak egy hű embere. Mielőtt kimentünk volna, még a kötelező, egész Indonéziában nagy becsben tartott, batikok megnézése is hozzátartozott a Királyi Palota meglátogatásához, ugyanis nemcsak a szokásos, a mi szemünknek kevéssé tetszetős mintákkal láttunk egy s mást, hanem a királyi műhely kizárólagosságát élvező királyi mintákat is. Sajnos azok sem tetszettek jobban, hiába a háttérben a falon függő képen pont olyan mintájút visel a Király is.
    A következő állomás Vredeburg volt. Kérdeztük gyanakodva mi is lenne az, de a válasz mindig csak ennyi volt
 
VREDEBURG.

    Ja hát akkor nézzük meg, le ne maradjunk valami jóról! Eredetileg és innen a neve is a hollandok által épített erődítmény volt, erőt ugyan sokat nem mutatott, azonban inkább egy kisebb iskolai campusra emlékeztetett  A több épületből álló igazán gondosan, szépen rendben tartott Múzeum, tulajdonképpen egy igencsak egyszerűen, mondhatnám naiv gyermeki módon valamiféle történelmi múltat mutat be rengeteg installációval és aranyozott spiáter /gipsz/ szoborral. Néhány, nem tagadom a nevetségesség határát súrolta, ha nem lett volna tiszteletlenség és blasszfémia, bár itt sem volt senki, még megmosolyoghattam volna a legtöbb figurát.
 
 
    Volt itt, hangsúlyozom, aranyszínű közkatona, aranyszínű japánok ellen harcoló szabadságharcos, aranyszínű varrógép mellett ülő nőszemély, ugyanolyan fényes arany  régebbi elnök és híres repülős hős, egész alakos, szuper naturalista szobra , mintha Madame Tussaud Panoptikumában lettem volna.
 

Mindehhez egyéb dokumentumok, fényképek, íratok, szerződések gondosan idő rendezetten a nem túl távoli 1945-től napjainkig.
   Számomra a legmeghökkentőbb mégis az installációk voltak, amik az indonéz függetlenségi mozgalmakat és harcokat mutatták be különböző megkomponált pillanatok ábrázolásával. A 2x2x2 méteres nagy vitrin ablakkal ellátott dobozokban, mintha egy Liliputi Színház jeleneteinek pillanatképeit látnánk kiváló rendező beállításában.
 

 
Ezek a jelenetek annak , aki csak érdeklődő és nem az indonéz történelmet tanító, vagy éppen azt tanuló, bizony a negyedik-ötödik vitrin után érdeklődése lanyhul, amit aztán a tizedik után el is veszít és egyáltalán nem fontos ki integet kinek, ki lengeti kalapját és kinek, kik kötnek szerződést és kivel, kit lőnek le kik , végig lohol a hosszú folyosón, vet még egy pillantást az utolsó, ki tudja hányadik dobozba és sietve távozik.
    Érdekes módon YogYakartát az egykori fővárost egyenlőre elkerülte a Távol-Kelet modernizálódása, felhőkarcolóinak és ugrásszerű átalakulásának a változása és érezhetően jól is van ez így.
   Folyt. köv.     
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja