.

Yogyakarta II.




Szerző:
Gesler György

 
  Azt, hogy Dzsakarta még valahogy tudja az ember, de ez a Yoggal megtoldott város, tegye a szívére a kezét akinek van valami fogalma róla, mi akar az lenni. Mint a különböző utazási könyvekből hamar megismertem, egyúttal nagy lelkesedve megörültem annak a rengeteg csoda látnivalónak, ami majd ott vár ránk, természetes volt , hogy ott megszakítjuk utunkat és mindent megnézünk.
 
   A 12 órás taxis nap, első és legfontosabb  a várostól 45 km-re lévő Borobudur megbámulása volt.

    Már a neve is, mintha egy Csukás mese figurája lenne, igen jól csengett, az előzetesben pedig a képek hihetetlen érdekes látnivaló ígéretét jelentették. A valóság sokszor okozott már csalódást az utazási reklámokban megjelenő photoshopos változathoz képest, ezúttal azonban a valóság tényleg lenyűgöző és felejthetetlen volt.
    A világ legnagyobb Buddhista Temploma 800 környékén épült és anélkül , hogy túlságosan beleástam volna magam eme szent vallás mélységeibe, meggyőző és rendkívül szakrális magyarázatát tudhattam meg az épület különleges, öt plusz három részre tagolt Mandala piramis formáját illetően. Öt a földi, három az égi létet szimbolizálja, legfelül a Nirvána egy hatalmas sztupa alakjában. Ilyenkor természetesen jönnek a számok: hossz, szélesség, magasság, alapterület stb én csak két a számok tekintetében nem oly lényeges dologra gondolok, mégpedig az 504 valójában alig észrevehető Buddha szoborra és a 267 nagy méretű reliefre.
 
 
    A szobrok mindegyike rejtélyes, számomra érthetetlen módon, még buddhizmusból van mit fejlődnöm!, egy-egy sztupa alá van elrejtve, de ha már megfaragták, a tanításának megfelelő, mindig más-más gyönyörű kézmozdulatokkal, miért dugdossák a sztupák alá. Vannak ugyan kicsiny négyszögletű lyukablakocskák a sztupákon , de alig látni valamit, mert egyrészt félhomály van odabent, másrészt csak egy-egy részlet figyelhető meg.
 
 
    A reliefek viszont lenyűgözőek és jól megcsodálhatóak, ugyanis minden oldalán az épületnek másképpen látszódnak, az épp oda vagy az épp oda nem sütő Nap fényétől és a kialakuló árnyékoktól. Szépek, mesterművek, jelenetek Buddha eseménydús életéből.
 

   Természetesen a lépcsőfeljárók induló és érkező pontjainál a szokásos vicsorgó, különös állat rémfigurák szobrai, gondolom, hogy védjék a Buddhát a rossz szándékú betolakodótól, teszik még érdekesebbé és izgalmasabbá  a szent helyet. Minden sötét szürke, majdnem fekete, köszönhetően, a már akkor is kéznél lévő vulkáni eredetű köveknek.  
    A monumentális épület több hektáros, gondosan ápolt, körbekerített terület, egy kissé emelt részén van, tökéletesen, felkészülve az idegenforgalomra, profi, szakértői módon megtervezve.
 
Hatalmas parkoló, a be és kijárat kilométerekre egymástól, tágas utak a megközelítéshez, így aztán aki megvette a jegyét tényleg nyugodtan, zavartalanul ámulhat és bámulhat. Én viszont nyugtalanul bámultam egy nagyot, mikor a pénztárnál közölték, hogy  a belépődíj 40 dollár, viszont nagyvonalúan kölcsönöztek még egy szoknyácskát is, azzal aztán  tudtam takargatni meg melegíteni táncos lábaimat a 30 fokos hőségben. Tudták a templom építői hol szeret a Buddha, ugyanis az érintetlen, természeti táj több, mint festői, leírhatatlan, ahogy a buja szépségű növényzettel, őserdőkkel benőtt hegyek és domboldalak körülölelik az épületet. 
     Mikor a kíjárat előtti kilométereken, nem vicc!, át tartó, emléktárgyakat, trikókat, kalapokat, vicik-vacakokat áruló bodegák során, az árusoknak álcázott eladók között nagy keservesen végre kiértünk, a nagyszerű és emlékezetes élményeket sikerült kissé lerontaniuk. Mint később megtudtam és magam is tapasztalhattam, a sok-sok bodegának valamikor volt értelme, mert 10-20 éve még óriási turista invázió volt, ami mára több millióval csökkent, így a boltok maradtak a vásárlók meg eltűntek.
 

 
   Néhány kilométerre onnan egy kisebb templom volt, mint látnivaló, hát, mint jó turisták szófogadóan mentünk is. Szép, szép, de ha  talán ezt néztük volna meg előbb, még be is mentem volna /Buddhát látni!/ , mert kívülről gyönyörű volt az épület, de a kis tér, ahol állt, egészen különleges és hangulatos, kicsiny, egyszerű házakkal körülvéve, fura anakronisztikusnak hatott. Még egy régi templomot kellett volna megnéznünk, de mire odaértünk, odaértek az esőfelhők is, így aztán azt is elblicceltük. 
    A kirívóan drága belépőjegy Borobudurnál, végül  nem is volt olyan drága, Prambanani megnézésére is szólt.
 

 
   Természetesen  mindig van az utazásoknak egy-egy rosszabbul sikerült része, ezúttal elmondhatom , hogy ez az egykor gigászinak számító, külön vonattal bejárható templom és szenthely együttes, sajnos nekünk megnézhetetlennek bizonyult.
 
 
   Állítólag három főtemplom van a Brahma, a Visnu, a Siva és természetesen sok más egyéb látnivaló, de mi csak egyet értünk el, mert egyetértettünk abban, hogy a ránk zúduló, mérhetetlen, tomboló eső elől mihamarább menekülőre fogjuk a dolgot. Hogy melyik templomban húztuk meg magunkat, azt már soha nem fogom megtudni, de igencsak megörültünk, mikor az esernyőket bérbeadó újabb koldus ránk talált és a többi átázott turistával együtt, sikerült az így-úgy védő ernyők alatt, bokáig tapickolva a vízben a kijáratot megcéloznunk.  Mondhatom rég éreztem olyan örömet, mint akkor ott a kijáratnál, ugyanis el nem tudtam volna képzelni , hogy a mi taxisunk, hogy talál ránk és éppen ott lesz. De ott lett! A kocsiban jól befűtettünk, a szállodában forró fürdőt vettünk, az étteremben meg ettünk, semmi bajunk nem volt, csak egy kis csalódás kedvetlenített el bennünket , hogy nem sikerült megnéznünk az ezeréves Prambanan híres buddhista templomait és szenthelyét. Akkor még nem tudhattuk , hogy másnap, egy szinte alig ismert és nem  egy felkapott látványosság okoz majd kellemes meglepetést.
   Folyt. köv.     
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja