.

Visszafordult Barcelonába a Vueling müncheni járata



Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol diszkont légitársaság Airbus A320-as utasszállító repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt, ez ugyanaz a járműtípus, mint amelyik egyik gépe kedden lezuhant a francia Alpokban – közölte a spanyol sajtó.


A gép útja felszállástól leszállásig

Az El Periodico című katalán újság internetes oldalán azt írja: a VLG1812-es számú járat Barcelonából indult Münchenbe, ám a kapitány a felszállást követően égett szagot érzett.

„Elővigyázatosságból” a visszafordulás és a kényszerleszállás mellett döntött. A La Vanguardia című lap úgy tudja, az égett szagot az utasok is érezték, akik „furcsa” zajokról is beszámoltak. A gép végül rendben leszállt, az utasok pedig egy másik járattal már elindultak Németország felé. A 132 utas közül 12 úgy döntött, hogy inkább lemondja az utazást.


Az utolsó utasok is elhagyják agépet

A repülőgépet jelenleg is vizsgálják a légitársaság műszaki szakemberei Barcelonában.
Az El Periodico szerint a keddi tragédia miatt kialakul „pszichózis” is közrejátszatott abban, hogy inkább visszafordították a a repülőt.

• MTI • 2015. 03. 26.•

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol