.

Vigyázzunk az aluminium fóliával: mérgező



Az alumínium fólia az egyik leggyakrabban használt konyhai cikk. A főzés mellett ételek csomagolásához, sőt még gyakori betegségek kezeléséhez is használják. Egy közelmúltbeli kutatás azonban új fényt vet erre a konyhai eszközre. (1)

Egyrészt az alumínium neurotoxikus nehézfém, amely káros hatással van az agy működésére, és még az Alzheimer-kórral is összefüggésben van. Az orvosok figyelmeztetnek arra, hogy a fémnek való kitettség mentális hanyatláshoz vezethet, valamint csökkenhet a koordináció, a testi kontroll, a memória és az egyensúly. Szükségtelen megemlíteni, hogy a hatások tartósak lehetnek.

A fent említett tanulmány azt is megállapította, hogy az alumínium fóliával történő főzés valószínűleg hatással van a csontokra is annak a ténynek köszönhetően, hogy a fém felhalmozódik a csontok belsejében, és felülkerekedik a kalciummal való versenyben. A végeredmény, hogy a szükséges mennyiségű kalcium nagy része elveszik, amely elengedhetetlen a csontok megfelelő egészsége szempontjából.

Ezen kívül a kutatók az alumínium részecskék belégzését kapcsolatba hozták a tüdőfibrózissal és egyéb légzőszervi problémákkal.

Az alumínium fóliában történő grillezés ugyanilyen hatást fejt ki.


Bár régóta ismerjük, hogy az alumínium dobozok komoly egészségügyi veszélyt jelentenek, az alumínium fólia valahogy soha nem volt vita tárgya.

Amivel a legtöbb ember nincs tisztában, hogy ha magas hőmérsékletnek van kitéve, az alumínium fóliából fém részecskék szabadulnak fel és bekerülnek az élelmiszerbe. Még ha ezek az apró részecskék nem is szabadulnak fel, az alumínium kémiai kioldódása még akkor is előfordulhat, ha bizonyos fűszerekkel vagy citrommal érintkezik.

Dr. Essam Zubaidy, az amerikai Sharjah Egyetem kémiai kutatója az alumínium főzésre gyakorolt hatásait tanulmányozta. Felfedezte, hogy egy olyan étel, amelyet alumínium fóliában főzünk, akár 400 mg alumíniumot is tartalmazhat!

Az ő szavaival: "Minél magasabb a hőmérséklet, annál inkább kioldódik. A fólia nem alkalmas főzésre és zöldségek, például paradicsom, citruslé vagy fűszerek esetén történő felhasználásra."

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az alumínium ajánlott bevitele mindössze napi 60 mg.

(1) - http://www.electrochemsci.org/papers/vol7/7054498.pdf   

Forrás: újvilágtudat

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol