.

Vietnam turista szemmel. (7.rész)




 
Több részből álló úti beszámoló hetedik része Gesler György tollából

 

Hai Phong

 

Hai Phong csak teljesen véletlenül került fel az utazásunk térképére, mivel jobbnak tünt nem visszamenni Hanoiba, hanem  aludni egyet Hai Phongban, ami pont 2 órai utazással volt közelebb Ha Longhoz és onnan repülni tovább. Turistás élmények természetesen nem jöttek szóba , mert jól tudtuk ,hogy az 1880-ban alapított ipari, kikötőváros nem sok érdekességgel szolgál annak ellenére , hogy lakossága 2 millió felett van és Vietnám harmadik legnagyobb városa.

   A repülőtér közvetlen szomszédságában foglaltunk, egy szintén "penge" vékony szállodában szobát, aminek ugyan volt ablaka , de kb. 80 centiméterre a másik ház egyik erkélyétől, ahol éppen néhány mosott holmi száradt. Függöny behúz, be az ágyba, alvás és reggel hatkor irány a reptér. Ember tervez , egy irgalmatlan kellemetlen rikácsoló hang végez!...az alvásunkkal. Ugyanis a szomszédban , mármint a 80 centire, valami madárszerű /hangjáról itélve nem pacsirta/ lény meghatározhatatlan időközönként teljesen váratlan belekezdett károgásába.Sikerült felejthetetlenné tennie a jelentéktelen turistavárost.
    A szálloda vadonat új volt , mindössze pár hónapja nyították, a legmodernebb butorok, ágyak, fürdőszoba felszerelések, márvány stb , de valami oly izléstelen volt a vidéki, gátlástalan nevetséges pompájával  , hogy teljesen meghökkentett. A szobánkban természetesen a mennyezetbe süllyeztett 6 led lámpa nem volt elég, kellett még egy 5 ágú rézszínű "kristály" csillár is. Gipsz és arany is bőven hozzájárult a gazdag dizájnhoz. Hajnalban mikor lementünk a halba, egy tábori ágyról meglepetten a portás fiú pattant fel , mert , mint késöbb megtudtuk az ö szobája is ki volt adva. 
    Mikor megérkeztünk ehhez az agyondíszitett épülethez és megláttam a teljesen ellentmondó, szegényes, külvárosi környezetet, el nem tudtam volna képzelni , hogy itt rajtunk kivül bárki is megszállna. A reptérre maga a rendkivül kedves tulajdonos vitt ki , közben elmesélte , hogy épül már a másik két szállodája , mert bizony itt kevés a szoba és hónapokra előre minden le van foglalva. Az évi 8% os vietnámi gazdasági fellendülést távolabbról, szinte mindenütt tapasztaltuk ,de ezuttal közvetlen szembesülhettünk, egy szinte kézzelfogható "gebines" gazdagodásával.
    Az egyszerű, csak belföldi forgalmat lebonyolító reptérről egy órai út épp elég volt , hogy megérkezzünk kalndozásunk egyik legremekebb helyéhez Da Nangba!
Folyt.köv.    
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol