Város a szakadék két oldalán




Ronda, város a szakadék fölött


Ronda a tengerparttól légvonalban nem több, mint 50 km, azonban  a 750 méter tengerszint feletti magasságot, igencsak kanyargós hegyi útakon kellett megtenni.

Eleinte még szelíd a táj, békésen legelésző állatokkal. rendezett olajfa ültetvényekkel, kertekkel, réttel, mezővel, dimbbel-dombbal, majd kezdődnek a hegyek. Itt bizony a városépítészetnek is alkalmazkodnia kell a terepviszonyokhoz, fel kell kúszni a házakkal a hajtűkanyarok mentén a csúcsokig.

Keményedik a táj. Ez már a banditák vidéke, akik a 19. – 20. század eleje – közepe táján vették birtokukba a terepet, hiszen minden fontos útvonal a tengertől az ország belseje felé, áthaladt itt. Leghíresebbjük az El Tempranillo volt, amolyan Robin Hood féle figura, aki elbűvölő modorban csupaszította le a hölgy-utasokat ékszereiktől, majd a zsákmányát szétosztotta a szegények között. Állítólag még az 1950-es években is csak csendőri kísérettel engedtek erre túrista-buszokat közlekedni.

Aztán még egy két hajtűkanyar, és feltűnik  Ronda városjelző táblája.

Ennek a városnak a különlegességét a fekvése adja, s az, hogy az újkori bikaviadalok bölcsője itt ringott. A 17.-18. századi Romero család híres tagjai alkották meg fokozatosan azt az előírás és szabály-rendszert, amely szerint a lovas bikaviadalok megszünte után, a matador az aréna fövenyén szemtől szembe a bikával megvív. Itt található Spanyolország legrégibb ( vagy második legrégibb) arénája is, amely különleges nagy méreteivel is kitűnik a többi közül.

A város természeti adottságai, illetve a már említett tradició sok híres embert megigézett, akik viszont műveikben tették halhatatlanná a várost. Orson Welles kívánsága szerint, halála után hamvait itt ( az Ordoñez család birtokán) szórták szét. Rainer Maria Rilke 1911-12 év telét töltötte itt, s emlékére szobáját a Hotel Reina Viktoriában múzeummá alakították. Nem tudta magát a város hatása alól kivonni  Irving Washington, Thomas Mann, James Joyes vagy Jorge Louis Borges  sem. De mindenekelőtt Hemingway volt az, aki számtalan művével tett hitet Spanyolország, Ronda és a bikaviadalok mellett.


A város felülnézeti képe .

A város egy szurdok fölé épült, valahogy úgy ül az égbetörő meredek sziklák tetején, mint a meteórák Görögországban, csak míg ott egy egy kolostort telepítettek egy egy ilyen természeti képződmény csúcsára, itt két csúcsot egy várossal kötnek egybe, a 100 méteres mélységet átívelő híd által.

Gyakorlatilag a régi városrész, a Ciudad – a hídtól itt jobbra helyezkedik el;  az újabb rész (1485 körüli időkből!), melynek képét az aréna uralja, az ún. El Mercadillo, vagy kereskedelmi negyed. Itt vannak a legjelentősebb bevásárló utcák, de kialakulását annak is köszönheti, hogy a középkorban a kereskedők már igyekeztek itt, a városkapun kívül túladni árujukon, mivel azokat itt még nem terhelte vám.

A régi városrész felé útba  esik a La Merced rend karmelita temploma és kolostora ahol apácák őrzik a templom értékes ereklyéjét, avilai Szent Teréz bal kezének díszes relikviáját.

A híres aréna egykori főbejáratát bronz bika őrzi.


A régi városrész felé át kell haladni ezen a különleges hídon.

A Puente Nuevo, azaz Új híd, a legifjabb a város három hídja között, noha ezt az újat is 1751-ben kezdték el építeni, s vagy 40 évig készült. Ezzel azonban nagyon lerövidült az átjutás az egyik városrészből a másikba, mivel a Régi híd, vagyis Puente Víejo jóval messzebb kapcsolódik a Ciedadhoz.

A Régi hídhoz viszont már igen közel van a harmadik, az ún. Arab híd, mely mögött az arab fürdők találhatóak. A fürdőegyüttes arról nevezetes, hogy ez a legépebben fennmaradt arab fürdő Spanyolországban.

Az Új híd formája akvaduktra emlékeztet, amelynél bizonyára itt is jelentős szerepe van a statikának nem csak az esztétikumnak. A középső, legmagasabb ív fölött helyet kapott a hídban még egy helyiség, amit eleinte börtönként használtak az igen veszélyesnek minősülő emberekkel szemben.

Aki elsétál a hídhoz, és annak tetejéről is megnézi a látvány visszáját, azzal benyomást szerez arról a különlegesről és egyediről, ami ennek a városnak a sajátja.

A következő képen látható utca már nem más, mint ennek a hídnak a nyerge, amelyről, ha nem pillantanánk le két oldalt, szinte fel sem tűnne, hogy egy hídon sétálunk át, s mégpedig szédítő szakadékok fölött !
A híd közepén akaratlanul is megállunk és megszemléljük, a nem mindennapi látványt.

Először abba az irányba nézünk vissza, amely oldalról jöttünk, a mirador felé. Onnan egy bájos kis vendéglő hivogat, különleges  panorámát ígérve kulisszául.

Vele szemben a meredek sziklafal szélén már az öreg városrész házai dacolnak a mélységgel.
A szirt legvégén álló épület, a Casa Mondragon volt az egykori mór uralkodók vára. Ha meredeken, a híd alatti szurdokba pillantunk, szépséges és vadregényes a kép.

És most hídfelet váltunk.

S ha tekintetünk tovább kúszik a Régi híd vélhető irányába, csodálatos teraszos beépítésben gyönyörködhetünk:
A szurdok mályén csörgedezik a város folyója a Guadalevin.

A jobb oldali képen látható ház két toronyából a magasabbik az ún. mór házát díszíti, amely megnevezés annyiban megtévesztő, hogy a ház igazából a 18. században épült, s amiről az elnevezését kapta, az a bejárati oldalán a kapu feletti, mór herceget ábrázoló kerámia. Kertje, viszont mégiscsak idézi az egykori mór kerteket, s a házból lehet 360 lépcsőn át lejutni ahhoz a titkos forráshoz, amelyet valóban az egyik  mór uralkodó vésetett a sziklába, hogy ha a város a háborús időkben ostromzár alá kerül, a vízellátást tudják íly módon továbbra is biztosítani. A legenda szerint keresztény foglyokkal hordatták föl a meredek s fáradságos úton a vizet.

A fenti lépek csak ízelítőt tudnak adni a város hangulatából. Az régi városrészben több palota, templom, vagy kis vendéglő várja az ide látogatókat.

Szerző: Ilunga
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja