.

Van esély a nagy korallzátony megmentésére



A világ legnagyobb korallzátonya történelme legnagyobb fehéredését éli át.

Ausztrál tudósok az egészséges korallok áttelepítésével kísérleteznek olyan területekre, ahol már károsodott az ökoszisztéma. Az első próbálkozás során tavaly a Heron-sziget környékén gyűjtöttek korallpolipoktól származó, nagy mennyiségű ivarsejtet, amelyeket lárvává nevelve átültették őket olyan területekre, ahol súlyosnak ítélték meg a károsodás mértékét.


Pusztuló korall
 

A Nagy-korallzátony Földünk legnagyobb korallzátonya, a Korall-tengerben található, nem messze Északkelet-Ausztrália Queensland nevű államának partjaitól. 2000 km hosszan húzódik, 34,4 millió hektáron, és még az űrből is látható
Gazdag élővilága szinte egyedülálló az Csendes-óceánban


Nyolc hónappal később kiderült, hogy a kísérlet sikeres volt, az áttelepített korall szépen fejlődött.  A tudósok szerint a kísérlet sikere globális jelentőségű. Peter Harrison, a kutatás vezetője elmondta, hogy mindez azt mutatja, hogy elkezdhetik helyreállítani és meggyógyítani a pusztuló korallpopulációt azokon a területeken, ahol a korallok természetes lárvautánpótlása nem biztosított.

Az ígéretes kísérlet nyomán a tudósok most azzal foglalkoznak, hogy a technológiát tovább fejlesszék, és szélesebb skálán tegyék lehetővé a pusztuló korallzátonyok újjáélesztését.  Ausztrália 2015-ben tette közzé a Nagy-korallzátony állapotának javítását célzó hosszú távú tervét, amelynek megvalósítása fontos eszköze annak, hogy a természeti világörökséget az UNESCO ne vegye fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.


Az egészséges korallok közt gazdag élővilág létezik

A korallok nagyon érzékeny organizmusok, amelyeknek meghatározott hőmérsékletre van szükségük. Szimbiózisban élnek bizonyos egysejtű algákkal, ezektől nyerik színüket is. Ha növekszik a hőmérséklet, a korallok kilökik az algákat, ezzel színüket is elveszítik. Ha ez a helyzet túl sokáig áll fenn, a korallok teljesen elhalnak.

A fehéredés oka a kutatók szerint elsősorban a klímaváltozás és ezzel összefüggésben az óceánok felmelegedése, de komoly kockázatot jelentenek a tengervízbe jutó mezőgazdasági és ipari szennyező anyagok, a part menti települések fejlesztése és az illegális halászat is.

divecenter

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol