.

Valami bűzlik az arany körül




Az elmúlt évben több országban is kibontakozott az igény, hogy aranykészletüket saját országuk széfjében tárolják

Az utóbbi évek eseményei azonban azt sugalják, nincs már meg a letétbe helyezett arany.


Az második világháborút követően, de már előtte is több ország megőrzésre átadta aranykészletének jelentős részét az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek (Fed). Ez a bizalom mára erősen megcsappant, és egyre többen kérik vissza aranyukat.
 
gold-repatriation
2015-ben Németországnak összesen 120 tonna aranyat sikerült hazaszállítania a FED-nél tárolt 1500 tonnából
 
Az arany hazavitelét 2011-ben Venezuela kezdte, majd több állam is folytatta. 2014-ben Hollandia és Németország is úgy döntött, jobb, ha az arany házon belül van, azt legalább meg tudják nézni, nem úgy mint a FED-nél lévő készleteiket. Papíron ugyan minden rendben van, az év végén szép kimutatások készülnek az országok ott tárolt aranyáról, de az aranyat 50 éve nem látták tulajdonosaik.
Felmerült a gyanú, miszerint a FED az aranyat lenyúlta, és a készletek már csak papiron léteznek. Ezt a gyanút  létszik igazolni, hogy a németek 2013-ban nem tekinthették meg saját készleteiket, csak a kimutatásokat, miszerint az arany hiánytalanul megvan.
Hivatalosan meg nem erősített szóbeszéd szerint a hollandok 2014-ben visszakért 122 tonna aranyát a FED nem a trezorjaiból, hanem a szabadpiacon vásárolt aranyból tudta visszadni. A németek is csak egy részét kapták meg tengeren túl tárolt készleteikből.
Mindeközben Kína, Oroszország soha nem látott mértékben növelte aranykészletét. Furcsa jelnség, hogy az országok központi bankjai nem eladják, hanem vásárolják az aranyat.
 


„A központi bankok aranyat vesznek… ami nagyon kivételes jelenség… a mi életünk során még nem fordult elő…”  - mondja Keith Neumeyer közgazdász, egy kanadai bányászati cég ügyvezetője.


Ez érdekes spekulációknak ad táptalajt. Az utóbbi években megingott a dollár mindenhatóságába vetett hit, felrémlett egy újabb gazdasági válság. Lehet, az országok azért veszik ilyen buzgalommal az aranyat, hogy fedezetet halmozznak fel, egy esetleges krízis áthidalására.
Az arany ára jelenleg mélyponton van, ami az óriási keresletet ismerve, több mint furcsának mondható. Ezen az áron igencsak érdemes betankolni
 
Az arany három hónapos árfolyama

Az is érdekes fejlemény, hogy Texas állam is haza kívánja vinni a FED-nél tárolt aranyát. Vagyis az USA egyik tagállamának is megrendült a bizalma saját központi bankjukban.
Bár ezek történelmi horderejű lépések, a közvélemény általában vagy nem értesül róluk, vagy nem tulajdonít különösebb jelentőséget nekik, pedig közgazdászok szerint ezek biztos jelei egy közelgő gazdasági krízisnek.

Tudni kell, a világon már annyi bankok által kreált számlapénz van aminek csak a töredéke váltható be igazi bankjegyekre.

Az óvatosabb elemzők azt javasolják, hogy tartsuk otthon értkeinket, (vagy legalább azok egy részét), mert a bankok számítógépein tárolt számlapénzhez egy krízis esetén nem férhetünk hozzá, és rosszabb esetben annyit látunk belőle, mint egyes országok a FED-nél tárolt aranykészletükből.
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol