.

Újból rendezhetnek bikaviadalt Katalóniában



Megsemmisítette a spanyol alkotmánybíróság a bikaviadalok betiltására vonatkozó rendelkezéseket Katalóniában.

 

Olyan is volt, amikor a bika győzött

Az alkotmánybíróság szerint a katalán autonóm közösség túllépett hatáskörén, és állami kompetenciákat sértett azzal, hogy 2010-ben betiltotta területén a bikaviadalokat.

Katalónia csak a nyilvános események szabályozásában járhat el, és egyes, konkrét látványosságok megtartását vétózhatja meg, de nem dönthet a nemzeti kulturális örökség részét képező bikaviadal általános betiltásáról - indokolta döntését csütörtökön az alkotmánybíróság.

A katalán parlament 2010 nyarán fogadta el azt az állatvédelmi törvényt, amelynek részeként kimondták a bikaviadalok teljes betiltását az autonóm közösség területén. A barcelonai arénában 2011 szeptemberében rendezték meg az utolsó viadalt.

A tilalom miatt a Spanyolországban jelenleg kormányzó konzervatív Néppárt (PP) fordult az alkotmánybírósághoz.

Spanyolországban 2013-ban nyilvánították nemzeti kulturális örökségnek a bikaviadalokat, három évvel azután, hogy Katalónia betiltotta. Spanyolországban évente csaknem kétezer bikaviadalt tartanak, ezeknek több millió nézője van. Az ágazat mintegy 200 ezer embernek ad munkát és a spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd euró.

Az állatvédők hosszú évek óta küzdenek a viadalok betiltása ellen, amelyek szerintük nem többek puszta állatkínzásnál.

Katalónián kívül a Kanári-szigeteken tiltott még a bikaviadal, ahol 1991-ben hozták ezt a döntést.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol