.

Új sebességhatárok Spanyolországban



A halálos balesetek számának csökkentése érdekében új közúti sebességhatárokat vezettek be Spanyolországban mintegy 12 ezer kilométernyi útvonalon

 

100 kilométer per órás maximális sebesség helyett mostantól legfeljebb 90-nel szabad haladni az érintett közutakon személyautóval, motorral, kisbusszal és autóbusszal, míg a lakókocsik és kamionok esetében a sebességhatár 80 kilométer per órára csökken.

A módosítás alól kivételt képeznek azok az országutak, amelyeken az ellentétes haladási irányú sávokat nem csupán felfestés, hanem fizikai akadály is elválasztja egymástól. Azokon továbbra is 100 kilométer per óra marad a megengedett sebesség a 3500 kilogrammnál kisebb össztömegű járművek számára.

A módosításról a spanyol kormány december végén döntött, mivel az elmúlt öt évben az ilyen típusú utakon következett be a halálos balesetek 75-80 százaléka. A múlt évben 877-en veszítették életüket ezeken az útszakaszokon. A sebességhatárok csökkentésétől mintegy 10 százalékkal kevesebb balesetet remélnek.

A közlekedési főigazgatóság az elmúlt 30 napban mintegy 2900 közlekedési táblát cserélt le, több mint félmillió eurós (159 millió forint) költséggel.

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja