.

Úgy tűnik a Plutó még aktív korában van



 

Egészen fiatal, 3500 méter magas hegyek vonulata rajzolódik ki azokon a Plútóról készült újabb képeken, amelyeket a New Horizons űrszonda küldött haza a törpebolygóról.

Óriási meglepetést okoztak a Plútó egyenlítői területének egy szegletéről készült közeli felvételek - jelentette a NASA.

A képeken nem egészen 100 millió éves fiatal hegyek láthatók, amelyek kora a kutatók szerint arra utal, hogy a Plútó felszínének e része még ma is geológiailag aktív lehet. Összehasonlításul: a Naprendszer korát 4,56 milliárd évre becsülik.

A szakemberek a hegyek korbecslését arra alapozták, hogy a Plútó felszínének többi részén kráterek láthatók, itt pedig nem és ezen a területen a krátereket a közelmúltbeli geológiai aktivitás radírozhatta ki. Jeff Moore, a New Horizons adatait és képeit tanulmányozó kutatócsoport tagja szerint ez az egyik legfiatalabb felszín, amit eddig a Naprendszerben láttak.

A kutatók egyelőre vizsgálják, hogy milyen erő hatására jöhettek létre a hegyek és miből állnak. Arra tippelnek, hogy a vonulat talán vízjégből áll, mert a Plútó felszínének nagy részén megtalálható jég halmazállapotú metán és nitrogén nem elég erős ilyen alakzatok létrehozásához.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol