.

Tv nézés butítja a csecsemőt




Korunkban a Tv nézés tölti ki az emberek kevéske szabadidejének jelentős részét. Most, hogy már az új készülékek kiváló minőségben közvetítik a képeket, egyre több fiatal anyuka gondolja úgy, nem árt a babának, ha bekapcsolja neki a Tv-t


Vannak családok, ahol az anyuka büszkén meséli, neki nem is kell apró játékokat venni, a 4-5 hónapos  gyereket leületi a Tv elé, és a pici gyerek azzal elszórakoztatja magát. Ezzel leköti a gyerek figyelmét és így jut ideje más tevékenységre is.

Itt van a nagy tévedés. A Tv nem nevelőnő, és nem pótolja az anyát.

A gyermek agya 2 éves korig több, mint kétszeresére nő. Ezalatt az idő alatt alakulnak ki benne azok a idegsejt-kapcsolatok, amik a későbbi gondolkodást befolyásolják. Amikor a baba játszik, akkor sokféle inger éri: látja a játékot, nyúl érte, hallja a hangját, ahogy hozzáér, érzi a fogását, ő maga is mozog közben, sőt a játékkal kapcsolatban még érzelmei is vannak. Bármilyen élmény éri a kicsit számtalan úgynevezett szinapszis, azaz idegsejt-kapcsolat alakul ki az agyában. Minél több és minél összetettebb szinapszis alakul ki 2 éves korig, annál okosabb lesz a kicsi. Amikor azonban tévét néz, kevesebb inger éri, hiszen csak képet lát és hangot hall, tehát nem lesznek elég összetettek azok az idegsejt-kapcsolatok, amik kialakulnak.

A legjobb és legösszetettebb kapcsolatok akkor alakulnak ki, ha az édesanyjával, édesapjával játszik a baba, hiszen ilyenkor nemcsak élményei, hanem érzelmei is vannak, ezen belül is főként a mozgásos játékok a jók, amikor egyszerre érik érzelmi, szellemi és mozgásos ingerek. Ezt a megközelítést egy Spitzer nevű német kutató írta le 2005-ben.

Német kutatók által végzett, 10.000 gyermeket vizsgáló felmérés kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik 3 éves kor alatt napi 3 óránál többet töltöttek a televízió előtt, kevésbé helyesen beszéltek, kisebb a szókincsük és gyengébben teljesítettek olvasási, szövegértési feladatokban.

Mindez azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne nézzen mesét a kicsi, hiszen a televíziózás, a filmes kultúra manapság már a mindennapok része, azonban néhány alapszabályt mindenképpen be kell tartani:

– Semmiképpen ne nézzen tévét az 1 év alatti gyermek

– 1 éves kor felett naponta 4-5 alkalommal rövid 6-8 perces meséket lehet nézni, de a szülővel közösen

– 2-3 éves korban ez már kicsit emelkedhet, de 3 éves korig legyen túlsúlyban a rövid, legfeljebb 10 perces mesék aránya és a közös mesenézés

forrás: kismamablog

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol