.

Tengervízből üzemanyag




Több évtizedes kísérletezés után az Ameriaki Haditengerészet kutatói úgy vélik, megoldották a világ egyik nagy kihívását: hogyan kell a tengervizet üzemanyaggá alakítani.


A folyékony szénhidrogén üzemanyagok fejlesztése egy nap enyhítheti a hadsereg függőségét a kőolaj alapú üzemanyagoktól, és ez sok mindent megváltoztatna, mert lehetővé tenné a hadihajók számára, hogy a saját üzemanyagukat előállítsák, és az idő 100 százalékában működőképesek legyenek ahelyett, hogy újra tankoljanak a tengeren.
Az új üzemanyag kezdetben várható költsége mintegy 3-6 dollár/gallon a Haditengerészeti Kutatólaboratórium szerint, mely már egy modell repülőgépet ezzel tesztelt.

A haditengerészet 289 hajója mind olaj alapú üzemanyaggal üzemel, kivéve néhány repülőgéphordozót és 72 tengeralattjárót, melyek nukleáris meghajtással rendelkeznek. A függőségtől történő elmozdulás megszabadítaná a hadsereget az üzemanyaghiánytól, és az árak ingadozásától.

"Ez egy hatalmas mérföldkő számunkra," - mondta Philip Cullom altengernagy. "Nagy kihívásokkal teli időszakban vagyunk, amikor tényleg el kell gondolkodni innovatív módon, hogyan hozzuk létre, hogyan becsüljük meg, és hogyan fogysztjuk el az energiát. Meg kell néznünk az utóbbi hat évtized kutatásainak eredményeit a folyamatos hozzáférésű, és korlátlan mennyiségű üzemanyagok tekintetében."

Az áttörés azután következett be, hogy a tudósok kifejlesztették egy módját annak, hogy kivonják a szén-dioxidot és a hidrogén gázt a tengervízből. A gázok ezután egy gáz-folyadék folyamatban katalizátor segítségével válnak üzemanyaggá.
"Számunkra a hadseregben, a haditengerészenél van néhány nagyon szokatlan és különböző típusú kihívás," - mondta Cullom. "Nem feltétlenül megyünk egy benzinkúthoz és vásárolunk üzemanyagot. A benzinkút egy feltöltő hajóval érkezik hozzánk. A játékszabályokat megváltoztató technológiák fejlesztése, mint ez, a tengervízből előállított üzemanyag teljesen átértelmezi a logisztikát és a készenlét jelentését."

A következő kihívás a haditengerészet számára, hogy ezt az üzemanyagot nagy mennyiségben állítsák elő. Ebben partnerek lehetnek az egyetemek, hogy maximalizálják a szé-dioxid és a szén mennyiségének kinyerését.

Ez az első alkalom, hogy sikerült egy olyan technológia kifejlesztése, mely párhuzamosan nyeri ki a szén-dioxidot és a hidrogént a tengervízből. "Ez egy nagy áttörés," - mondta Dr. Heather Willauer vegyész kutató, aki már közel egy évtizedet töltött el ebben a projektben, majd hozzátette, hogy az üzemanyagnak "nem nagyon más a kinézete, vagy az illata."

"A megvalósíthatóságát már bizonyítottuk, de szeretnénk javítani a folyamat hatékonyságát," - magyarázta Willauer.
 

Forrás: Új Világtudat  /  ibtimes

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol