Tatyó történetei (3): A nagy kockás utazótáska



A NAGY KOCKÁS UTAZÓTÁSKA

    Az osztály kirándulni ment.
    Katinka gondosan összekészített mindent, ami a kiránduláshoz kell. Kivette Tatyójából a füzeteket, berakta helyette az uzsonnáját, innivalóját, kedvenc babáját, és Anya unszolására még egy pulóvert is.
A pályaudvar várócsarnokában volt a találkozó. A gyerekek egymás után érkeztek meg. A táskákat lették a padokra, elbúcsúztak szüleiktõl és rögtön nagy játszásba, beszélgetésbe kezdtek.
Katinka Tatyót egy nagy kockás utazótáska mellé tette a közeli padra.
    - Hú, de szép nagy kockák vannak rád festve. És milyen nagy vagy! Benned aztán jó sok minden elfér. – kezdte a beszélgetést Tatyó.
Az utazótáska csak épp ránézett, köszönt egy alig hallhatót, majd bánatosan nézett tovább maga elé.
    - Mi baj van? Miért vagy ilyen szomorú?
    - Elvesztettem a fülem. Egyszerûen nincs meg. Reggel még megvolt, de most már nincs. Eltûnt. Itt volt a jobb oldalamon, de most nem találom sehol. Pedig milyen szép fül volt. Két csattal még a hosszát is lehetett állítani.
    - Egy táskának a fül nagyon fontos. – érezte át a problémát Tatyó.
    - Hát persze, hogy fontos! Tudod, otthon a szekrényben lakom. Mindig úgy raknak be a polcra, hogy a jobb fülem egészen az ajtó mellé kerül. Evvel a fülemmel szoktam meghallani, mikor megbeszélik hova megyünk, mikor megyünk, mit pakolnak belém, mire kell majd vigyáznom. Mikor halkan beszélnek, hogy jobban halljak, egyszerûen hosszabbra állítom a fülem. Aztán, ha meghallom, hogy a hét végén elutazunk, elkezdek örülni. Minden nap jobban örülök. Amikor végre kinyitják a szekrényajtót, már annyira örülök, hogy magamtól esek ki a polcról. – aztán újra elszomorodott és bánatos hangon folytatta:
    - Ha nincs meg a fülem, nem fogom hallani, hogy mit beszélnek, akkor nem fogom tudni mikor utazunk, ha meg nem tudom mikor utazunk, akkor nem fogok örülni, és ha nem fogok örülni akkor boldogtalan leszek. Hát ezért vagyok ilyen szomorú.

   Azzal újból magába roskadt és nagyon sajnálta magát. Annyira sajnálta, hogy észre sem vette azt a copfos szõke kislányt aki ott ugrókötelezett a pad mellett és majdnem lelökte a padról õket. Tatyó is épp, hogy el tudta rántani a pántját, a gyorsan pörgõ ugrókötél elõl.

    - Hú!!!...........ez meleg volt! – majd a kockás táska felé fordult.
    - Te ennyire szeretsz utazni?
    - Hát persze, hogy szeretek. Én egy utazótáska vagyok! Már annyi helyen jártam. Fiatal koromban Voltam Afrikában, Indiában, és egyszer Szibériába is elvittek. Juj, ott nagyon hideg volt. Megfázott összes belém pakolt meleg ruha. Még hetekig köhögtek utána otthon a szekrényben. Alig tudtam tõlük aludni.
    - Most már ilyen nagy utakra nem visznek. Újabban a gyerekeknek segítek. Bennem tartják a szabadidõs ruhájukat. Tudod ebben a családban két testvér van, de csak egy táska….. és az én vagyok. – Itt büszkén kihúzta magát. – Mindig nagyon vigyáztam a rám bízott holmikra. Még akkor is amikor a villamoson össze-vissza nyomkodtak. Akkor sem tört össze bennem semmi.
    - Igazán nagyon jó dolog, hogy te ennyire szeretsz táska lenni. Így tényleg nagyon jó élni. Minden nap azt csinálhatod, amit annyira szeretsz.
    - Igen ez így van! ….. Van? …. Volt! Míg megvolt a fülem. ….De mi haszna egy utazótáskának fül nélkül?

   Vigasztalhatatlan volt. Annyira el volt foglalva szomorúságával, hogy nem vette észre, mikor a mellettük ugráló kislány ugrókötele beleakadt a padba. A kötél kiesett a kislány kezébõl, egyenesen Tatyó elé a földre. Tatyó nézte, nézte egy darabig, mert olyan furcsa ugrókötél volt. Kockás anyagból, két állítható csattal, pont úgy nézett ki, mint egy táska lecsatolt füle.
    - Megvan!!! Megvan a füled, - rázta meg nagy szomszédját Tatyó. - Nézd!!! Itt van a földön.
    A nagy utazótáska szeme könnybe lábadt, ahogy meglátta elveszettnek hitt fülét. Kicsit mentegetõzött, hogy az õ füle nem szokott ilyen koszos lenni, de közben boldogan csatolta magára. Amikor minden a helyére került, akkora boldogság áradt szét benne, mint amilyet a szekrényben szokott érezni utazás elõtt.

    - Indulás! Gyülekezõ! – hallatszott távolról a tanító néni hangja.
    - Gyere Tatyó! …..Megyünk! – kapta fel táskáját Katinka és már szaladt is vele. Tatyó futás közben búcsút intett a Nagy Kockás Utazótáskának miközben egyre távolabbról hallotta hálálkodását.
    - Köszönöm, köszönöm, ....annyira örülök, ....jaj de jó, jaj de boldog vagyok, újból tudok örülni, ....jaj de örülök……….. A hálálkodó szóáradatot fokozatosan nyelte el az erõsödõ gyermekzsivaj.

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja