.

Tágra zárt kapuk a spanyol migráns politikában




Szerző:
Oláh Dániel
A Vezetőképző program hallgatója, Mathias Corvinus Collegium


2005 szeptemberében megismerhettük, hogy milyen az, amikor Európa határait meg kell védeni. Az év első kilenc hónapjában 11 ezer migráns ostromolta a világ legerősebb kerítésrendszerének is tartott zárat Spanyolország és Marokkó határán Ceutánál és Melillánál. E két város több mint 400 éve spanyol befolyás alatt áll és enklávét, egyfajta erődöt képeznek Afrikában, Európa szárazföldi határán. A 2005-ös támadások csak az év októberének végére szűntek meg, a kerítésnél azonban több mint 14 migráns vesztette életét: ők a spanyol gumi- és a marokkói éles lövedékek tüze közé kerültek.


Céljuk, a menedékkérelem benyújtása sok esetben csak a kerítésen való átjutást követően volt lehetséges. Ez azonban ritkán történik meg, mivel a migránsok általában fáradtság miatt a kerítések tetején vagy azok között rekednek. A határzárat az itt keletkező súlyos sérülések miatt a kritikusok csak szégyenfalként emlegetik. Technikai szempontból azonban a határőrségnek nincs szégyenkezni valója: a hatóságok a három vonalban húzódó hat méter magas kerítések nyomvonalán kiirtották a növényzetet, négyszáz méterenként pedig éjjellátó kamerákkal és iránymikrofonokkal felszerelt őrtornyokból fürkészik az éjszaka leple alatt közeledőket.

Eközben a spanyolok a „hátsó kaput” szélesebbre tárták és 2002-től 2014-ig 7,3 millió migránst invitáltak az országba nagy részben a szintén spanyolajkúak lakta Latin-Amerikából: így az OECD országokat tekintve USA után a második legtöbb migráns lépett be az országba. Meghívásra voltaképp nem is volt szükség, mert Spanyolország és Latin-Amerika egy sajátos társadalmi-gazdasági entitást hozott létre a történelem során. A spanyol gyarmatosításkor kezdődött e közös gazdasági övezet kiépítése, amelyben a lakosság mozgása körkörös migrációs ciklusokat ír le. 1850 és 1950 között gazdasági okokból 3,5 millió spanyol vándorolt Latin-Amerikába. A század második felében a trend viszont megfordult, és a Spanyolországba való bevándorlás 2007-ben tetőzött. A külföldi lakosság aránya a kétezres év 2 százalékos szintjéről 2011-re így 12 százalékra nőtt. A bevándorlók közül 3,4 millió Európából, 2,5 millió Latin-Amerikából és 1,3 millió Afrikából (nagyrészt Marokkóból) érkezett. E csoportok között csak az európai eredetű migránsok képzettsége érte el vagy haladta meg az őslakos spanyol lakosságét.

A migránsok megoszlása magyarázza, hogy a spanyolok az Eurobarometer 2016 felmérés szerint rendkívül migránsbarátnak tekinthetők. Sőt, a parlamentben radikális jobboldali pártok sem kapnak helyet. Amint arról e hasábokon Prőhle Gergely már írt, a PEW kutatási központ 10 uniós országról készült felmérése szerint a terrorizmus és a bevándorlás között direkt kapcsolatot a spanyoloknak csupán 40 százaléka vélt felfedezni, amely a legalacsonyabb érték a vizsgált országok között. Ez nem véletlen, ha az Atlanti-óceán két partját családi kötelékek hidalják át.

A spanyolok ugyanis nagy számban fogadták be a latin-amerikai, hozzájuk kulturálisan és nyelvileg közel álló spanyolajkú lakosságot és ennek több oka volt. A termékenység negatív európai rekordokat döntött, miközben a lakosság elöregedése folytatódott. Eközben 2002-ben az ország csatlakozott az eurózónához, aminek köszönhetően a piacok szemében egy csapásra németekké váltak: a szigorú pénzügyeket vivő németek dominálta monetáris unióhoz tartozás miatt a piacok kevésbé tartották kockázatosnak a spanyol államadósság hitelezését. A reálkamatok csökkentek, az alacsonyabb kamatköltségek miatt pedig egyre több beruházónak érte meg elindítani befektetési projektjét, legtöbbször az építőiparban. Már csak egy dolog hiányzott: a munkaerő. Ennek megoldása szintén egyszerű lett volna: a ceutai kerítés előtti drótakadályokban naponta több tucat ember sebesítette meg magát a Spanyolországba való bejutás érdekében. A spanyolok azonban úgy vélték, hogy inkább a latin-amerikai munkaerő beáramlását könnyítik meg.

Az érkező munkaerő jelentősen hozzájárult a gazdasági növekedéshez. A Spanyolország felé irányuló migráció közben ráadásul Dél-Amerikát pénzügyi válságok sújtották és demográfiai robbanás is történt: mindez épp a spanyol helyzet tükörképe volt. A bevándorlók a munkaerőhiányos építőiparba és a szolgáltatási szektorba érkeztek; ez a nők esetében azt jelentette, hogy nyelvtudásuknál fogva „átvették” a munkát a spanyol háziasszonyoktól. A latin-amerikai házvezetőnők így járultak hozzá a spanyolországi nők munkapiaci részvételének növekedéséhez. A férfiak pedig sok esetben azokat a lakásokat építették, amelyeket ők maguk vásároltak meg később. Az új latin-amerikai munkaerő fokozatosan elkülönült és létrejött a duális munkaerőpiac, amelyen a kevésbé képzett bevándorlók nagyobb részben a feketepiacon, rosszabb körülmények között, kevesebb szabályozással dolgoznak olyan munkakörökben, amelyeket őslakosokkal már nehéz betölteni. Spanyolország mellett a bevándorlás célpontjai voltak más mediterrán országok is a dél-európai jóléti állam vonzereje és a szigorodó USA-beli bevándorláspolitika miatt illetve mivel ezen országokban a spanyol gazdasághoz hasonlóan jelentős részt képez a feketepiac, amely képes felszívni a munkaerőt.

2005-ben, a ceutai kerítés ostroma közben más is történt. A hátsó kapun érkező gyarapodó illegális munkaerő-tömegnek, 700 ezer főnek a kormányzat amnesztiát és munkavállalási engedélyt is adott. Ez nem véletlen, hiszen a spanyolajkú bevándorlók – akik inkább visszatérőnek számítottak – Európában ritka módon aktívabbak voltak a munkaerőpiacon mint az őslakos népesség. A frissen regisztrált fiatal munkások pedig elkezdtek járulékokat fizetni és nem csak a népesség öregedését, hanem a nyugdíjkassza deficitessé válását is kitolták, utóbbit öt évvel. A kormány pedig mindent megtett azért, hogy „egységes” gazdasági övezetbe szervezze Spanyolországot és Dél-Amerikát.
Abból a szempontból legalábbis, hogy migránsbankrendszert hoztak létre. Ösztönözték a bevándorlóknak nyújtott kedvezményes banki szolgáltatásokat: például az ingyenes pénzküldést a kibocsátó országba, könnyű lakáshitel-felvételt, amelyhez akár latin-amerikai ingatlan is lehetett a jelzálog alapja. A migránsok pénzküldése a hagyományosan nagyon alacsony megtakarítási rátákkal rendelkező Latin-Amerikába felérhetett a nemzetközi szervezetek segélyeinek hatékonyságával és nagyságrendjével is. A pénzügyi bevonás e szép példája másrészt persze az ingatlanpiaci buborék kialakulásához is hozzájárult.

A Spanyolországba érkező latin-amerikai migránsok kevésbé fenyegették a befogadók munkahelyeit, mivel a duális munkapiacon egyértelmű munkamegosztás alakult ki. Válság idején viszont a migránsok voltak azok, akik elsőként vesztették el munkahelyeiket, hiszen a gazdasági ingadozásoknak leginkább kitett szektorokban dolgoztak. A 2008-as válság után a kormány már nem csak a hasonló kulturális hátterű migránsok integrálásán fáradozott, hanem tervet is kidolgozott a feleslegessé vált munkaerő hazaküldésére, mivel ekkor már nem volt szükség a kevésbé képzett bevándorlókra. A 2008-ban létrejövő önkéntes hazatérési program keretében a munkanélküli nem uniós lakosok visszatérve anyaországukba továbbra is megkaphatták a spanyol munkanélküli segély felét. 2008 és 2011 között 15 ezren tértek haza a programnak köszönhetően.

Biztonság és munkaerőpótlás között a spanyol polgároknak – számos más európai országgal szemben – eddig látszólag nem kellett választaniuk. E bevándorláspolitika a német változatnál pragmatikusabbnak tűnik, hiszen nagyobbra nyitja a hátsó kaput az olyan migránsok felé, amelyek képesek munkát vállalni, nem utolsó sorban pedig kulturálisan is hasonló hátterűek.


messzelato

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja