.

Szívmelengető baráti segítség



A 18 éves Hszie Hszu (Xie Xu) már három éve segít eljutni legjobb barátjának minden nap az iskolába és vissza.


A kínai fiú a hátán cipeli az izomsorvadásban szenvedő Zsang Csit (Zhang Chi)

A 19 éves fiú egy örökletes betegségben szenved, amely miatt sorvadnak az izmai, és a saját testsúlyát sem bírja el. Zsqang azonban sosem maradt ki a biológia, a matematika vagy kémiaórákról, hála legjobb barátjának, aki három éve hordja a hátán és nem csak az iskolába illetve haza, hanem például kávéházba is. Hszie emellett segít olyan mindennapi feladatok elvégzésében, mint az étkezés és a mosás.

„A két diák története nagyon inspiráló és megható. Nem rokonok, Xie mégis segít neki évek óta” – mondja Guo Csun-hszi (Guo Chunxi), a Daxu középiskola igazgatóhelyettese a barátságáról, hozzátéve, hogy a fáradozás bőven megtérül, ugyanis mind a két tinédzser évfolyamuk legjobb tanulói közé tartozik és nagyon szeretnének továbbtanulni.

Guo arról is beszámolt, hogy a fiúk nagyon jó hatással vannak a többi diákra, akik már mindannyian segítenek fogyatékkal élő társuknak, amiben csak tudnak. Zsang soha egyetlen óráról sem hiányzott még. -– írja a Daily Mail.


Irány az iskola

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol