.

Szerelmi történet a középkori Andalúziából



Mijas
 


Sziklatemplom, Mijas pueblo
 

Mijas a Földközi-tenger mellett, Malagától 30 kilométerre fekvő település az Ibériai-félsziget déli részén. A mögötte tornyosuló 900-1000 méteres hegyek északon, míg a délen a tenger adja a település határát. A magas hegyektől a tengerpartig tartó dimbes-dombos termékeny terület mindig jó megélhetést biztosított az ott élő embereknek.


Mijas

 
Malaga és környéke több mint 700 évig a garanadai emírség irányítása alatt állt. Ebben az időben jól kiépítették a tengerpart védelmét a terjeszkedő török birodalom és az állandóan portyázó földközi-tengeri kalózok ellen.
Az 1400-as évek végre azonban hatalmas változás állt be a tengerparti települések biztonságában. A reconquista folyamán (mórok által birtokolt területek elfoglalása) a keresztény csapatok 1485-ben elfoglalták Malagát és tengerparti települések jelentős részét. A keresztények ezután erőiket Granada elfoglalására csoportosították, amit 1492 januárjában tudtak birtokba venni.
 

Granada kulcsainak átadása a katolikus királyoknak
 
A győztes katolikus királyokat annyira elfoglalta a mórok kiűzésének problémája, hogy a tengerparti települések védelmére nem fordítottak gondot. Ezt hamar észrevették a török kalózok, akik szedett vedett arab legénységükkel rendszeresen portyáztak a védetlen településeken. Mindent összeszedtek ami értékes volt, de leginkább fiatal, munkaerős férfiakat és nőket kerestek, akiket eladtak rabszolgának.
 

Kalózhajó
 
Igy került MIjason fogságba a fiatal Carlos Esteban Perez, akit  Isztambulban, a török szultán egyik lánya vásárolt meg. A jó kiállású, eszes rabszolgafiúra hamar felfigyelt a szultana, és egyre több időt töltött vele. Romantikus szerelem szövődött a két fiatal között.
Carlos nagyon vágyott vissza Mijasra. Szülőföldjéréről sokat mesélt szerelmének, akit elbűvölt a sok színes történet, és az  andalúz élet mindennapjainak leírása. Szó, szót kovetett, majd elhatározták, hogy megszöknek a szultán palotájából. Szökésük után kalandos úton jutottak el Malagára, ahol Carlos már úgy érezte hazaért.
A szultana megkeresztelkedett, feleségül ment szerelméhez és felvette a donna Juana nevet, Életuk hátralévő részét főként Mijason élték le, köztiszteletben álló személyekként.

Ennek a történetnek állított emléket a mijasi önkormányzat az arénával szemben.
 


P.R.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol