.

Steven Greer szerint hamis zázlós füldönkívüli inváziót terveznek



 A földönkívüliek esetleges megjelenését miért állítják be negatív eseménynek az amerikai társadalom irányítói?


Évtizedek óta arra programozták az amerikai és vele együtt a nyugati társadalmakat, hogy mindennemű valódi idegen, illetve földönkívüli jelenlét csakis veszélyeket hordozhat magában, sőt minden valószínűség szerint a Föld teljes megszállását vonhatná maga után. Továbbá egyre-másra arról igyekeznek minket meggyőzni, hogy csupán egy állig felfegyverzett katonai erő vagy szuperhatalom lehetne képes megmenteni az emberiséget egy esetleges földönkívüli intervenciótól.

Ebből az elme-programozásból Hollywood is kivette a maga részét. Gondoljunk csak a híresebbnél híresebb mozifilmekre, amelyek az emberek kontra idegen lények antagonisztikus konfliktusaira építenek.


Egy kép a Függetlenség napja című 1996-ban készült amerikai filmből

Ezzel szemben alig kapnak szót és teret azok az emberek (eltérítettek és kontaktok), akik valóban találkoztak más világok lényeivel, illetve akikkel fejlett és értelmes földönkívüliek vették fel a kapcsolatot. Ez a rengeteg ember a mozikkal ellentétben nagyon is békeszerető és segítőkész lényekként számolnak be az idegenekről. Tudniillik, az ő beszámolóikból az derül ki, hogy a földönkívüliek – legalábbis a „jófiú” idegenek – azért vannak itt, hogy támogassák az emberiséget és megvédjék azoktól a szörnyűségektől és rémtettektől, amelyekre a 20. század során nem egyszer sor is került. Utalnék itt a világháborúkra vagy éppen az atombombákra.


Steven Greer

A Pentagon végül előjött a farbával, s bár gyengén, de azért nyilvánosságra hozott egy kis leleplezést a New York Times-ban a következő címmel: Ragyogó aurák és „Fekete Pénz”: a Pentagon rejtélyes U.F.O. programja. Ezt a cikket itt találod angol nyelven:

https://www.nytimes.com/2017/12/16/us/politics/pentagon-program-ufo-harry-reid.html
 

Ebből többek között kiderül, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium évi 600 milliárdos költségvetéséből 22 millió dollárt fordítanak a Fejlett Légügyi Veszélyt Beazonosító Programra.

De a hivatalos nyilvánosságra hozatalnál maradva, a cikk elején egy videó is megtekinthető, amely egy Haditengerészeti F/A-18 Supet Hornet, valamint egy ismeretlen objektum közötti találkozót örökíti meg. A videót a Fejlett Légügyi Veszélyt Beazonosító Program tette közzé 2017. december 16-én. Érdemes megtekinteni.

 

<iframe title="New York Times Video - Embed Player" width="480" height="321" frameborder="0" scrolling="no" allowfullscreen="true" marginheight="0" marginwidth="0" id="nyt_video_player" src="https://static01.nyt.com/video/players/offsite/index.html?videoId=100000005607812"></iframe>

Az alábbi ábra pedig azt mutatja, hogy a mozikban és a tévékben milyen megítéléssel/beálltódással és milyen arányban állították be az idegeneket az USA-ban az elmúlt években. Ebből látszik, hogy a negatív szerep vezet, ami alatt az erőszakos, szörnyeteg, megszálló, elrablásokat végző stb. szerepek dominálnak torony magasan. Ez is egyfajta tudatmanipuláció és véleményformálás.

 

 

Egyesek szerint létezik egy olyan összeesküvés, ami arról szól, hogy fenntartják és táplálják az „idegenektől” való félelmet, ezzel párhuzamosan pedig közpénzeket ömlesztenek a hadibeszállítók pénzes ládáiba, s az így nyert fegyverarzenállal még nagyobb uralomra tesznek szert a Földön és a világűrben, továbbá beszűkítik az emberi tudatosságot, mely képes volna az anyagi és a dimenziók között valóságok behatóbb megismerésére.

Steven M. Greer évek óta felhívja a figyelmet arra, hogy készülőben van egy hamis, megtervezett idegen invázió. Greer szerint a fenti New York Times-ban megjelent cikk is része ennek a stratégiának.

Mr. Greer egyik rádióinterjúban kifejtette, hogy úgy tűnik, hogy a hírszerzés végül ki fogja játszani a fenyegetési lapját: most vezeti be lazán a köztudatba, hogy titokzatos védelmi programok léteznek és a földönkívüliekkel vívott háborút készítik elő.

A média nem tudósít erről a témáról, hacsak arra nem utasítják, illetve ha nincs rá valamilyen különleges oka. Így az erről való széleskörű híradás megszervezett volt, ami azonban tartalmazott egy tudatküszöb alatti üzenetet az űrbéli veszélyről.”

A Greerrel készült teljes interjú: http://www.outerlimitsradio.com/unacknowledged/

Az egyik elmélet szerint a földönkívüliek jelenlétéről szóló információkat azért is tartják vissza, illetve  titokban, mert az emberiséget bizonyos gazdasági érdekeknek és modelleknek kívánják teljesen kiszolgáltatni. A szén-alapú ipar érdekei ugyanis nyilvánvalóan sérülnének, amennyiben tiszta energiájú technológiákat kínálnának fel a fejlettebb technológiával rendelkező értelmes lények.


Egy elképzelt, jovőbeli áramtermelő technológia

A fennálló gazdasági és politikai modelleket eleve úgy tervezték meg, hogy állandósítsák a háborúkat. Fel kellene ismernünk, hogy mind az ökoszisztéma, mind az emberi lét nagy veszélyben van e torz modellek miatt. Amíg erre rá nem ébredünk és át nem térünk egy új paradigmára, addig gyászos jövő elébe nézünk.

„Az igazi kérdés, amit fel kell tennünk: Milyen lehetne a társadalmunk az információk elfojtása és egy fenyegetettségen alapuló létszemlélet nélkül?”

„A világ gazdasági hatalmának csúcsán lévők nem akarnak olyan módban gondolkodni, amely ne hatalmazná fel őket további háborúskodásra. Tehát azt mondom, emberek, ebben van választásunk. A jövő vagy az univerzális béke, vagy a szűnni nem akaró háború és pusztulás.” – Steven Greer

 

A cikk Dylan Charles munkássága alapján készült.

 

Fordította és szerkesztette: Száraz György

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol