Spinakker




Évekkel ezelõtt, régi vágyaim beteljesítéseként vettem ezt a Balaton 18-as vitorlást.


Régóta vágytam egy tõkesúlyos hajóra, amivel akkor is kint lehetek a vízen, ha jön a viharjelzés. Én dönthetem el maradjak, vagy kikössek. Legyen az én felelõsségem. Igazán egy 30 láb feletti hajót szerettem volna, aminek fedélzetén a vizet nem annyira kedvelõ családom is jól érezheti magát. De hát egy családban más szempontok is vannak, mint az én vitorlázó szenvedélyem. Ekkora hajóra nem volt pénz a családi kasszában, hajót meg nagyon akartam.

Meggyõztem magam, hogy a 18 láb számomra ideális méret. Itt van például a B-18. Ez a típus már megfelel a nagyhajós követelményeknek. Egyedül is jól tudom kezelni, karbantartani. Ideológiát is kreáltam hozzá: kis hajó kis gond, nagy hajó nagy gond.

Aztán Alsóörsön a kikötõben az egyik a falra ragasztva megláttam egy számomra elfogadható áru B-18 hirdetést. A hajó nem is volt messze. A szomszédos Almádiban kínálták eladásra. Belül már ekkor eldöntöttem, megveszem. Azért be kell vallanom, döntésemet erõsen befolyásolta az a tény, hogy abban az idõben nem bõvelkedtek az eladó B-18 hirdetések, és amit elõzõleg néztem, jóval magasabb áron volt. Ebben az idõben több eladó B-18-as nem volt a látókörömben, így aztán nem volt módom válogatni.

Elõzetes egyeztetés után elmentem Almádiba. Nem szerepelt a hirdetésben, hogy a hajó újszerû állapotban van, ami meg is felelt a valóságnak. Kissé elbizonytalanodtam. Mégis csak jobb és nagyobb hajót kéne vennem? Átfutott agyamon, hogy másfélszeres áron már B-21-est is láttam. Megtapogattam pénztárcámat. A lapos kis tárca meggyõzött. Nem megyek innen sehová. Ezt a hajót sokkal kevesebbõl rendbe lehet hozni, mint amennyit a szintén nem újszerû B-21..ért alapáron kérnek, és arra megint csak költeni kellene. Így aztán tovább folytattam a szemlélõdést.

A kisebb hibák házilag javíthatónak tûntek, nagyobbat meg nem láttam, ráadásul az eladó kijelentette, rejtett hiba nincs. Arra garanciát vállal. A hajó hátulján egy kiöregedett, de mûködõképes Tomos motor csüngött. A vitorlázat kissé nyúzott, de használható állapotban volt. Viharfok, génua, reffelhetõ nagyvászon és kivételként egy majdnem teljesen új spinakker. Egyre jobban akartam ezt a hajót. Hamar megegyeztünk. Az adás-vételi szerzõdés aláírása után azonnal birtokba vettem.


A kép a hajó rendbehozatala után készült

Beleraktam táskámat, a szükséges papírokat, majd elkötöttem a mólótól, búcsut intve volt tulajdonosának. Hazafelé minden rendeletre fittyet hányva, beindítottam motort és az alig szellõben, Alsóörs felé vettem az irányt. Útközben nézegettem a hajóban lévõ „kincseket”. Szerszámosláda, tartalék kötél, tartalék seklik, horgony, és végül a vitorlák. Amit lehetett felhúztam, a többit betetetem kokpit alá. Legvégére maradt a spinakker. Kicsit szétnyitottam a zsákját, néztem a lehelet vékony anyagot, a sarkokat. Minden kötélfogó szem a helyén, sehol egy szakadás, vagy felfeslés. Mintha nem is használták volna. Micsoda pazarlás. Egy ilyen gyönyörû vásznat kihasználatlanul hagyni! Na, majd nálam másként lesz, gondoltam.

Az alsóörsi Elmû kikötõben már megvolt a hajó helye. Beálltam a számomra fenntartott részre, gondosan, mértre igazítottam a kikötõköteleket, hogy a legközelebbi érkezéskor csak egy laza mozdulattal tudjam a faron lévõ bikákra ráakasztani. Megérkeztem. Jólesõ érzés futott végig rajtam. Végiggondoltam, hogy a következõ években innen fogok vízi túráimra indulni.

Miután kiléptem a partra, büszkeség töltött el. Kihúztam magam, végigsétáltam a mólón. Vajon ki látta az új hajómat?

Senki...... Állapítottam meg szomorúan. Aztán kicsit elgondolkodtam az én nagy büszkeségemen. Mi lenne, ha mindenki büszke lenne hajójára. Sõt büszkesége attól függne, mekkora hajója van. Azt hiszem nagy bajban lennék, a szemben parkoló új Bavaria 32 tulajdonosa mellett. „Jobb lesz nekem, ha ezt az egész büszkeség témát számûzöm magamból. Nem a hajó mérete határozza meg tulajdonosának erényeit.”- vigasztaltam magam, miközben kis hajómra gondoltam.

A következõ szezonban, a hajó rendbehozatala után elhatároztam, hogy több idõt szakítok a vitorlázásnak. Amikor idõm engedte, lementem a kikötõbe. Amikor dél, dél-délnyugati szél fújt elvitorláztam Csopak elé, majd hátszéllel vissza Alsóörse.

Eszembe jutott, van egy majdnem új spinakkerem. Igen ám, de ennek felhúzásához optimális esetben három, de minimum két ember kell. Egyik ember a kabin tetején az árbocnál a húzza fel a vásznat, a másik a kokpitben felhúzás közben vigyáz a vékony vitorlára, és megfelelõ feszességben tartja spinakker shottot, a harmadik pedig kormányozza a hajót. Ez a vitorlabontás az egyik legösszetettebb, legtöbb problémát magában hordozó mûvelet. Még gyakorlott vitorlázók is elrontják néha. Lassan kezdtem felfogni, miért is van olyan jó állapotban ez a spinakker.

Nekem sem volt szerencsém, hogy egyszerre három gyakorlott vitorlázóval fussak ki a megfelelõ szélben. Így a spinakker nálam is csak a zsákjában pihent. Néha a kikötõben elõvettem, kiszellõztettem, összehajtogattam, és vágyakozva néztem, amikor jó szélben, dagadó, színes hátszélvitorlákkal húznak el Alsóörs elõtt a hajók Almádi felé.

Segíts magadon, Isten is megsegít, jutott eszembe a mondás. Mit állok én itt csorgó nyállal. Hiszen nekem is megvan mindenem. Csak mancsaftom nincs. „Azért vettem kis hajót, hogy egyedül is boldoguljak vele” jutott eszembe a vételt alátámasztó egyik indok. Hát rajta! A kikötõhelyen állva gondosan elõkészítettem mindent. Beállítottam a spinakker bumot, a futó köteleket befûztem, a hugót, a behúzó kötélszár magasságát szabályzó segédkötelet, a helyére szereltem. A Kabinban kivettem a zsákból a vitorlát, mindhárom sarkát gondosan bekötöttem, aztán gyerünk. Fel a vásznat. A kikötõben kikötve nem kellett a kormánnyal bajlódni, de a vászonnal annál inkább. Ahogy húztam fel, a szél belekapott a pihe könnyû anyagba, átfújta majd rácsavarta a mellettem álló hajó árbocmerevítõ drótkötelére. Gyorsan vissza az egészet. Ezt a próbálkozást szakadás nélkül megúsztam.

Nem adom fel!!! Még egy próba! Ellenõrzés, minden a helyén. Vászon fel! Kicsit bajlódtam a shottal, de végre sikerült. A jobb oldalra ugrottam a jobb szárért a bal oldalra a bal szárért, és máris gyönyörûen dagadt a vászon.

 

A jó szélben a hajó megindult elõre, orra a móló betonjának akart rontani, de a hátsó kikötõkötél az ütközés elõtt néhány centiméterrel megfogta. Megkönnyebbültem. Gyorsan rövidebbre vettem a kötelet és így már megnyugodva néztem a spinakker tökéletes formáját. Elégedett voltam magammal. Csupán az zavart nagy boldogságomban, hogy kis hajóm mintaszerûen dagadó vászonnal egy helyben állt.

A következõ hetekben a munkám miatt nem volt idõm hajózni, de a hátszelezés a nyílt vízen nem hagyott nyugodni. Munkahelyemen, családomban, séta közben, evés közben is ez járt a fejemben. Feleségem már érdeklõdött: „Miért nem a hajódat vetted feleségül, ha már gondolatban sem tudsz elszakadni tõle?” Hogy bebizonyítsam nekem mennyire fontos a család és igenis el tudok szakadni a hajótól, a következõ szabad hétvégén nem mentem le a kikötõbe, inkább családostól elmentünk Kapolcsra a Mûvészetek Völgyébe.

Sajnos mindig utólag jövök rá, hogy az ilyen „bizonyítás, megfelelni akarás” senkinek sem jó. Mivel nekem nyögve nyelõs volt ez a kirándulás, hangulatom átragadt családom többi tagjára is. Így aztán senki sem érezte jól magát.

Megint eltelt egy hét, de már nem bírtam hajó nélkül. Nem akartam újból „bizonyítani”. A hétvégén családostul lementünk Alsóörsre. Végre!

Kis hajóm ott állt a helyén, elhagyottan, piszkosan. Szinte kiáltotta: „Velem már senki se törõdik?” Szégyen ide, szégyen oda, minden mást elfelejtve tettem rendbe rajta mindent. Kívül lemostam, a kabint belül kitakarítottam, felszereltem a kötélzetet és a vitorlákat. Mire végeztem, csak úgy ragyogott az egész hajó. Közben feleségem is elfoglalta magát. Kiterített egy nagy plédet a gyepre, ráfeküdt és élvezte a nap sugarait.. Hívtam, hogy ebben a jó szélben jöjjön ki velem vitorlázni. Titokban arra gondoltam, segít nekem a spi felhúzásában. De átlátott rajtam.

„Minek menjek ki a vízre? Itt nem mozog alattam a föld, itt is ragyogóan süt a nap, és itt legalább kényelmesen tudok feküdni a füvön. A hajón meg nincs egy olyan hely, ahol nyugodtan napozhatok. Aztán amikor a legjobban elhelyezkedem, mindig valami feladatot adsz. Húzzam meg ezt a kötelet, fogjam meg a kormányt, vagy menjek át a másik oldalra. Itt legalább nyugtom van.” Be kellett látnom, teljesen igaza volt.

Ekkor megláttam bátyámat, akinek hajója pár hajóval odébb volt kikötve. „Szia Laci! Gyere ki velem! Kipróbáljuk a spinakkert! „ üdvözöltem. „Ne haragudj, most nem tudok. Holnap verseny lesz, és még meg kell csinálnom a csörlõt, mert akadozik.”-szabadkozott.

Közben arra jött Pista egy másik nagy vitorlázót. Nála is próbálkoztam „Szia Pista! Van kedved kijönni velem? Kipróbáljuk a spinakkert?” „Kedvem van, de idõm nincs. Holnap verseny lesz, arra készítem fel a hajót. Inkább gyere el velem, még hiányzik egy ember a legénységbõl”

Beláttam, minden épkézláb ember a másnapi versenyre készül. Nem volt mit tenni egyedül vágtam neki az víznek, azzal az elhatározással, hogy a kikötõben kipróbált technikával felhúzom a spinakkert. Indulás elõtt mindent elõkészítettem. Shottokat, spi bumot, sekliket és a gyönyörû, színes spinakkert. Krajcolva jutottam el a Csopak és Füred közt lévõ arácsi öbölig.

A kedvezõ délnyugati szélben felvettem az Alsóörsi irányt. Betekertem a fokot, lehúztam a nagyvásznat, a kormányt kikötöttem és nekiálltam a spinakker felhúzásának. Szépen sorba bekötöttem mindent, elrendeztem a felhuzandó vásznat, leengeedtem a spi bumot, befûztem a shottot. Végre eljutottam oda, hogy már csak a felhúzó kötél leoldása és a spi felhúzása maradt hátra.

Sok idõ ment el az elõkészületekkel. Valahogy rossz érzésem támadt. Felnéztem és láttam, hogy az arácsi öbölre nézõ vitorlás kikötõ kövekkel védett hullámtörõ gátja néhány méterre van. A szél éppen a kövekre fújja a hajót. Villámgyorsan hátra rohantam a kormányhoz, leoldottam a kötést, erõteljes kormánymozdulatokkal oldalra fordítottam a hajót. A fokot kiengedtem, és sikerült eltávolodnom a hullámtörõ kövek vészes közelségébõl.

Ezt így nem lehet gondoltam. Nincs kormányos, a hajó meg sebesség nélkül nem tartja az irányt. Valami más módszert kell választanom. A partközelben nem csinálhatok ilyen manõvereket, tehát beljebb kell mennem.

A kedvezõ széllel majdnem a Tihanyi Apátság vonaláig jutottam. „Na, már jól bent vagyok. Nincs hullámtörõ, nincs másik hajó, vagy bármi ami zavarhat. Lássunk neki még egyszer!”- bíztattam magam.

A nagyvitorlát erõteljesen bereffeltem, legyen valami sebesség, a kormányt ismételten kikötöttem, és nekiláttam a spinakker felhúzásának. A szél, talán, hogy megkönnyítse próbálkozásom, lecsendesedett. „Minden a helyén! Gyerünk az árbochoz!” utasítottam magam. Kioldottam a kötelet és óvatosan elkezdtem húzni. A színes vászon elõírás szerûen emelkedett ki a kabinból. Oldalra toltam, hogy az oldalmerevítõ és az árboc közti szabad helyen tudjam felhúzni a csúcsra. Ekkor jött egy pöff. A félig felhúzott vásznat kitépte a kabinból és az idõközben fél szélbe fordult hajón erõteljesen lebegtette, miközben az egyre jobban felcsavarodott az orrmerevítõre.

Megijedtem. Ha így hagyom széttépi a szél, ha tovább húzom akkor én tépem szét. Gyorsan lekötöttem a felhúzót, hátra rohantam a kormányhoz és raumos irányba állítottam a hajót. A spinakker már nem lebegett, hanem az orrmerevítõ köré csavarodva megfeszült, az eddig lebegõ vászon megtelt széllel. Újból elõre, kézzel lecsavarni a merevítõrõl, aztán hátra, a kötélszárat kissé meghúzni, majd újból elõre az árbochoz, hogy a helyére húzzam a vásznat.  Aztán megint hátra beállítani a spi shottokat. Ezután már nincs más dolog, csak a behúzó kötelek finom hangolásával és a megfelelõ irány felvételével hagyni, hogy a szél megtöltse a teljes vitorlafelületet.         
És máris kész.

A hajó megindult. Hasította a vizet. Ahogy dagadt a spi, úgy telt meg az én szívem is a boldogsággal.

Megcsináltam!!........Egyedül húztam fel a spinakkert!.........Megcsináltam!!!

Leültem a kormányhoz és az enyhe szélben földöntúli nyugalom öntött el. Néztem a dagadó vásznakat, az apátságot, a füredi hegyoldalakat. Láttam a hazai, alsóörsi kikötõt. Aztán már ki sem kellett nyitni a szemem. Éreztem a tájat. Tudtam én is része vagyok ennek a gyönyörûségnek. Ott vagyok a vízen, dagadnak a vitorlák, süt a nap, ringatnak a hullámok. Azt kívántam örökké tartson ez az út.

(A képek a hajó rendbetétele után készültek)

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja