.

Spanyolországban most halt meg nagy angliai vonatrablás elkövetői közül a legtovább élt bandatag



Az 1963-as vonatrablást végrehajtó banda tagjai közül csak Douglas Gordon élt már. A dél-spanyolországi Mojácar önkormányzata pénteken közölte a halálhírét. A férfi az után költözött a városba, hogy letöltötte börtönbüntetését Angliában.
 


Gordon a bíróság előtt fiatalon és 86 évesen Spanyolországban

A Goody néven emlegetett 86 éves férfit kifejezetten kedves embernek ismerték, mindenki szerette, és a közösségben híres volt arról is, hogy befogadta a kóbor állatokat – írták a város közleményében.

Az egykori borbély több mint 30 évig élt a spanyol kisvárosban, ahol a Kontiki nevű tengerparti bárt üzemeltette. A spanyol nyelvet 12 éves börtönbüntetése alatt tanulta meg. A sajtónak ritkán nyilatkozott a rablásról, de bárja vendégeinek állítólag szívesen mesélt a történtekről.


Kontiki a tengerparti chiringito

Douglas Gordon tagja volt annak a 15 emberből álló bandának, amely 1963. augusztus 8-án a nyílt pályán megállította a Glasgowból Londonba tartó királyi postavonatot és elvitt több mint 2,63 millió fontot, mai értéken 40 millió fontot, ami átszámítva körülbelül 15 milliárd forintnak felel meg. A banda még a vonatrablás évében lebukott.

Az elkövetés hollywoodi filmekre emlékeztető módszere miatt vált bűnügyi legendává a nagy angliai vonatrablás, amelyet több filmben is feldolgoztak. A rablók közül Bruce Reynolds, Buster Edwards és Ronnie Biggs valóságos népi hős lett Angliában, utóbbi hírnevét az is táplálta, hogy megszökött a börtönből és 35 éven át bujkált főként Dél-Amerikában.


A kirabolt pénzszállító vagon

MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol