Spanyol festő földönkívüliekkel találkozott Brazíliában



A hivatalos tudomány nem zárja ki a földönkívüli értelmes élet lehetőségét, de tagadja, hogy a földönkívüliek már a Földön is megjelentek. Ennek a hivatalos állásfoglalásnak mondanak ellent azok a beszámolók, amelyek különös találkozásokról és eseményekről szólnak.

 
Az egyik ilyen eset Brazíliában történt és résztvevője egy katalán művész aki az El Periodico riporterének mesélte el élményét, amit  festményein is megörökített. 
Robert Llimós
 
Robert Llimós barcelonai szobrász és festő 2009-ben barátjának esküvőjére utazott Brazíliába. Egyik délután, rajzfüzetével a kezében sétált Fortaleza (híres üdülőhely) tengerpartján. Talált egy csendes, nyugodt helyet, ahol vázlatokat készíthet a homokdünékről és a homokos partot érő örökös hullámzásról.
 

Fortaleza, tengerpart

Alighogy elhelyezkedett, a tenger felől ködfoltot hozott a szél. A különös az volt, hogy a köd tőle nem messze megállt, majd feloszlott. Ekkor egy űrhajó vált láthatóvá, ami teljesen zajtalanul parkolt le vele szemben.

Legnagyobb meglepetésére egy ablak nyílt ki ahonnan, ahol két különös alak jelent meg.
 

"Fejedelmi megjelenésük volt hosszú nyakkal, deformált koponyával és fekete szemekkel. Az egyikük egy kis fejdíszt viselt."


Úgy érezte, ezek a lények segíteni és nem ártani akarnak neki. Szavak nélkül, telepatikus úton kommuniláltak és jószándékukról biztosították Robertet, aki az első pillanatokban kábult volt a félelemtől, de biztatásukra közelebb merészkedett.
Az idegenek a hüllők fajához tartoztak és elmondták, hogy fajuk 70 féle rasszból áll. (Rasz: Egy fajon belüli kisebb csoport, akik a többiektől eltérő, öröklődő sajátságokkal rendelkeznek)
Aztán azt is elmesélték, hogy már 120 ezer évvel ezelőtt is jártak a Földön és azóta folyamatosan figyelik az emberiség fejlődését. Most azért fedték fel magukat egy festő elött, hogy hiteles képet alkosson róluk. Ennek ellenére fényképezni nem hagyják magukat, aminek okát nem árulták el.
 

"Az én feladatom az, hogy csökkentsem a velük kapcsolatos félelmet még azelőtt, hogy újból visszatérnek.  A munkámmal elérem, hogy mások ne féljenek, ha meglátnak egy alakot hosszú nyakkal és arányokkal. Talán 20 év múlva azok, akik látni fogják őket majd azt mondják, hogy 'Igaza volt ennek az őrült embernek.'"- nyilatkozta Robert.

 
Az eset óta megváltozott élete és művészetének tárgya. Rengeteg képet festett erről a találkozásról és elviseli mások gúnyos megjegyzéseit, mert biztos benne, a brazil tengerparton nem csak álmodott, hanem valóban megtörtént ez a találkozás.
 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja