Sierra Nevada sícentrum.



Sierra Nevada sícentrum.

Mióta Costa del Solon élünk, úgy gondoltam nyugodtan elfelejthetem a síelést. A januári átlaghõmérséklet a tengerparti régióban 15-16 fok. Hogyan lehet ilyen viszonyok közt síelésre gondolni?

Ebben a "téli" idõszakban, különösen tiszta idõben, még távolról is jól látszik a Sierra Nevada. A hegység alacsonyabb,  növényzettel borított hatalmas kierjedésû vonulatából kimagaslik  néhány havas csúcs. Ennek láttán elõbújik a vágy.  De jó lenne síelni!

Ahogy távolról elnézem ezeket a kiemelkedõ csúcsokat,  arra gondolok ilyen kis területen nem létezhet sípálya, de ha mégis van ott valami, az is csak olyan "futottak még" kategóriába tartozhat.

Barátaink gyõzködtek, ez nem így van. Javasolták,  menjünk el, nézzük meg.  Tetszett az ötlet, hajlottunk a szóra. Nem sokat gondolkodtunk, mert ahogy mondják a "gondolkodás a tett halála" .

Indulásra az egyik február eleji napot jelöltük ki.  Az itteni életvitel szerint, hajnalra tervezett fél hét helyett, végre fél nyolckor sikerült elinulni.   Ezen a déli részen, még télen sem kezdõdik  10 óra elõtt az élet.  A boltok legtöbbje is este 9.h-ig van nyitva. Nem csoda, ha  az emberek nem szeretnek másnap kora reggel kiugrani az ágyból. Mi sem.

Nem egészen két óra alatt értünk a sípályához. Mire odaértünk a nap is  magasra emelkedett. A szikrázó napsütésben a házak közt vártuk a sorunkat a pénztárnál.

Már vagy két hete nem esett. A távolban hóágyuk gyártják a havat, amit a szél egyenletesen terít el a pályán.

Megkaptuk a bérletet és a hozzá tartozó térképet.  Be kellett látnom, a távolról oly csöppnyinek látszó hegycsúcs a helyszinen igen csak méretesnek bizonyult. A csúcs 3398 méteren van és a legmagasabbra vívõ felvonó majd a csúcsig visz. A pályák hossza eléri a 100 km-t, a síelhetõ szintkülönbség 1200 m. Két kabinos, és ha jól számoltam,  hét beülõs és hat csákányos sífelvonó mûködik.

A képre kattintva a pályák részletesebben is megtekinthetõek.

El kell ismerni, ez bizony komoly sícentrum. A síbérlet megvásárlása után, az ég és föld között lebegõ kabinnal idultunk fel a hegyre.

Az elsõ bemelegítõ csúszás közben készült ez a kép. A háttérben, úgy 1500 méterrel lejjebb már ugyancsak megfogyatkozott a hó. Itt fent -5 fok a hõmérséklet, annyival  lejjebb már +5, fok körül jár.

Elõször felmentünk a felsõ szakaszra. Ez talán 3000 méter körül van.

Onnan fentrõl veselkedtünk neki a 2100 méteren lévõ alsó állomásnak.

Az alul látható falu Pradollano, a síkközpont kiinduló állomása. Ott vannak a parkolók és a kabinos felvonók alsó állomásai.

Úgy látszik elszoktam az ilyen huzamaos erõkifejtést igényló sieléstõl, ezért a következõ állomás a középsõ szinten lévõ kávézó, étterem volt. Abból ítélve, hogy mennyi léc pihent az étterem elõtt, levontam a következtetést:   Mások sem bírják szusszal.

Még távoli az ebéd idõ, de már alig van szabad asztal.

A szomszédos étterembe még többen mentek.

A szikrázó napsütés ugyancsak csalóka. Az étterem ablakában hatalmas jégcsap jelzi: itt bizony hideg van.

A pihenés után újabb erõpróba következett. Gyerünk a pálya tetejére!

A pályán feltünõen kevesen voltak.

Ennek oka hamar megvilágosodott elõttem. A felsõ részen az erõs szél kellemetlenûl hideg. Ezt már menet közben is lehetett érezni, de a kiszálláskor még  jobban.

Aki felért, öltözködött. Magára tekerte sálját, lehúzta szemüvegét, úgy indult neki a lejtõnek.

Háttérben a 3398 méter magas csúcs. Ebben a szélben a képen alig látható és szinte a csúcsig járó felvonók nem is mûködtek.

Aztán egy gyors lesiklás a kellemes lejtõn és elég is volt a hidegbõl.

Az alsó szakaszt már a szélvédett kabinban tettük meg.

Ahogy haldtunk lefelé, egyre jobb rálátás nyílt Pradollanora.

 
A városka fõterén egészen tavaszias az idõ.
 

A térrõl kivezetõ utcában (is) éttermek várják a sielésben megfáradt  embereket.

Letelt az idõnk. Elindultunk hazafelé a völgy feletti, hegyoldalba vájt úton.

 

Ide is érdemes visszatérni!

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja