A rendőri brutalitás társadalmi probléma lett az USA-ban



Amerikában a dallasi merénylet után beindult a propaganda a rendőrség támogatására. Mint ismeretes a rendőrség erőszakaos fellépései ellen tiltakozó tüntetést kihasználva, az egyik elborult agyú tiltakozó öt rendőrt lőtt le.

 

A lelőtt rendőrök emlékére hozott virágok
 
Ezután a kirívóan értelmetlen rendőrgyilkosság után természetes, hogy a társadalom szimpátiája a rendőrség felé fordul. Az erőszak, a halál borasztó, és szomorúan kell megállapítani, hogy ez az eset az államokban kialakult erőszakspirál kovetkezménye. Az erőszak gyakorlata az USA-ban állami szintre emelkedett, a rendőrség sokszor indokalatlanul brutálisan lép fel a kissebb szabálysértések, piti ügyek esetén is, ami ellen tiltakzási hullám indult el. 
 

A rendvédelmi szervek durva fellépésének  megmagyarázására és elfogadtatására, valamint a rendőrség iránti szimpátia  növelésére, államok szerte terjesztett videót állítottak össze, amelyben az intézkedés alá vont egyének erőszakosan viselkednek a rendőrökkel szemben. 

Valóban, ilyen is létezik. Viszont a videóban elfelejtik megemlíteni, hogy az amerikai rendőrök ebben az évben, (július 11-ig,) intézkedés közben 571 polgári személyt lőttek le, amíg az öt rendőr életet követelő dallasi merényletet is beszámítva, ebben az időszakban 27 rendőr halt meg szolgálatának teljesítése közben.
 
Érdekes módon Londonból nem jönnek ilyen hírek, pedig ott a rendőrök nem hordanak fegyvert. Londonban 32 ezer rendőr van, és ennyiből csupán 4 ezernek van fegyverviselési engedélye. Ezeket a speciálisan képzett egységeket csak azokon a helyeken vetik be, ahol valószínű a fegyverhasználat szükségessége. Ilyenek lehetnek a terror támadások, túszejtések, fegyveres bankrablások, stb.
Vagyis a szolgálatot teljesítő rendőrök 85 százaléka fegyvertelen, mégsem lövöldöznek rájuk. Elgondolkodtató!

Amerikában viszont az erőszakos állami fellépés erőszakos reakciót vált ki a tömegekben. Azon már késő elmélkedni honnan idult el ez az erőszakspirál, csak azt látni, ez a folyamat erősödik és rossz irányba vezet.
 

A személyes szabadság, és az emberi jogok zászlóvívőjének tartott Egyesült Államok egyre jobban hasonlít egy rendőr államhoz. A kiépített lehallgatási, megfigyelési rendszer lassanként minden állampolgárról begyüjti az adatokat. Államok szerte épülnek a FEMA (Federal Emergency Management Agency – Szövetségi Válságkezelési Hatóság) táborok, amelyek több millió ember fogvatartására alkalmasak. Hivatalos indoklás szerint: a táborok természeti, vagy bármely más katasztrófa esetén a lakosság ideglenes elhelyezésére szolgálnak.


Ezen táborokat nézve feltűnik, a befelé hajló szögesdrót kerítés, amit a sarkokon lévő őrtornyokból lehet megfigyelni. Valahogy úgy tűnik nem az ide bekerülőket védik a külvilágtól, hanem a külvilágot zárják el a táborok majdani lakóitól.
Nem tudni a hatóságok mekkora katasztrófára, vagy milyen más eseményre készülnek, mert eddig több mint 600 tábor épült fel, amik jelenleg üresek és várja lakóikat. Hogy pontosan kik lesznek azok, még nem tudni, de azt jó tudni, hogy a demokrácia hazájában az állampolgárok magyarázat nélküli letartóztatását lehetővé tévő törvény már életben van.
 
2014 májusában az amerikai törvényhozás jóváhagyta az Obama által előterjesztett Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvényt (National Defense Authorization Act, NDAA), amely lehetővé teszi amerikai polgárok letartóztatását és fogvatartását meghatározatlan ideig, még akkor is, ha semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Aztán 2015 júl. 15 és szept.15 között a hatalom Jade Helm 15 néven hadgyakorlarot tartott saját polgárai ellen. Ebben a különleges egységek azt gyakorolták az amerikai városokban, hogyan kell  elfogni és táborokba szállítani a parancsnokság által megnevezett csoportokat, célszemélyeket.


Mi készül itt?

Növekvő szegénység, növekvő elégedelenség az egyik oldalon, táborok, lakosság elleni hadgyakorlat, rendőri brutalitás a másik oldalon. Meddig növekedhet robbanás nélkül ez a feszültség az állam és polgárai közt? 
Egy utcai tüntetésekig, rendbontásokig fajuló helyzetben jól jönnek a FEMA táborok, ahová a hangadók csoportjait el lehet különíteni a továbbra is elégedetlenkedők feje felett pedig ott lóghat Demoklész kardja, miszerint ők is bármikor a FEMA táborok lakói lehetnek.
 
Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja