A remény erőt ad



 

Csak csodálni lehet azt a kiapadhatatlan reményt, azt a tenni akarást, ami Enikő és Péter életének jellemzője. Életük apró sikerei, és sorozatos kudarcai után sem adják fel a reményt: kétkezi munkájukból emberhez méltóan élni.
Enikővel és Péterrel Spanyország déli részén, az ojeni gesztenyefesztiválon találkoztam. Magyar lángost árultak spanyoloknak. Történetük már ott felkeltette figyelmem. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és bő egy hét múlva meglátogattam őket.
Cointól néhány kilométerre, egy névtelen hegytetőn laknak, amerre a madár is csak tévedésből jár.
A kilátás fantasztikus, a lenyugvó nap fényében fénylenek a szemben lévő hegyek.
Ide feljutni is fantasztikus. Keskeny, meredek földút, ami néhány szakaszon a hegygerincen vezet. Jobbra néhány száz méteres mélység, balra talán kicsit kevesebb, de egyik oldalon sem szeretnék lecsúszni az útról.
Ezen az úton viszik minden nap iskolába kislányukat, Sabinát. Száraz időben még csak istenes, de esőben már ugyan csak oda kell figyelni. Szerencsére itt az év nagy része száraz.
Azért ez is baj mert a vizet, ciszterna hijján, Coinból kell minden nap felhordani.
Azonban Péterék ennek is örülnek, mert itt sikerült a legkedvezőbb feltételekkel lakhatást találni. A kis ház külfüldön élő tulajdonosa egy alapos renoválást és karbantartást kötött ki a lakásért cserébe. Ezt boldogan vállalták és a lerobbant putriból takaros házat varázsoltak. A penészes falakat lekaparták újra festették a leázás okait megszüntették, belül a szobákat kifestették. 
Ma már rá sem lehet ismerni az átvételkori állapotra. Péter a gyerekszobát is otthonossá tette. A falra mintákat festett, az ablak szigetelését megjavította. A régi ágyra új huzatok kerültek, és Sabina kedvenc tárgyai otthonossá tették a lányszobát.
Az egész házon látszik az odaadó, gondos munka. Újjá varázsolták a konyhát, a két szobát, és a picike nappalit. Az épület mellől elhordták az évek alatt összegyűlt  szemetet. Barátságossá vált a ház, és környezete. Megyugvást az ad nekik amikor késő délután a rendbehozott teraszról tudnak gyönyörködni a lenyugvó nap fényeiben és a kilátásban.
 
Gyorsan elmúlnak a nyugalom percei, beköszönt az este. Ilyenkor, ha tiszta az ég,  már csak a hold és a csillagok világítanak. A távolban  látszódik egy két magányos ház fénye, de azok oly messze vannak, hogy csak pislákoló gyertya lángnak tűnnek.
Amikor feltámad a novemberi hideg szél,  bizony átsüvít a rosszúl záró ajtók, ablakok résein. Ilyenkor a pici nappaliban közelebb ülnek egymáshoz az asztal mellett és arra gondolnak, vannak akiknek még fedél sincs a fejük felett.

Magyarországról több mint két éve indultak el, miután Péter nem talált állandó munkát. Enikő hamburgeres vállalkozása is inkább csak a pénzt vitte, mint hozta. Talán külföld, gondolták.
Először Bécsbe mentünk, ahol eleinte volt munkánk. Ekkor könyebben éltünk, nem kellett minden fillért a fogunkhoz verni. Sajnos munkadó cégünk tönkrement, utána nem találtunk  munkát. Gyerekkori barátnőm Spanyolországban élt, hívott próbáluk meg itt.  Hajlottunk a szóra, reméltük itt találunk lehetőséget. Bármit elvállaltunk volna, de sajnos próbálkozásainkat nem követte siker. Péter minden alkalmat megragad, de csak alkalmi munkák akadnak, azok is ritkán. Kinlódunk. A múlt héten azért nem tudtuk a gyereket iskolába vinni, mert nem volt pénzünk benzinre. Itt tartunk, pedig mindketten jól bírjuk a kétkezi munkát.
Sokszor elkeseredünk, de nem panaszkodunk, mert arra gondolunk, sokan vannak még nálunk is rosszabb helyzetben. - mondja Enikő
Ez az út visz Coinba
Mostanában bizony sokszor megfordult fejükben, máshol kellene próbálkozniuk, de Péterben él a remény: itt is meg fogják találni boldogulásukat.  Szeretnek dolgozni, nem vágynak különleges dolgokra, csupán szeretnék maguknak és Sabinának a normális élet körülményeit megteremteni.

Hazafelé menet a kocsiban Péter szavai csengtek a fülemben:
Erős vagyok, nem akarok mások segítségére szorulni. Sokszor én is elkeseredem bizonytalan helyzetünk miatt, de hiszem előbb utóbb találok munkát magamnak, ami jobb megélhetést biztosít. Addig is élünk ahogy tudunk.
Köszönjük, hogy eljöttél. Néha jól esik az embernek elmondani valakinek, mi nyomja a lelkét. Azért nem kell félni, nem halunk éhen, úgyhogy szeretnénk egy kerti magyaros bogrács gulyásra meghívni téged és feleségedet.  Enikő nagyon jól tudja csinálni, kitünő szakács.

 

 

 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja