.

A pornómagazin értékesítése növeli a szinház látogatottságát



Bármennyire is furcsán hangzik, ez a válasza egy spanyol színház-üzemeltető cégnek a szórakoztatóipart sújtó magas állami adókra. A színházjegyeket ugyanis pornómagazinok mellé adják ajándékba, így a magazinterjesztés után kell adózniuk, aminek jóval alacsonyabb az áfakulcsa.

A spanyol kormányzat - még 2012-ben bevezetett – megszorító intézkedéseinek részeként alaposan megemelte egy-két ágazat áfáját, köztük is a színházak és mozik jártak talán a legrosszabbul, miután a jegyeladásokat terhelő forgalmi adó 8-ról 21 százalékra ugrott. Az emblematikus spanyol színésztől, Javier Bardemtől, a közismert rendezőig, Pedro Almodovarig akkor sokan az utcára mentek, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak, azonban Mariano Rajoy kormánya nem hátrált meg – olvasható a Businessweeken.


Javier Bardem                                                                                 Pedro Almodóvar

A színházat működtető társaságokra ráadásul már 2008-tól rájárt a rúd, a válság következményeként a színdarabokra jegyet váltók száma egyharmadával zsugorodott, a bevételek pedig 14 százalékkal csökkentek. Erre jött rá Európa második legmagasabb „színház-adója”, amit csak a dánok űberelnek a maguk 25 százalékával. Más kérdés, hogy ott még így is elegen váltanak jegyet az előadásokra, azonban a magas munkanélküliséggel küzdő mediterrán országban ez az intézkedés a csőd szélére taszít több színház - üzemeltetőt is.

Az egyik cég azonban úgy tűnik megtalálta a módját, hogy mentesüljön a súlyos terhek alól, ráadásul törvényesen, mindezt úgy, hogy közben nem tetszését is kifejezi az állam adópolitikájával kapcsolatban.
A Primas de Riesgo elnevezésű cég, ugyanis mint pornómagazin terjesztő lett bejegyezve és a Gente Libre, valamint a Free People pornómagazinok 20 éves példányait értékesíti 16 euróért, csak éppen a magazinok mellé ad egy ingyenes belépőt is a társaság legújabb előadására, az El Magico Prodigioso-ra, ami egy XVII. Századi Pedro Calderón dráma. A magazinértékesítés után így mindössze 4 százalék adót kell fizetniük.

„Amennyiben a kormányzat mindössze 4 százalékos adót vet ki egy pornómagazin árusítására, miközben a nemzeti örökségként számon tartott Calderón egyik drámájának megtekintéséért több mint 20 százalékos a teher, akkor ez a társadalom elveszett” – jelentette ki a cég ügyvezetője, Karina Garantiva. A miniszterelnök eközben az intézkedések hasznát bizonygatja, miszerint az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva idén várhatóan 5,5 százalék lesz, a két évvel ezelőtti 10,3 százalékkal szemben. Ugyanakkor az alcálai egyetem közgazdászprofesszora, José Carlos Diez szerint a színházjegyekre kivetett adó mértéke érdemben nem befolyásolja a költségvetési hiány mértékét, inkább arról van szó, hogy a kormányzat nem szeretne kihátrálni, elismerve ezzel, hogy rossz döntést hozott, pláne nem a jövő évi országgyűlési választások előtt.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol