.

Ötszázezren vonultak a függetlenségért Katalónia napján.



Százezrek tüntettek vasárnap Barcelonában és négy másik katalán városban Katalónia Spanyolországtól való elszakadásáért.

 

Katalónia napján, szeptember 11-én, Barcelona főutcája, az Avinguda Meridiana már a késő délutáni kezdés előtt megtelt emberekkel. Sokan a Katalán Autonóm Közösség sárga-vörös zászlaját, a Senyerát lengették.

A szervezők közlése szerint előzetesen mintegy 370 ezren jelezték részvételi szándékukat, a rendőrség egyedül Barcelonában 500 ezer fölé tette a résztvevők számát. Az elmúlt években mintegy félmillióan vonultak az utcákra a 2012 óta a katalán nemzeti ünnep napján megrendezett függetlenségi tüntetéseken, 2014-ben pedig mintegy 1,8 millióan.

Spanyolország leggazdagabb régiójában a szeparatisták évek óta próbálják elérni a független katalán állam kikiáltását. Július végén a katalán parlament az alkotmánybíróság tiltása ellenére elfogadott egy menetrendet a központi, madridi kormánytól való elszakadásról szóló tárgyalásokról. Az alkotmánybíróság augusztus elején megsemmisítette ezt a határozatot, és alkotmányellenesnek minősítette az elszakadási kezdeményezéseket.

A spanyol kormány többször is hangsúlyozta, hogy semmilyen körülmények között nem fogadja el Katalónia kiválását Spanyolországból. A Carles Puigdemont vezette katalán kormány ennek ellenére kitart amellett a terv mellett, hogy 2017 közepéig megvalósuljon az elszakadás.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol