.

Ötmilliárd euróból fejleszti közútjait Spanyolország



  Mintegy 5 milliárd euró értékű országos közútfejlesztési-beruházást jelentett be a    spanyol miniszterelnök Madridban.


Mariano Rajoy elmondta: a projektben 2017 és 2021 között 20 fontos, nagyforgalmú közutat fejeznek be, bővítenek, vagy újítanak fel mintegy kétezer kilométer hosszan szerte az országban.

A fejlesztés része az is, hogy az autópályák megfeleljenek az új uniós szabványoknak egyebek mellett a biztonság, a zajártalom és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentés vonatkozásában.

A kormányfő ismertetése szerint a beruházás az állami- és magánszféra „partnerségével” valósul meg, amelyben a koncessziót elnyerő cégek feladata lesz az utak fenntartása 30 éven keresztül.

Mint mondta, bíznak abban, hogy a projekthez uniós támogatást is kapnak a Juncker-terv révén.

A spanyol kormány a következő években több mint 189 ezer új munkahelyet remél a beruházástól, valamint összességében 3 milliárd adóbevételt – tette hozzá Mariano Rajoy.

Az érintett útvonalak listáját a nyár végén hozzák nyilvánosságra.

2017. 07. 14. / MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol