.

Óriások leleteit tüntették el a washingtoni Smithsonian intézetetben



FONTOS FRISSITÉS!

Utólag derült ki, hogy a hír alapját adó worldnewsdailyreport.com oldal egy szatírikus lap, amely féligazságokból kerekít frappáns rörténeteket. Az alábbi hír is ilyen, csupán azt nem tudni belőle, melyik fele igaz.


Egyszer minden kiderül

 
Egyre több olyan dokumentum és tárgyi bizonyíték kerül napfényre, amelyek azt sejtetik, az emberiség minden téren nagyon át van verve. A régészet, csak azokat a dolgokat publikálja amik beleférnek a mérvadó tudományos irányvonalba. A történelmi események a győztesek szája íze szerint íródnak,  a lényeges tudományos felfedezésekről az ellenérdekeltek ügyködése következtében nem tudunk, a politikusok leginkább a saját és nem választóik érdekeit képviselik.

Apránként azért sok mindenről lehull a lepel, ahogy a régen élt óriások létezéséről is.
 
Az alábbi esetben bíróság kötelezte a régészettel is foglalkozó, az amerikai kormány tuladonában álló, Washingtoni székhelyű Smithsonian intézetet az általa eltitkolt leletek dokumentumainak nyílvánosságra hozására.

Az intézet központja Washingtonban
 
Amerikai Alternatív Archeológiai Intézet (AIAA) szerint a Smithsonian Intézetben (továbbiakban csak S.I.) tudatos történelem hamísítás történt. Állításuk szerint egy történelmi horderejű és igen kiterjedt erőfeszítés részeként az S.I. mindent megtett az óriások létezését alátámasztó bizonyítékok megsemmisítésére.

„A nyugati archeológiai intézetek, köztük a Smithsonian is,  világméretű eltusolásban vettek részt, ami az 1900-as évek eleje óta tart, azzal a céllal, hogy elhitessék a világgal,  Amerikát elsőként 15.000 évvel ezelőtt ázsiai népek kolonizálták a Bering-szoroson keresztül.  Több tízezer sírhely létezik  Amerika területén, amelyek az őslakosok szerint már előttük is ott voltak és egy rendkívül fejlett civilizáció létezéséről,  fémötvözetek elterjedt használatáról tesznek tanúbizonyságot. Amúgy rendszeresen kerülnek elő óriás emberi csontvázak, amelyekről a média hallgat,” - mondja James Churward, az AIAA szóvivője.

Ilyen combcsontot mutattak be a tárgyaláson. 
Nézetének több fórumon adott hangot, ami sértette a Smithsonian Intézet vezetőségének önérzetét, és úgy érezték ezzel belegázolnak szakmai hírnevükbe.
Mit tesz ilyenkor az önérzetes vezető? Vizsgálatot folytat? Esetleg meg akarja ismerni milyen dokumentumok alapján alakult ki a másik intézet (AIAA) álláspontja? Párbeszédet kezd a "rágalmazóval" ?
Dehogy tesz ilyet. Inkább perel hitelrontásért. 
A per azonban váratlan fordulatokat hozott. Több Smithsonian intézeti dolgozó tett tanúbizonyságot titkos dokumentumok létezéséről, melyek tanúsítják, hogy az idők folyamán több ezer leletet és lelőhelyet semmísítettek meg, amelyek az óriások létezését bizonyítotották. Ezeket a vallomásokat az ügyvédek még még hitelteleníteni tudták, de feladták a tanúk verbális csőbehúzásának módszerét, mikor az egyik tanú besétált a tárgyalótermbe egy 1,3 méteres emberi combcsonntal. A vád ügyvédeinek itt ért véget a per, mivel kiderült, hogy a csont pont a Smithsonian Intézettől származik és annak egyik magas beosztású kuratóriumi tagja lopta el a hozzá tartozó dokumentumokkal együtt még az 1930-as években.
Az intézet volt munkatársa élete végéig megtartotta a leletet és a halálos ágyán írásban nyilatkozott a Smithsonian Intézetben folyó titkos munkáról.



„Borzalmas dolgot tesznek az amerikai néppel,” áll a levélben. „Elrejtjük az igazságot az emberiség ősapáiról, az őseinkről, azokról az óriásokról, akik itt éltek a földön, ahogyan arról a Biblia és más ősi szövegek írnak.”


A per eredményeként az amerikai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a Smithsonian Intézet hozzon nyilvánosságra minden olyan titkosított információt, ami összefüggésben lehet „a halomépítő kultúrákra vonatkozó bizonyítékok megsemmisítésével” valamint „az általánosnál nagyobb emberi koponyákkal”.

„Ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatala segíteni fog az archeológusoknak és a történészeknek, hogy átértékeljék az ember fejlődésével kapcsolatos eddigi elméleteiket valamint hozzájárulhat, hogy megértsük az egykor Amerikában és a világ más tájain élő halomépítő kultúrákat,” nyilatkozta Hans Guttenberg, az AIAA igazgatója.

A dokumentumok nyilvánosságra hozatala 2015-ben várható, amit egy független tudományos szervezet felügyel majd.


Erről sem tudunk semmit

A cikk  az idokjelei bejegyzése alapján készült
A hír eredetileg a worldnewsdailyreport.com -ban jelent meg

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol