.

A nyelvtanulás titkai



Lehet, hogy ezért nem nem sikerült eddig tisztességesen egy nyelvet sem megtanulni?

 
Sokan rengeteg időt és pénzt beleölnek a nyelvekbe, mégsem tanulják meg egyiket sem rendesen, másoknak meg látszólag játszásiból megy, bármiféle erőfeszítés nélkül. Mi lehet ennek az oka? Egy régi könyv előszava nagyon szépen összefoglalja, minden sora ma is igaz. Teljesen ingyen teremthetünk olyan környezetet otthon, mintha épp külföldön lennénk.
 
Felolvastunk pár mondatot egy sok-sok évvel ezelőtt íródott nyelvkönyvből, és az ismerőseink közül azonnal többen felszisszentek. „Igen, valószínűleg ezért nem tanultam meg németül/angolul” – mondták. A könyv ugyanis azzal kezdődik, hogy mi „a nyelvtanulás aranyszabályzata, amely sok ezer ember kudarca árán íródott”. (Jozefo Horváth: 30 nap alatt eszperantóul című könyve, de a módszerek bármely nyelvre érvényesek.)

Az első pont szerint aki nyelvet tanul, annak minden nap foglalkoznia kell vele fél órát, különben csak az idejét pazarolja. Ha 500 órát tanulunk egy nyelvet fél éven keresztül, akkor megtanulhatjuk, de ha tíz évre oszlik el ez az 500 óra, akkor semmit sem ér. Itt ismertek magukra azonnal sokan: „Én jártam 2010-ben is egy tanfolyamra, meg 2012-ben is, 2015-ben is, mégsem maradt meg belőle sok” - mondta egyikük. „Heti egyszer két órára volt időm, meg néha egy kis házi feladatra, hát persze, hogy sohasem tanultam meg” - mondta a másik.

Megállni tilos

A könyv szerint mindenkinek van nyelvtehetsége, hiszen ismeri az anyanyelvét. De erősnek és fegyelmezettnek kell lenni, hétfőtől vasárnapig minden nap foglalkozni a nyelvvel. „Olyan ez, mint amikor a tevéket hajtják át a sivatagban dúló homokviharon. Megállni tilos! Aki megáll, azt betemeti a homok” – írta a viccelődésre hajlamos szerző.

A könyv írásakor még a szalagos magnetofon és a hosszúhullámú rádióadás dívott, ma már összehasonlíthatatlanul jobb módszereink is vannak, mint a számítógép, a mobil, a tablet. Rajtuk Youtube-videók, Filmon.com tévéadások, online rádióadások (pl. TuneIn) ezrei és tízezrei, mobilos hírolvasók, telefonra feltöltött mp3-fájlok. A lényeg nem is a technikai eszközökön van, hanem azon, hogy teremts magadnak idegen nyelvi környezetet, hasonlóan, mintha éppen más országban járnál.

Csak ne und el magad!

Használd ki a holt időket, hallgass rádiót a fürdőszobában, akkor is, ha még csak alig érted. „Hallgatás, beszéd, olvasás, írás” a sorrend – írják. Olvasgass a buszon, megállóban, szerezd be az adott ország slágereit, és arra táncolj. Próbáld meg kedvenc szerződ műveit beszerezni és olvasgatni. A könyv még a szótár használatától is eltanácsol, mondván, hogy az a fontos, ne und el az olvasást, nem az, hogy ritka szavakat is memorizálni tudjál.

Olyasmit érdemes olvasni, amit csak kedvünk van, akinek a mese tetszik, olvasson mesét, akinek a detektívregény, az azt, akinek az anekdoták, vagy scifi, az azt. Küzdeni kell az unalom ellen, nehogy elmenjen a kedvünk az egésztől és abbahagyjuk. A fordítást sem javasolják túlzásba vinni.

 


Privátbankár

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol