Novemberi szombat délután Costa del Solon



Ragyogó napsütés, kellemes 21-22 fok, utónyári hangulat Fuengirolán, ezen az álmos szombat délután. Azért egy kis mozgás nem árt, gondoltam, így az evés utáni bágyadtság hamar tovaszáll.

- Irány a part! -és felraktam, a bicajt a tartóra. Régen bicikliztem Los Bolichesen (Fuengiroa egyik része) a part menti  sétányon. Nyáron ott akkora a tömeg, hogy szinte csak lapjával lehet  közlekedni. Vajon mi van most?

A ragyogó napsütést a helyiek, és az itt lévő külföldiek is szeretik. Az északról érkezetteknek ez az idő a saját hazájuk nyarát idézi, ezért nekivetkőztek és kiették magukat a tengerparti homokra. Élvezik az elmúlt nyár visszatérő leheletét.

A kora délután már megkordul az emberek gyomra, aminek következtében a legnépszerűbb helyekké ilyenkor a part menti éttermek válnak. A fuengirolai kikötő éttermei különösen kedveltek. Erre rájöttek az utcazenészek is, mert egymást váltva adják elő produkciójukat. Az ügyesebbek törzshelyet alakítanak ki maguknak egy-egy étteremmel szemben, és onnan szórakoztatják a nagyérdeműt.
 

Ennek az angol muzsikusnak igen elsöprő sikere volt (az ismerősei körében). A kikötői mólón tovább sétálva feltűnik egy cégtábla, melyen ez áll: Molnar's schnitzelhaus
Hát ez biztosan nem spanyol, mert itt nem törzsgyökeres a Molnár családnév. Gondoltam ezt megnézem, esetleg meg is kóstolok valamit.
 

Megálltam a belső helység bejárata előtt, és próbáltam kitalálni ki lehet a bent dolgozók közül a magyar nevű tulajdonos. Ekkor egy 40 körüli, bajuszos, zord tekintetű férfi, olyan kérdőre vonó hangsúllyal, spanyolul kérdezte mit segíthetek, de inkább úgy hangzott, mintha azt kérdezte volna, mi a fenét akarsz itt?
Nem kellett volna nagy fantázia ahhoz, hogy kitalálja mit akar az ember ebédidőben egy étteremben. Kicsit meglepett ez a barátságtalan fogadtatás.
- Beszél itt valaki magyarul - érdeklődtem udvariasan, hátha ez mégsem magyar étterem.
- Igen én -mondta a zord tekintetű.  
- Láttam a feliraton a Molnár nevet, gondolom a főnök biztosan magyar.
- Igen, - hangzott a tömör válasz. - Én vagyok. Mit akar?
- Semmit....,, és bocsi, hogy benéztem. - ezzel gyors iramban távoztam erről a "vendégmarasztaló" helyről.

Vannak akik nem az éttermet választják, hanem úgy gondolják, a saját hajójukon jobban esik az étel, mint az egyik partmenti vendéglő valahanyadik asztalánál. Hát igen, minden sportnak, így a vitorlázásanak is meg vannak a varázslatos pillanatai.  Ráadásul az  ilyen pillanatoktól senki nem kap tengeribetegséget.


A part menti chiringitók is mépszerű helyek. Az asztaloknál sok a vendég, a máskor zsúfolt  sátányon alíg vannak, a bicikliút meg üres. Olyan szombat délutáni hangulat.


Azonban nem mindenki érzi úgy, hogy a szombat délután a punnyadésra való. Nincs tömeg a parton, jó az idő: "akkor röplabdázzunk" mondják. Míg hazafelé tekertem a bicajjal, két helyen is láttam röplabda meccset. Abból gondolom, hogy nem babra megy a játék, mivel még egyen szerkót is csináltattak. Ilyet csak az összeszokott, sokszor játszó társaságok szoktak.  A helyi hagyományok szerint a nyerő csapat sörét a vesztes csapat fizeti, tehát valóbín nem babra megy a játék.

 
Ahogy múlik az idő, úgy népesedik be a kikötő bejáratánál lévő játszó park.  Kora délutén úgy három óra felé még alig vannak de estére gyermeki zsivajtól lesz hangos a körhinta, a kisautó, az ugráló. Persze a park üzemeltetői gondoskodnak arról, hogy a gyerekzsivaj ne zavarja a környékbelieket, ezért ezt felkapott pop számok  hangos bejátszásával kompenzálják.


Késő délutánra benépesedik a sétány, a szieztázó emberek előbújnak otthonaikból, és helyiek, külföldiek egyaránt nyomulnak a partra. Ezt már nem vártam meg, mert otthon akadt még egy két elvágezni való dolgom, meg különben is eleget bicikliztem mára.

P.R.
Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja