.

Nerjai délután



 

Rövid Séta Nerján

 

A március elég változatos idõjárást hozott. Általában az év elején, februárban márciusban esik le az a vízmennyiség, ami biztosítja  Costa del Sol nyári vízellátását. Az idén az idõjárás felelõs úgy látszik be akarta pótolni tavalyi elmaradását, mert  több esõt intézett az ilyenkor szokásosnál. Ennek a kiszáradt talaj nagyon örült, de valahogy az emberek nem annyira.


Nerja

Március 15.-én a reggeli felhõs idõ délutánra kitisztult és a napsütés áthangolta a világot. A mi kedvünket is. Egy hirtelen ötlettõl vezérelve úgy döntöttünk, elugrunk a tõlünk 90 km-re lévõ aranyos kis városba Nerjába. Ezen nem is gondolkodtunk sokat. A "gondolkodás a tett halála" tartja a közmondás, ezért gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk.
Öt éve már voltunk Nerján, de az oly régen volt! Épp itt az ideje, hogy felelevenítsük az emlékeinket. Különben is, szép tájat, szép városakot nem lehet elégszer látni.
Most másik úton mentünk be a városba. Egy domb után, egy völgyhíd közepérõl oldalra tekintve úgy éreztük itt meg kell állni. Szerintem erre már az út tervezõi is ráéreztek, mivel a hid után rögtön egy parkoló várta a fényképezni vágyókat.

 

Kilátás jobbra...

Kilátás balra.

Hát csoda, hogy megálltunk? Errõl a völgyet átívelõ vízvezetérõl (aqueducto romano) kiderült, hogy a római korban építették.  A XIX. században az itt élõk rájöttek, hogy ez milyen praktikus létesítmény ezért felújították és újból használatba vették.
Na de nem nézelõdhetünk itt egész nap, menjünk tovább!

Nerja egy nagyon kedves tengerparti város. A Costa del Solnak ugyan nincs pontos földrajzi behatárolása, de a köztudatban Nerja a kezdete a majdnem Gibraltárig húzódó, ezen a néven emlegetett partszakasznak. A városka turisztikai fõterérõl lehet kimenni a Balkon de Europára, ami nem egy erkély valamelyik ház oldalán, hanem egy pálmafákkal övezett kilátó terasz a tenger felett.

 

Balcon de Europa


Kiérve a teraszra, kitárul a világ. Körpamoráma a tengerre. A fényképezõgép ennek csak egy szeletét tudja befogni.

A nap szerelmesei kihasználják a jó idõt. A szélárnyékos öbölben nyári hangulat.
 

Vendéglõkkel teli kis utcák utcák

 

Karbantartott stílusos házak.

 

Némely kapualjból tengeri kilátás.

 


Séta után jól esik a pihenés

 

Örültünk, hogy itt töltöttük a délutánt. Számtaln vizuális élménnyel, meg egy pizzával feltöltõdve indultunk haza.

Másnap újból beborult, esett, szél is kerekedett. Úgy éreztem, az elõzõ napot az a bizonyos idõjárás felelõs, talán a mi kedvünkért varázsolta csodálatossá.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol