Néhány érdekes felfedezés, ami ellentmond a tankönyvekben írottaknak



Az utóbbi években rendszeresen találnak a régészek olyan leleteket, amelyek ellentmondanak az iskolában tanított történelemnek.


Őskori emberek és dinoszauruszok együtt éltek

2012-ben Dawson County-ban, Montana-ban, Otis E. Kline paleontológus felfedezett egy triceratops homlokszarvat. Alapos kutatás után a tudósok azt állították, hogy a szarv kb. 33500 éves lehet.


Ez a bizonyíték erőteljesen ellentmond annak a jól ismert elméletnek, mely szerint a dinoszauruszok körülbelül 65 millió évvel ezelőtt kihaltak. Ez a felfedezés felvetii az őskori emberek és a dinoszauruszok együttélésének lehetőségét és megmagyarázza icai kövek létezését is.
 

Icai kövek


Az 1960-as évek második felében bukkantak elő ezek a – furcsán ismerős rajzokat ábrázoló – megmunkált andezit-darabok. A legelső hírek szerint a különböző nagyságú (a 3-4 centistől a félköbméteres nagyságúakig terjedő méretekben előforduló) köveket perui parasztok találták földjeiken, nem messze a Nazca-vonalaktól.

Az általában lekerekített felületen fura ember- és állatábrázolások láthatóak: eget vizsgáló, tollas fejdíszt viselő figura, űrhajósnak tűnő alakok, s ami a legmegdöbbentőbb, olyan állatok, amelyek a tudomány szerint már évmilliókkal ezelőtt kihaltak.

Az ezerszer emlegetett radiokarbon-módszer ilyen esetben nem alkalmas a leletek korának meghatározására (ez csak szerves anyag esetén működik), de egy német laborban megállapították, hogy a karcolások (vésések?) vájataiban lerakódott patinának több száz (de inkább ezer) évre van szüksége, hogy az andeziten megmaradjon.
 

Miután a tudomány magához tért az első döbbenetből, ellentámadásba ment át. Elhangoztak az első vádak is, melyek szerint dr. Javier Cabrera, a kövek első számú gyűjtője hamisította őket. Aztán amikor százával kezdték elárasztani a perui (és nemzetközi) műkincspiacot, hirtelen előkerült egy helybéli paraszt (Basilio Uschuya), aki nagy csinnadrattával elvitte a balhét és azt állította, hogy ő és sógora készítették és árulták a faragványokat. Ő később – kamerák előtt – képtelen volt rekonstruálni az állítólagos technológiáját (az andezit elég kemény kőzet, Basilio barátunk pedig csúfosan megbukott, amikor első körben zsebkésével akarta bemutatni, hogy mi is volt a módszerük).

Később a beismerő vallomását ünnepélyesen vissza is vonta, s azt állította, hogy ügyvédei tanácsára csak azért játszotta el a hamisítót, mert ezért kisebb büntetés jár, mint ha valódi régészeti leletek eladásáért vonták volna eljárás alá.

A két oldal lövészárok-háborúja a mai napig sem fejeződött be: a hivatalos tudomány hamisítványnak tartja az eddig előkerült mintegy 15 ezer követ (mert naná, hogy a sikert látva tényleg felbukkantak kínai fröccsöntött példányok is), az alternatívok állítják, hogy ha nem is mindegyik, de az első eredetiek több ezer (ha nem tízezer) évvel ezelőtt készültek.  És akkor feltehetjük a kérdést: valóban volt idő, amikor az emberek és a dinoszauruszok kortársak voltak?

 

A rómaiak felfedezték Amerikát?

Vannak feltételezések arra vonatkozóan, hogy a rómaiak jóval korábban érkeztek Amerikába, mint Kolumbusz. 1933-ban egy apró fejszobrot találtak egy régi épület alatt Mexikóban. A fej arcvonása megegyezik a 2. század elején készült római leletekkel, és nem hasonlít az akkori helyi művészek munkáihoz.

A régészek 3. századi római vázák gyűjteményét is találtak már a Guanabara-öbölben Rio de Janeiro környékén. Ez nagyon erős bizonyíték arra, hogy Amerikát a rómaiak fedezték fel.

Hol építettek az első piramisokat?


Az egyiptomi piramisok talán a legegyedülállóbb struktúrák a bolygón. Azonban 2015-ben az amatőr régész Semir Osmanagić szenzációs felfedezést tett: már Boszniában már 39 ezer éve s építettek piramisokat több tízezer évvel a gízai piramisok megépítése előtt.


A világ vezető tudósai nagyon szkeptikusak voltak a felfedezésről, sőt pszeudoarchéológiának nevezték. Azt állították, hogy a Visočica-hegy nem más, mint egy természetes forma. Azóta végzett ásatások azonban valószínűsítik, hogy a hegy mesterséges építmény.

Amerikát Kolombusz előtt már a kínaiak is felfedezték


Kína az 1400-as évek elején szuperhatalom volt Ázsiában. Ennek megfelelően hatalmas hajóhaddal is rendelkezett. Cseng Ho a 317 hajóból álló flotta parancsnoka, önálló felefedező utakra is vállalkozott. Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok néhány államában talált kőrajzok kínai eredetűek és tőle származnak.
 
 
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ázsiaiak a modern Egyesült Államok északi részén lehettk jelen, a 13. 14. szézad körül – korábban, mint Columbus.
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja