.

Napi járatot indít az Iberia Budapest és Madrid között



A spanyol turizmus felpörgésével igazi nyári szenzációnak ígérkeznek az Iberia járatai 2017-ben. Jövőre már áprilistól egészen októberig repülhetünk Budapestről Spanyolországba az Iberiával, a menetrend pedig végig leköveti a fokozatosan fellendülő nyaralási szezont és a kora őszi utazási szokásokat.

Jövőre már harmadik éve, hogy a nyári szezonra visszatér a legnagyobb spanyol légitársaság, az Iberia szezonális Madrid-Budapest járata. Az útvonal már idén is olyan sikeresnek bizonyult, hogy a légitársaság 2017-ben 27%-kal több járat üzemeltetéséről döntött a két főváros között. A bővítéssel előrehozták a járat jövő évi indulását – már áprilistól indul heti két fordulóval, ami a nyári csúcsidőre naponta közlekedő járatra bővül. A nyári utazási szezon végén, szeptemberben és októberben hetente három járat közlekedik. Az Iberia ezúttal is Airbus A320 és A321 típusú gépeket állít forgalomba a Budapest-Madrid útvonalon.


At Iberia szezonnyitó járatának fogadása 2015-ben Budapesten

Más pozitív változást is tapasztalhatnak az utasok: nem csak több járat, hanem még kényelmesebb menetrend lép életbe jövő nyáron. Az Iberia légitársasággal könnyebben lehet jövőre ún. „City-break” utakat tervezni, vagyis egy napfényes hétvégére kiruccanni Madridba. Az Iberia ugyanakkor madridi átszállással egész nyáron biztosítja az olyan népszerű spanyol üdülőhelyek elérését is, mint Tenerife és Las Palmas a Kanári-szigeteken, vagy észak-nyugaton, Galíciában Vigo. Az Iberia és a Budapest Airport között kiváló az együttműködés. Kam Jandu kereskedelmi igazgató szerint nagyon fontos, hogy a bevált útvonalakat tovább erősítsék, ezért is örömteli, hogy az Iberia növeli a kapacitást ezen a Madrid-Budapest útvonalon. A szakember kiemelte, hogy az Iberia továbbfejlesztett menetrendjével nagyon jól jártak az utasok, hiszen a legismertebb spanyol üdülőhelyeken túl az IAG (a világ egyik legnagyobb légitársasági csoportja, amelynek tagja az Iberia is) teljes járathálózata is az utasok rendelkezésére áll, elsősorban Észak- és Dél-Amerika felé

http://www.turizmusonline.hu/cikk/napi_jaratot_indit_az_iberia_budapest_es_madrid_kozott
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja