.

Napenergiával a Csendes-óceán felett




A napelemes repülőgép Kínából egyhuzamban Hawaiira repül majd - ez lesz az eddigi leghosszabb útja.


A szárny szélessége 72 méter

A világkörüli úton lévő repülőgépet vezető pilóta, André Borschberg vasárnap elmondta, hogy csütörtökön tervezik az indulást a kelet-kínai Nankingból Hawaiira. A 8175 kilométeres utat öt nap és öt éjszaka alatt teszi meg a Solar Impulse 2, }amelynek szárnyain több mint 17 ezer napelem van. Ezek hajtják a repülőgép motorját és töltik fel az elemeket az éjszakai repüléshez.

A Solar 2 márciusban indult világkörüli útjára Abu Dzabiból és Oman, India valamint Mianmar érintésével érkezett hat szakaszban Kínába. Útjának hetedik szakasza lesz a Csendes-óceán átszelése. Egyetlen korábbi szakasz megtétele sem tartott tovább 20 óránál, Hawaiira az út várhatóan 120 óra lesz.

"Ez lesz az eddigi legnagyobb kihívás abban az értelemben, hogy soha nem repültünk óceánok fölött - hangsúlyozta a 62 éves Borschberg.

Vannak természetesen kérdőjelek a repülőgépet illetően, képes-e például ezzel a típusú energiával önállóan repülni. És persze ami a pilótát illeti, képes leszek-e éber maradni ezen a szakaszon, és vezetni a repülőgépet, képes leszek-e a saját energiámat a megfelelő szinten tartani - tette hozzá a pilóta, aki társával, Bertrand Piccarddal felváltva vezeti a Solar Impulse 2-t.


Felkészülés az óceán átrepüléséhez

A repülőgép a Mount Everest magasságában, majdnem 9 ezer méteren fog repülni nappal, hogy a lehető legtöbb napfény érje, feltöltődjenek elemei, hogy minél több energiát tudjon tárolni. Éjszaka ezer méterre fog leereszkedni. A pilóta nagy hőingadozásnak lesz kitéve, mivel reggel akár 35 Celsius-fok is lehet a hőmérséklet, ami koraestére akár mínusz 20 Celsius-fokra is lehűlhet a nagy magasságokban. "Tél is, nyár is lesz mindennap a pilótafülkében - tette hozzá Borschberg, aki 25 évig katonai repülőgépeket vezetett a svájci hadsereg tartalékos pilótájaként.

Borschberg azt tervezi, hogy naponta nyolcszor 20 percet pihen, de ebben az időjárás vagy a turbulencia megakadályozhatja. A repülőgépen van "virtuális társpilóta, ami egy stabilizációs eszköz. Ez jelzést ad és felkelti őt, ha valamit váratlan történne a repülővel. A pilótafülke túl kicsi ahhoz, hogy felálljon, de az ülést vízszintesbe lehet hajtani, hogy lefekhessen és jógázhasson. Légzőgyakorlatokkal és meditációval akarja a pilóta segíteni szervezetét a hosszú úton.

A Solar Impulse 2 repülőgép szárnyainak fesztávolsága 72 méter, szélesebb, mint egy Boeing 747-es repülőgépé. A gép 2300 kilogramm, akkora súlyú, mint egy kis- vagy közepes méretű teherautó.  (MTI)

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol