Nagyszombat



A várakozás napja
 

A négy evangélium nem sokat árul el arról, mi történt szombaton, Nagypéntek és Húsvétvasárnap között. Tudjuk, hogy miután Jézus meghalt, a tanítványok együtt maradtak zárt ajtók mögött.
 

A tanítványok

Szombaton a főpapok és farizeusok találkoztak Pilátussal, Judea római helytartójával és kérték, pecsételtesse le a sírt, nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét
Egyetlen részlet még, amit tudunk a szombati napról, hogy az asszonyok, akik Jézussal voltak a keresztnél, nyugalomban töltötték a napot, betartva a zsidó vallás előírásait.
 

A zsidó vallási hagyományban szombat a nyugalomnap, amit Isten  az emberért alkotott. Ezen a napon nem szabad dolgozni és bizonyos háztartási tevékenységeket végezni.


Nagyszombat a várakozás napja.

 
A pénteki keresztrefeszítés után szombaton, a tanitványok szomorúak és zavartak voltak, hiszen Jézus megjósolta feltámadását, de azt, hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni senki nem tudta.  Már messzínek tűnt az utolsó vacsora ahol a Mester már érezte az eljövendő sorsdöntő eseményeket.  A magukra maradt tanítványok tanácstalanul várták a szombat elmúlását és várták a Jézus szavainak beteljesedését, de arról csak vasárnap reggel győződhettek meg.


A barlang, ahová Jézust testét tették (A kép csak illusztráció)
 

Nagyszombat üzenete: Álljatok készen. Valami történni fog. De még nem történt meg. 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.
 
.



Vár a Costa del Sol