Nagy a baj a tejivással



Egyre több egészség- és környezettudatos ember ébred rá arra, hogy az alig százéves "tejkultúra" az emberiség nagy tévedésének bizonyult, csak mára annyira belesulykolták az emberek fejébe, hogy a tej egészséges, hogy minden ellenkező irányú tapasztalat ellenére az emberek makacsul ragaszkodnak ehhez a tévhithez.


Egy pohár tej, iszta fej!  -  Tej élet erő egészség! - A tej az egászség kulcsa! - hangzik a reklámokban és mint tudjuk, a reklámok sohasem csapnak be.  Vagy mágis?




Peggy Warren, a" Mi a baj tejjel" című a Collectie Evolution Magazine 2013 novemberében megjelent cikkében saját esetén keresztül ismerteti a tejfogyasztás veszélyeit.
 

"Az orvosok nekem több mint két évtizeden keresztül azt mondták, hogy fibromyalgiában szenvedek.

A fibromyalgia egy gyakori és igen fájdalmas betegség, mely főleg az izmokat és a lágy szöveteket érinti. Meglehetősen nehéz diagnosztizálni, és gyakran összekeverik más betegségekkel.

Száműztem az étrendemből a glutént, és ezzel párhuzamosan csökkent a sajt, a tej, a joghurt és fagylalt fogyasztásom is. Hat hónap kísérletezés után végre egyértelműen kiderült, hol kell keresnem az igazi bűnöst. Bár a szervezetem a glutént sem szerette, a fájdalmaim és a torokbajom egyértelműen azzal függtek össze, hogy nem tudtam megemészteni a tehéntejet. Vagyis kiderült, hogy a kedvenc italom számomra méreg."


A laktóz intolerancia, illetve a tejzsír káros hatásai manapság jól ismertek. Amit azonban nem mindenki tud, az az, hogy tehéntejben levő fehérje számos allergént tartalmaz.
 

 
A tejfehérje allergia  egy immunológiai reakció. Mikor a tehéntejben található allergének áthatolnak a bél nyálkahártyáján, ezeket a fehérje molekulákat a szervezet immunrendszere idegen behatolókként azonosítja, és akcióba lendül ellenük. Hogy kivédje a támadást, egy immunoglobulin E (IgE) nevű ellenanyagot kezd termelni. Mikor ezek az antitestek kapcsolatba kerülnek a proteinnel, jelzést küldenek az immunrendszernek, amely válaszképpen hisztamint és más vegyületeket kezd termelni, amelyek különböző szerveket támadhatnak meg, például a szemet, a fület, az orrot, a bőrt, a garatot, a beleket, a tüdőt, az ízületeket, az izmokat, a szívet vagy a keringési rendszert.

Honnan tudhatja az ember, hogy tehéntej allergiában vagy tehéntej intoleranciában szenved? Ennek eldöntése sokszor nem könnyű, mivel mindkettőre rengeteg különböző jel utalhat. Még az is lehet, hogy valaki egyáltalán nem is gondol rá hogy árt neki a tehéntej. A tünetek közt szerepelhet ízületi merevség, izomfájdalom, bőrgyulladás, ekcéma, asztma, orrnyálkahártya gyulladás, bélgörcs, gyomor- és bélpanaszok, hányás, depresszió, indokolatlan fogyás vagy hízás, ízületi fájdalom, fejfájás, krónikus fáradtság, csontritkulás és anafilaxia, és mindezt a tehéntej is okozhatja.

Maguk a szakemberek sem tudják eldönteni, hány embert érinthet az ételallergia illetve -intolerancia, de a jelek szerint egyre többet, százalékos arányuk a népességen belül akár a 25%-ot is elérheti.

Ha el akarja kerülni a tehéntej káros hatásait, akkor legjobb, ha lemond a tehéntej fogyasztásáról. Most nyilván azt gondolják, hogy könnyű azt mondani. De az az igazság, hogy a tejet sok mindennel lehet helyettesíteni, és számtalan alternatívája létezik, például mandulából, szójából, rizsből, kenderből, kókuszból, és vannak mindenféle magtejek is. Ezek nagy része legalább annyi vagy még több kalciumot tartalmaz, mint a tehéntej, és sok közülük még D-vitaminban is gazdag.

Akik ragaszkodnak ahhoz a hithez, hogy a tej a legjobb kálciumforrás és a tej erősíti a csontokat, azok jobb ha tudják, hogy a tejdús táplálkozás csontritkulást okoz. A tehéntej ugyanis csökkenti a vér pH-értékét (savasít), és ennek az a következménye, hogy a kalcium kilúgozódik a csontokból.

A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézete (Harvard School of Public Health)  kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy jobb, ha inkább táplálék-kiegészítők formájában vesszünk magunkhoz a kalciumot és/vagy elegendő mennyiségben fogyasztunk más magas kalciumtartalmú ételeket.
A kelkáposzta, a narancs, a zabliszt, a szezámmag, a mandula, a fehérbab, a fehérrépa, az amerikai kelkáposzta, a rukkola, a brokkoli, a napraforgómag, a csicseriborsó vagy a szárított petrezselyem például mind kiváló kalciumforrások. Ráadásul tele vannak egészséges zsírokkal, vitaminokkal és más fontos ásványi anyagokkal.

A tejtermékek fogyasztásával az ember nap mint nap mérgezi a szervezetét. A tehéntej ugyanis tartalmazhat cukrot, aszpartámot, izoglükózt, hormonokat, gyógyszereket, gennyet, ürüléket, antibiotikumot, kis mennyiségben rovarirtó szereket, dioxinokat, nyákokat, rakéta-üzemanyagot és radioaktív izotópokat.

Ezek az anyagok a nagyüzemi tejtermelés következtében kerülnek a tejbe. A farmokon rutinszerűen, napi rendszerességgel használnak antibiotikumokat, melyekkel szemben a baktériumok egy idő után rezisztenssé válnak, és ezek a rezisztens fajok embereket is megfertőznek. Manapság tízezrek halnak meg évente olyan betegségekben, amelyeket régen antibiotikumokkal le lehetett küzdeni. A kórházak egy idő után képtelenek lesznek ellátni a rengeteg embert, aki súlyos és immár gyógyíthatatlan fertőzéssel kerül be hozzájuk.

Sok tejgazdaságban a tehén egész aktív életében nem hagyja el az istállót, és soha nem lát eget vagy legelőt. Egy tehén természetes körülmények közt átlagosan húsz évet él, de a nagy tejüzemekben egy üsző kb. 2-4 évig ad tejet, utána le kell vágni, mert vagy beteg lesz, vagy úgy legyengül, hogy nem tudják már használni semmire.

A Kaliforniai Központi Völgyben található 1600 tejüzemben például több ürülék keletkezik, mint amennyit Texas emberi lakossága összesen termel. A tejgazdaságok működése következtében nagy mennyiségű plusz széndioxid, metán és nitrogénoxid jut az atmoszférába.
A tehenek az Egyesült Államokban kb. 200 millió tonna metánt termelnek évente, ami az ország teljes évi metánkibocsátásának a 20%-a.

Őseink évmilliókon keresztül jól elvoltak tehéntej nélkül. Vajon nem lenne itt az ideje, hogy újra mérlegre tegyük a tejfogyasztás hasznát, illetve a vele járó kockázatokat, és feltegyük magunknak a kérdést: tényleg olyan nagy szükségünk van a tejre? - írja a Tények-tévhitek


 

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja