.

Most vált féltekét a Nap



Mától kezdve a Nap már a Föld északi térfele felett jár, ahol erősödik a fény, csökken a sötétség



A világ majdnem minden táján megünneplik a tavasz csillagászati kezdetét, március 21.-ét.


Az ókori Babilonban ez az ünnep Akitu : Évkezdő ünnep. A Menny és Föld házasságának ünnepe ami tíz napig tartó ünnepségsorozatvolt. Az ókori Rómában ebben az időben Minerva ötnapos ünnepét tartották.. Az egyiptomiak is fontos napnak tartottáket.  Ez a nap "a fény újjászületését", uralomra kerülését jelentette, amit az isteneik szimbolizáltak. 

Minerva isten feje az ókori Bath templomából


A keresztény hagyomány ezen a napon Szent Benedek emléknapját üli meg, a magyar néphagyomány pedig tavaszkezdő és időjárás jósló napnak tartja a három egyás után következő márciusi napot 18, 19, és 21.-ét, Sándor, József, Benedek névnapját. „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget.” tartja a népi mondás.

 

Szent Benedek emléke

A bencés szerzetesrend alapítója Nursziában születet 480 körül egy jómódú itáliai család sarjaként. Kezdetben a pápai központban, Rómában tanult, majd tanulmányait abbahagyva egy barlangba vonult el, ahol három évig élt. A fiatal remetéhez egyre többen csatlakoztak, végül Benedek 529-ben megalapította a montecassinói kolostort és kidolgozta rendjének, a bencéseknek a szabályrendszerét, ez a híres „Regula”, ami a nyugati szerzetesség alapjául szolgált. A rendbe felvettek nemcsak imádsággal töltötték napjukat, hanem kemény fizikai munkát is végeztek, megművelték a kolostor melletti földeket. Áldozatos munkájuknak köszönhetően megújították a kora középkori európai mezőgazdáságot és misszióik révén azokat eljuttatták számos országba.


Az évnek csillagászati szempontból négy jeles napja van. A téli és a nyári napforduló (dec. 21., jún. 21.) valamint az őszi és a tavaszi napéjegyenlőség. (Szept 23, márc.21)
Most a tavszi napfordulónak örülhetünk, mert megkezdődik a tavasz, a természet új életre sarjad. MInden megújúl, a borongós téli napok után még az emberek szíve is kinyílik.

Mint minden jeles napnak úgy ennek a  napnak is megvannak a hagyományíai. Az egyik, lassan feledésbe merülő hagyomány  a  "Lencsemágia"

Gyertyát gyújtunk, majd ízlésünk szerint elkészítjük a lencsét, például főzeléknek, de úgy, hogy az étel készítése közben csend van. Belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel bőséget,  fényt hoz életünkbe,  miáltal mi is bevonzzuk a bőséget és szeretetet.
A lencséből a napéjegyenlőség napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit, ezzel biztosítva életünk felvirágzását.


Akárhogy is van, egy biztos: mától kezdve hosszabbak a napok, egyre kellemesebb lesz az idő,. kezdetét veszi a tavaszi megújulás.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol