.

Most már biztos, a Paracas koponyák egy ismeretlen emberi(?) fajtól származnak



Paracas egy sivatagi félszigeten található Pisco tartományban Peru déli partján. Julio Tello perui régész itt talált rá azokra a koponyákra, melyek eredete azóta is vitatott.


MIvel a koponyák formája felfelé és hátrafelé hosszan elnyújtott igencsak felkeltette a kutatók érdeklődését.Brien Foerster archeologus kezdeményezésére az egyik koponyán DNS vizsgálatot végeztek.
A koponya olyan mtDNS mutációkat tartalmazott, amely semmilyen emberben, főemlősben vagy állatban nem találhatóak. Azok alapján  amelyek DNS szekvenciáját meg lehetett határozni, az derült ki, hogy a koponya egy új, emberszerű lénytől származik, ami nagyon távol áll a Homo sapienstől, a Neandervölgyitől és a Denisovan-tól.

Brien Foerster az egyik Paracas-ban talált koponyával

Egy másik DNS vizsgálat, melyet L.A. Marzulli végzett 2016-ban, ugyancsak ellentmondásos eredményre vezetett, és arra a megállapításra jutott, hogy a koponyák európai és közel-keleti eredetűek. Ez azt jelenti, hogy valamilyen kapcsolat volt Európa és Dél-Amerika között időszámításunk előtt 2-3000 évvel.

A kutatók eleinte mesterséges koponya deformálást vélték a hosszukás forma eredetének, de egy újabban talált pár hónapos csecsemő koponyája bebizonyította, hogy ez a forma természetes és egy ismeretlen emberszerű lény genetikai adottsága.
 

A mesterséges koponyatorzítás a testmódosítás egyik formája, aminek lényege, hogy a fejet kisbabakorban szándékosan formálják  A torzításhoz tartós és folyamatos erő szükséges, ami a koponya növekedését bizonyos irányokba korlátozza. Ezek között lehetnek lapított, kúpos, kerekded vagy megnyúlt formák. Általában egy hónapos kortól hét hónapos korig végzik.


Talán ezt a hosszúkás koponyájú embercsoportot igyekeztek valamiért utánozni a mesterséges koponyatorzítással. Az ősi sumer faltöredékeken fenmaradt ábrázolásokon több helyen látni megnyúlt kopnyájú embereket. Egyiptomban is ábrázoltak hosszukás fejű fáraókat. Az egyik leghísmertebb szobor Nofertitit ábrázolja, ahol a fejfedő is ezt a formát rejtheti.
Ha ez az embercsoport valóban különleges képességekkel rendelkezett, akkor esetleges magasabb tudásukat az átlagos emberek a hosszukás fejformának tulajdoníthatták, és kopnyatorzítással akarták hozzájuk hasonlóvá tenni saját kiválasztott gyermekeiket.
A mesterséges koponyatorzítás csak külsőleg adhatott hasonlóságot az eredetetileg is hosszukás koponyával rendelkező emberekhez, mivel azok koponyáinak felépítése és mérete eltér a Homo Sapiensre jellemző tulajdonságoktól.

A kutatók sokáig úgy vélték, hogy a Paracas koponyák formája mesterséges deformáció következménye. Ezt a vélekedést cáfolja meg az a lelet, amely egy újszülöttől, de maximum három hónapos korában elhunyt csecsemőtől származik.
Az alábbi képen nyilak jelölik a szemgödrök és a száj helyét, és amint látható a koponya rendkívüli módon megnyúlt, ami azt jelzi, hogy ez a gyermek természetes, genetikailag hosszúkás fejjel született, és az alakja nem koponya deformáció eredménye.


A következő képen bal oldalon a gerincoszlop nyaki része látható, ami hátrébb található a koponya hátsó részén, mint normális esetben, ami jól jelzi, hogy ez egy evolúciós adaptáció, amely kompenzálja a hosszúkás koponyát
 

A piros nyíl a száj helyét jelzi.

A megnyúlt Paracas koponyák esetében olyan jellemzők figyelhetők meg, melyek különböznek a normális emberi koponyától, beleértve az öreglyuk (foramen magnum) eltérő elhelyezkedését, a nagyon erős járomívet (pofacsont), a különböző szemüregeket és a sagittális varrat hiányát, amely egy kötőszövet a két koponya falcsont között.
Még az is jellemző a Paracasban talált több mint 300 csontváz hosszúkás koponyáira, hogy űrtartalmuk mintegy 25%-al nagyobb a homo sapiens koponyájának átlagos űrtartalmánál. Vélhetően a nagyobb méretethez nagyobb agy is tartozott.


Mniután kiderült, hogy ez a fejforma nem külső beavatkozás folytán jött létre, hanem egy másik emberi (?) faj genetikai adottsága, újabb kérdéssel találja szembe magát a tudomány. Milyen behatások következtében alakulhattak ki ezek a jellemzők és a Homo Sapienstől eltérő DNS szekvenciák.


Letagadhatatlan az azonosság a paracasi koponya és az Egyiptomban talált szobor formája között.
 


A nem tudományos megközelítés szerint a sumérok által említett Nefilimek leszármozattjai rendelkeznek ilyen adottságokkal.  A nefilimek különös faját a Biblia is említi. (1.Mózes.6.4,   4.Mózes.13.34.)
A legendák szerint a Nefilimek az égből érkező "istenek" csoportja, amelyek vezető szerepet játszottak az ősi sumér  civilizációban.
 
 
 

<iframe width="720" height="406" src="https://www.youtube.com/embed/4Qsj5QyB1bk" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol