Miért féltek az ősi civilizációk a napfogyatkozástól?



A teljes napfogyatkozások a történelem során mindig is csodálatot és áhítatot váltottak ki az emberekből. A természeti jelenségre történő első utalás mintegy 5 ezer évvel ezelőttre datálható.

 

A teljes napfogyatkozások a történelem során mindig is csodálatot és áhítatot váltottak ki az emberekből. A természeti jelenségre történő első utalás mintegy 5 ezer évvel ezelőttre datálható.

Az Egyesült Államokban augusztus 21-én bekövetkező teljes napfogyatkozás megfigyelői, valamint a több ezer évvel ezelőtti nézők között van egy nagy különbség. Míg előbbiek már csak elképedve fogják bámulni a ritka látványosságot, több ezer évvel ezelőtt még a félelem is munkálkodott az emberekben, amikor a Hold a Nap és a Föld közé ékelődött.

E. C. Krupp, a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium igazgatója szerint bőséges történelmi és etnográfiai adattal rendelkezünk arról, hogy világszerte hogyan reagáltak különféle kultúrához tartozó népek a napfogyatkozásra.

Az ókorban az emberek – akiknek az élete még nagymértékben függött az évszakok váltakozásaitól – a napfogyatkozást minimum a kozmikus rendben megjelenő komoly zavarként, de adott esetben akár a világvége közeledtének félreérthetetlen jeleként is értelmezhették.

A napfogyatkozás égi szférákban zajló katasztrófaként való értelmezése különösen a primitív (mai szóval hagyományos, vagyis a városi civilizáció kialakulása ellenére vadászó-gyűjtögető-halászó életmódot folytató) kultúrák körében volt elterjedt, akik számára a Nap és a Hold feltehetően természetfeletti entitásként (sőt, olykor egyenesen istenként) jelent meg – fejtette ki Krupp a Live Science-nek.

Miután megszokták, hogy a Nap minden nap felkel, majd lemegy, nem csodálkozhatunk azon, hogy a természet rendjének felbomlásaként értelmezték az égitest hirtelen, megmagyarázhatatlan módon való eltűnését.

Krupp szerint számos korábbi magyarázat úgy tartotta, hogy egy mitológiai lény falta fel a napot. Ez az elképzelés az eltakart égitest formájának a napfogyatkozás első szakaszában megfigyelhető látványából eredt, tekintve, hogy a Nap úgy nézett ki, mintha kiharaptak volna belőle egy darabot.

A napfaló szörny a helyi tradícióktól függően más és más alakot öltött: míg a vietnamiak hitvilága szerint egy béka-, az Andokban élők szerint egy oroszlán- vagy pumaszerű lény csócsálta meg az égitestet.

A viking mitológiában két természetfeletti képességekkel rendelkező farkas, Sküll és fivére, Hati az égen át üldözték a Napot és a Holdat. A nap- vagy holdfogyatkozás akkor következett be, ha egyikük elfogta valamelyik égitestet, amelyet megpróbált elfogyasztani. A holdfogyatkozás esetében narancsvöröses színe miatt úgy tartották, a Hold vérzik.

Kínában a Napot elfogyasztó mitológiai lény egy „mennyei kutya” volt. Nem véletlen, hogy a mai mandarinban a nap- és holdfogyatkozás szavak eredete a „si”, vagyis „megenni” tőre vezethető vissza. A majáknál a Napot „csillagdémonok” falták fel, amelyeket gyakran hatalmas kígyókként vagy rovarokként ábrázoltak.

A maja feljegyzésekből világosan kiderül, hogy ezek alatt valójában a többi bolygót, például a Vénuszt és a Merkúrt értették, amelyek rövid időre láthatóvá váltak a sötét nappali égbolton.

„Hirtelen ott volt valami, aminek nem kellett volna ott lennie, általában a Nap közelében – így aztán [a jelenségért] a Mexikó középső területein élő emberek közül sokan a bolygókat tették felelőssé” – fejtette ki Krupp.

Létezik egy híres fotó, amelyet az amerikai fényképezés úttörője, Edward Curtis készített valamikor 1910 és 1914 között. A képen az Egyesült Államok északnyugati részén, a Csendes-óceán partvidékén élő kvakiutl törzs tagjai láthatók, amint holdfogyatkozás közben rituális táncot járnak, de hasonló szertartást végeztek a jóval ritkább napfogyatkozások idején is.

forrás: Múlt-kor

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja