Mexikói élmények




Több részből álló úti beszámöló első része Gesler György tollából



Megjártuk 

ezúttal , a világ legnagyobb spanyol nyelvű országát Mexikót és annak a világ egyik legnagyobb fővárosát Ciudad Mexikót. Miért épp Mexikót?

Mivel mindketten, párommal Kaiser Katival utazásbolondok vagyunk és kaptunk  egy cancuni, time share apartmant -os kéthetes lehetőséget , kézenfekvő volt , hogyha már vállalkozunk a 11 órás emberpróbáló repülésre, akkor nézzünk szét jó turisták módjára és járjuk be ezt a történelmében és kulturemlékeiben hatalmas és lenyügöző országot. 

   Amennyire tartottunk a hosszú, szenvedéses repülő úttól , annyira bizonyult kellemesnek , ugyanis félház volt a fedélzeten, így Kati,  egy teljes középső négyest mindjárt az elején lefoglalt és békésen végigaludta az útat, én meg egy "LongLegsRoom" nevű űlésen próbáltam kihasználni annak előnyeit, de nem túl nagy sikerrel , egyrészt az elöttem lévő WC permanens és zajos ajtónyítogatása és kihasználtsága, másrészt a mellettem lévő kiszolgáló helység mozgalmas forgalma miatt, sem alvásról , de még csak egy szelid szundikálásról sem lehetett szó. Tanulság: no LLR!

  Mikor megérkeztünk, a legjobbkor, kora délután és kiléptünk a szabadba, rögtön megkapott az a remek érzés, hogy meleg van. Nem csak fényesen süt a Nap , de majdnem merőlegesen is, gőzölög az aszfalt, mindenki trikóban!... , zakó, dzseki, pulover, meg ilyesmire biztos nem lesz szükségünk! Jött a szokásos repülőtéri ,megérkezési herce-hurca: a taxis jobb, meg a kevésbé jó arcú megszámlálhatatlan ajánlkozó közül kiválasztani remélhetően  nem a legrosszabbat. Jól választottunk , de az eredmény elég beszédes, 350 pesos oda, 120 vissza, igaz , hogy egy hetet már ismerkedtünk közben a szokásokkal, ráadásul a háziúrunk rendelte a visszataxit! 

  A 25-30 km-es út a városba sok meglepetést nem tartogatott , mert mint mindenütt a világon, a külső ,gyorsforgalmi útak gyéren lakott lerobbant szakaszai után, jöttek az ismert autómárka szalonok és szervízek, bútoráruházak, fém ,fa és építőanyag kereskedések , szegényes lakóházak, majd ahogy erősödik a forgalom, sürűsödnek a lámpák , kerülünk egyre beljebb a város szívébe. 

  Mi ott foglaltunk egy ,így utólag zseniálisnak mondható 80 nm2-es remek apartmant. Így utólag!-mondom , mert bizony nem volt valami bizalom gerjesztő az első élményünk  és benyomásunk, ugyanis mikor megállt velünk a taxi a megadott cím elött, semmi jel nem mutatott arra , hogy bármiféle szálás , vagy legalább alvási lehetőség lenne ott. Komor , igaz gyönyörű Art Deco ház sötét, fekete kovácsoltvas ajtaja elött álltunk, se tábla, se felírat, nem bíztatott , hogy jó helyen járunk. A pillanat kicsit izgi volt , de én / Kati egyáltalán nem/ pont ezért szeretek utazni , bármily furcsán hangzik is , a váratlan és meglepetésszerű eseményekért. Megnyomtuk az ajtó melletti csengőt. Semmi és senki nem mutatkozott. A drága , de rendes soförünk, felhívta a Booking comon megadott számot, amin végre tudtam komunikálni a tulajdonossal, aki egyébként remekül beszélt angolul és kimentette a portást , azzal , hogy éppen a közel 100 éves liftet kezeli, ezért nem nyított ajtót.

  Mikor végre kinyílt a "szezám tárulj!" csodakapú, beléptünk egy fekete és smaragdzöld márvánnyal díszitett lépcsőház előterébe, majd a lifthez érve megértettem mit is csinált a mi liftes "boy"-unk. Ajtókat , bíztosító vasakat kezelt , majd a gondos előkészítés után, a felvonó méltóan élemedett korához, komotosan felvont bennünket az ötödikre, korábbi megrendelésemnek megfelelően az utolsóra, ahol várt már, egy tiszta minden kényelemmel /nem luxussal!/ felszerelt kellemes lakás, ráadásul udvari, ami ott egy áldásnak számított.

Kigyóutca-Vörösmartytér távolsági viszonylatban laktunk a TÉR-től! Az elképesztő gyalogos áradat, a hasonló autó forgalom és a 21 milliós város belső antik keskeny utcáinak nyüzsgő hangzavara nem ért fel hozzánk.

A lakás, illetve az egész ház tulajdonosai olasz-spanyol Sandra és a rendkivül kedves Roberto, gyanítom , hogy  örökölték a házat és átalakitották a kedvező fekvése miatt egy apartman házzá, ök maguk , pedig a mexikói Rózsadombon, Coyoacanon laktak. Kocsit nem béreltünk, de jól tettük!  Sem menni, sem megállni nem lehetett volna , viszont gyalog lábunkban volt az egész, csodálatosan érdekes és  ugyan csak képletesen , de színes város. Tehát csak képletesen , mert legalább is itt a belvárosban minden épület, utcakő egyfajta szürke , de inkább sötétszürke, majdnem kisebb méretű sziklákból épült és komor erőt és biztonságot sugallt. Gondolom 4-5 száz éve a leigázott indiánok még nem voltak eléggé leigázva ahhoz , hogy ne kelljen  tőlük tartani, de nyilván késöbb is könnyebb volt az amugy 2000 méter magas fennsíkon kőveket találni , mint agyagot a téglákhoz , homokot a vakolathoz.

   Színesek csak a lépten -nyomon látható kis "élelmiszer" üzletek táblái és az éttermek , kávézók felíratai voltak. A kis boltok roskadásig tömve voltak az egy-két év távlatában lejáró, csomagolt joghurtokkal, csipszekkel, üditő és elképesztő, ihatatlan / a legmeghökkentöbb egy paradicsommal! és citrommal! ízesitett dobozos sör volt , amit gyanutlanul leemeltem a polcról!/ italokkal. Semmi friss zöldség , gyümölcs, kenyér, netán felvágott, sajt , ami a mi nem szállodai, önellátó életünket igencsak megnehezitette.

   Étterem? Kérdezhetné bárki. Természetesen próbálkoztunk ,de az első órában , mikor megérkeztünk éhesen, szomjasan, azonnal beültünk a környék számos étterme közül a legszimpatikusabb egyikébe, ahol ugyan csak egy salátát kértem, olyan felísmerhetetlen szószokkal probálkoztak , hogy előről kellett kezdenem mindent. Többször megkiséreltük az éttermi ebédet , de az egyetlen bélszínnek csalt hátszínen kívül , ami viszont elfogadható volt , nem síkerült emberi ételhez jutnunk. Az egyik főutcai étteremben , ahol elég sokan ettek, ittak.

 

Katinak megtetszett egy nagyobb méretű kehelyben lötyögő piros folyadék , azt hívén valami jó kis ital, kérdi a felszolgáló lánytól , mi légyen az a koktél a szomszéd asztalnál? a lány nagyranyított szemmel értetlenül néz ránk miféle koktél? Kiderült , hogy az a valami, ételszerűség, gyanusan uszkáló, szines, vegyes zöldségekkel, gyümölcsökkel. Még egy egyszerű dícsőitett tacojukat is sikerül elrontaniuk, mert azt gondolják minél több holmival /paradicsomra, gomba, arra egy kis tejszín, de jöhet valami zöld pesto is , természetesen hagyma, büntetlenül vékonyka  ananász karika/ színesitik annál jobb lesz az íze is. Az étteremben bármit eszik az ember legyen egy szelet kenyér ,hirtelen ott terem a különböző színű és állagú kis tálkákban felszolgált szószkavalkád. Meghatározhatatlan és zavaros minden étel, de nem csak a látványa, hanem ezzel együtt természetesen az íze is.

   A legkedvesebb az volt, mikor bármely mexikóinak , csak úgy érintőlegesen emlitettem ezt a megfigyelésemet és hozzátettem nem vagyok nagy barátja a konyhájuknak, a legőszintébb megdöbbenéssel, csodálkozva vették tudomásul és azonnal el akartak vinni egy igazán fantasztikus étterembe, ahol majd megísmerhetjük a valódi mexikói finomságokat. Ezt megsporoltuk nekik , magunknak pedig , hogy esetleg  hamiskásan lelkendezzünk. Folyt. köv.

Gesler György                

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja