Mért adtak tegnap hálát amerikában




Telepeseket szállító hajó
Amerika felfedezés után még száz évet sem kellett várni, és az európai országokból megindultak az Újvilág északi felére a kalandvágyó, gazdagságot kereső, vagy jobb életet remélő emberek.
Egy feljegyzés azt említi meg, hogy 1614-ben angol felfedezők, hajónyi Patuxet törzs beli indián rabszolgát hoztak magukkal visszatérésükkor.
Az őket követő telepesek már csak egy élő embert találtak a Patuxet törzs területén.  A törzs tagjai a felfedezők által behurcolt betegségekben időközben meghaltak. Csupán egyetlen Sqanto nevű férfi maradt, aki még emlékezett a felfedezők nyelvére.
Barátságosan fogadta a jövevényeket, és közreműködésével egyezség jött létre a közeli wampanoag törzs és a telepesek között.  A helyiek megtanították az európaiakat kukoricát termeszteni, juhar szirupot készíteni és sok egyéb praktikus dologra. A kemény tél után csak 51 telepes maradt életben, akik a következő nyáron már a tanultak szerint gazdálkodtak.  Vezetőjük William Bradford, a bőséges termés megünneplésére ünnepséget, egy hála napot rendezet, amelyre az indiánokat is meghívták. 

Ekkor még megegyeztek a földhasználatban és egymás érdekeinek tiszteletben tartásában. A következő néhány évben békésen éltek egymás mellett. 

Angliában hamar híre ment az újvilágban lévő "paradicsomi" állapotoknak, és ez további betelepülőket vonzott. Telepakolt hajóikon a letelepedni vágyókkal együtt  érkeztek meg  a vakbuzgó, vallásos puritánok is. Mivel Angliával ellentétben itt nem voltak lekerítve a földek, ezért ezeket a területeket az újonan jöttek szabad prédának vélték, az őslakos "pogányokat" pedig ellenségnek tekintették.
Az őslakosok és a földfoglaló telepesek közt hamar kitört az ellenségeskedés. A telepesek elfogták a munkaképes indiánokat, eladták rabszolgának, a számukra gondot jelentő asszonyokat, gyerekeket, öregeket pedig megölték.

A közelben élő Peqout törzs nem látta értelmét bármiféle egyszség kötését az újonnan jöttekkel, ezért úgy döntöttek, megvédik magukat.  A telepesek atrocitásai, véres háborúvá fajultak.
1637-ben november végén Grotonban (Cannecticut) a Pequot törzshöz tartozó több, mint 700 férfi, nő és gyerek gyűlt össze az általuk évente megrendezett zöld kukorica ünnepre.
Kora hajnalban az alvó, fegyvertelen indiánokat bekerítetteék, majd felszólították őket lépjenek ki a szabadba a hosszú közösségi házból. Akik kijöttek azokat lelőtték, vagy bunkósbottal agyonverték, a nőkre meg a gyerekekre rágyujtották a házat. A bent maradtak elevenen elégtek.
Massachusetts kormányzója ennek örömére a következő napot jelölte ki a Hálaadás (Thengsgiving) napjának. A gyarmatosítók és a Pequot törzzsel ellenséges viszonyban lévő indán szövetségeseik faluról, falura járva a Pequot törzs megmaradt tagjait elfogva, rabszolgának eladva, tísztították meg a területet a telepesek számára.
A rabszolgaszállító hajók tulajdonosai dörzsölték kezüket, mert hajónkénti 500 fős szállítmány komoly hasznot jelentett.
A sikeres rajtaütéseken felbuzdulva, az őslakos indiánok elűzésére általános offenzíva bontakozott ki. A következő jelentősebb mészárlás a mostani Stamford város (Cannecticut) helyén történt. Ennek okán a helyi előljárók még egy Thengsgiving napot jelöltek ki a sok "pogány" sikeres megölésének örülve.
Az ünnep alatt a levágott indián fejeket futballabdaként rugdosták. Még a barátságos Vanpsnagok sem menekültek meg a mészárlástól.  Főnöküket is lefejezték, fejét karóra tűzték  massachusettsi Plymouthban. Egy napig hagyták ott, ezzel is megalázva az indiánokat.
Az indián skalpokért jutalmat fizettek, ezzel is buzdítva a telepeseket az indiánok következmények nélküli megölésére. Az őrület egyre fokozódott, és minden nagyobb mészárlás után kijelöltek egy Thanksgiving napot.
Az évtizedek folyamán ezek a napok egyre csak szaporodtak, mígnem az újonan alakult Egyesült Államok első elnöke  George Washington javasolta: az indiánok feletti győzelmek ünnepe legyen egy napon. A Thanksgíiving Day legyen nemzeti ünnep.

Azóta ez az ünnep amerika egyik legnagyobb ünnepe. A ma élő amerikaiak többsége már nincs is tisztában az ünnep eredetével, számukra ez a nap leginkább a család összejövetelét, a sültpulyka kellemes illatát jelenti.

Forrás: http://galacticconnection.com/real-story-u-s-thanksgiving/



 

Hozzászólások

Nem igazán értem, miért kell ezt így bemutatni. Minden országnak meg van a maga sötét múltja. Nem akaraok szőrözni, de az állam alapítás se, egy baráti beszélgetés után történt, hullott pár buksi a porba, még is minden évben meg ünnepeljük.

Akar milyen csunyan vegzodott az indianoknak ez a resze, amit igaz es szep hogy a ketto emberi kultura segitette egymast amikor talalkoztak es ez a hala adas unneples valtozott egy szüreti fesztiválra is.

Az ermberek megkoszonik minden finomsagot amit a fold termelt es halat adunk minden mas embernek es az eletnek amivel megaldott. Senki nem unnepli hogy egy masik nemzetet megoltek a tanultabb retegben, amibol egyre tobb van, tisztaban van hogy mit unnepelnek es mit nem.

Az utolso mondat az cikk-ben hogy "A ma élő amerikaiak többsége már nincs is tisztában az ünnep eredetével" ez nem pontosan igy van es ez egy lenezo mondat ami egy olyan demagogiat terjeszt az iro hogy akik Amerikaban elnek azok inkabb butak.

Kevesebb tanult emberek vannak mindenut akik nem ismerik a tortenelmet es tudas hiany vagy mas okok miatt torzitjak a tortenelem eloadasat hogy rossz fenybe hozznak egy masik nemzetet. Ilyen rossz indulatu emberek sajnos vannak es mindig lesznek.

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja