.

Megállapították a Sevilla mellett lezuhant Airbus A400M katasztrófájának okát




A hajtóművek elektronikus vezérlésében keletkeztek hibák

 
http://cdn.20minutos.es/img2/recortes/2015/05/19/225078-620-282.jpg
Az Airbus A400M új fejlesztésű katonai szállítógép egyik Törökországnak szánt példánya négy halálos áldozatot követelve, május 9-én, próbarepülés közben zuhant le Sevilla mellett.
A tragédia kivizsgálása során megállapították, hogy a motorok működését felügyelő elektronikus vezérlőegység ellentmondó utasításokat küldött három hajtóműnek. A negyedik motor felett a pilóták próbálták átvenni az irányítást, de a gépet egy hajtóművel nem tudták a magasban tartani. Nekiütköztek egy magasfeszültségű elektromos távvezetéknek, aminek következtében a gép kigyulladt, és teljesen megsemmisült.
Megtalálták az adatrögzítőt és a pilótafülke hangrögzítőjétA Financial Times szerint a katasztrófa árnyékot vet Európa legnagyobb egyszeri katonai programjára, az eddig  húszmilliárd eurót felemésztő közös szállítógép ügyére.
A program további csúszása alaposan próbára teszi azokat a programban résztvevő államokat, amelyek várják a gépek leszállítását.
A lap arra emlékeztet, hogy az Airbus eredetileg egy Pratt & Whitney hajtóművet szemelt ki a géphez, de az európai partnerországok kikényszerítették, hogy végül a Rolls-Royce vezetésével a hajtómű is közös európai fejlesztés legyen. Ugyanakkor minden változás, még az is, amit a vásárlók akartak, növelte a fejlesztés költségeit. Az eredetihez képest a program eddig hatmilliárd euróval került többe.
A közös fejlesztésű hajtómű, a 11 ezer lóerős TP400-as, a nyugati világban épített legnagyobb légcsavaros-gázturbinás hajtómű, és az ezekkel adódó fejlesztési problémák is hozzájárultak az A400-as-program többéves csúszásához.
 
A franciák, akik Maliban már bevetették a típust, nem hajlandók az Atlast földre parancsolni
Airbus A400M szállítógép

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol