.

Még öregkorban is keletkeznek új agysejtek



Spanyol kutatók felfedezték, hogy az agy még 90 éves kor után is képes új sejteket termelni


Egyes szakértők úgy vélik, hogy az agy a gyermekkor után abbahagyja az új sejtek termelését, de a Nature Medicine folyóiratban spanyol kutatók által közzétett új tanulmány szerint ez nem így van. Ez a tanulmány arra utal, hogy az agyunk még a 90-es éveinkben is képes létrehozni új sejteket.

A kutatók erre a következtetésre jutottak, amikor megvizsgálták 13 elhalálozott személy agyszövetét, akik 43 és 87 éves kor között hunytak el. A halála előtt neurológiailag az összes donor egészséges volt. Megállapították, hogy az egészséges agyban új agysejtek is találhatók, amelyek a hippokampusz egy részében lévő gyrus dentatusban jöttek létre. Ez rész kulcsszerepet játszik az érzelmek kialakulásában, a tanulásban, az emlékezetben és a hangulatban.
Az új agysejtek száma az életkor előrehaladtával köbmilliméterenként. folyamatosan csökken.körülbelül 40000-ről 30000-re.  A középkor múltával közel 300-al kevesebb neuron jön létre köbmilliméterenként minden egyes évben

Ezek az eredmények azt sugallják, hogy bár az emberek elveszítik az agysejteik egy részét idősebb korban, de az agy mégis tud újabb sejteket termelni  helyettük. Az új agysejtek segítségéve lehetővé válik  az új emlékek létrehozása.. Most azt vizsgálják, hogy ezt a felfedezést az Alzheimer-kór gyógyításában hogyan lehet hasznosítani - írja az ujvilágtudat

 
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja