.

Még két bolygó felfedezése várat magára Naprendszerünkben



Tudományos körökben megváltoztathatalan tényként kezelik a Naprendszerről szerzett eddigi ismereteinket. A madridi Complutense Egyetem és a Cambridge Egyetem kutatásai azonban megváltoztathatják azt hitet, miszerint már pontosan ismerjük a Nap körül kringő bolygók számát.
 
Az ókorban jelentős csillagászati ismeretekről maradtak fenn feljegyzések. Ezek egy része ma is helytálló megfigyelés, más részét pedig mitosz kategóriába sorolták.
Egy ilyen mitosznak tartott régi sumer történetben szerepel először egy olyan bolygó, a Nibiru, amelyik Marduk főisten égi otthona és amely 3500 évenként jelenik meg.

Mivel már több legendának hitt leírásról is kiderült, valós alapon nyugszanak, igy a csillagászok ezt a lehetőséget is vizsgálták. Zecharia Sitchin (1920-2010) könyvében felsorolja azokat az adatokat, amelyek még egy Nap körül keringő bolygó létezését valószínűsítik.

Aztán változott a tudomány álláspontja és a hivatalos tudományt képviselő csillagászok egyetértettek abban, hogy egy további bolygó létezése a naprendszerünkben valószínűtlen.


A Naprendszer bolygói jelenlegi ismereteink szerint

Most megint változóban ez az álláspont, mivel a két egyetem kutatói 2014 közepén ismertették számításaik eredményeit, amelyek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nem is egy, hanem még két bolygó felfedezése várat magára Naprendszerünkben.
A Naptól távoli objektumok pályáját további bolygók befolyásolják és ezen objektumok pályájának renellenességéből  jutottak erre a következtetésre, amit egy újabb anyaggal egészítették ki. Megerősítették, hogy bizonyos megmaradt kérdések és kételyek dacára valószínűleg olyan nagy objektumokról van szó, amelyek komolyan befolyásolják az úgynevezett ETNO (extreme trans-Neptunian objects) besorolású szomszédaink keringési pályáját.
Az eltéréseket azzal magyarázzák, hogy a Neptunon túl még két bolygó lehet, amelyek módosítják az ezen objektumok pályáját. Következtetésük szembemegy a Naprendszer keletkezéséről alkotott, jelenleg elfogadott elmélettel, amely szerint a Neptunon túl nem lehetnek további bolygók.
A munkát az Alma rádióteleszkóp adataira támaszkodva tovább folytatják, amelyek szerint a bolygók keletkezése az eddig elképzeltnél jóval nagyobb távolságokban is végbemehet. -írja a fényörvény.hu

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol