.

Medvegyev a nyugatot hibáztatja a kialakult hidegháborús helyzetért.



Új hidegháború kezdődött, és ezért a Nyugatot terheli a felelősség - hangoztatta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szombaton az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.

 

A politikus nevetségesnek nevezte a Nyugat magatartását a terrorizmus elleni küzdelemben, és hangot adott annak a véleményének, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet hálás lehet a Nyugatnak, amiért aláássa a terror elleni összefogást. 
Az orosz politikus hangoztatta: reméli, nem lesz szükség egy "harmadik globális megrázkódtatásra" ahhoz, hogy a Nyugat felismerje az együttműködés fontosságát. 

Kijevet hibáztatja

Az ukrán válságról azt mondta, hogy Kijev nem tartja be a válságkezelésről szóló minszki megállapodást, nincs szándékában, és nem is áll érdekében az ukrajnai helyzet javítása. A nemzetközi menekültválságról szólva hangsúlyozta, hogy "hatalmas népvándorlás" kezdődött, amelynek során bűnözők és terroristák ezrei áramlanak Európába,  magukat menekültnek álcázva, azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák az európai kultúrát.  - MTI.

Egy nappal a müncheni Szíria-konferencia kezdete előtt Oroszország javaslatot tett az Egyesült Államoknak arra, hogy március 1-jétől hirdessenek fegyverszünetet Szíriában - jelentette csütörtökön a Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett diplomatára hivatkozva

Washington és Oroszország egymást vádolja a Szíriai helyzet elmérgesedéséért.  John Kerry amerikai külügyminiszter által "legítim ellemnzék"-nek nevezett fegyveres csoportok Törökországon keresztül  rakétákat kaptak  a  szíriai kormányerők elleni harchoz. Ezeket a csoportokat Oroszország lázadóknak tekinti, akiknak fő célja nem az Iszlám Állam elleni harc, hanem Asszad megdöntése.

Az  Asszad ellen harcoló csoportok  fő erőssége Aleppo ellen, orosz légi támogatással sikeresen nyomulnak előre a szír kormánycsapatok. Érdekes egybeesés, hogy Törökország, aki szintén Asszad  eltávolításán dolgozik, úgy érzi, most jött el az ideje, hogy csapatokat küldjön Szíriába az Iszlám elleni harchoz.  A szunníta Szaud-Arábia ugyanezen indokkal szintén csapatokat akar küldeni Szíriába de nagy az esélye, hogy mindkét ország inkább az oroszok által támogatott siíta vallású Asszad hatalmát kívánja megdönteni, amit Washington is elsődleges célnak tekint.

Medvegyev ezen fejlemények kapcsán hangoztatta: reméli, nem lesz szükség egy "harmadik globális megrázkódtatásra" ( ami alatt a harmadik világháborút lehet érteni) ahhoz, hogy a Nyugat felismerje az együttműködés fontosságát. 


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol