Matuzsálem és kortársai



Számtalan különböző kultúrájú ősi forrás utal arra, hogy nem csak a bibliai alakoknak adatott meg a több mint 900 éves életút. Egy emberi élet számára azonban ez egyszerűen elképzelhetetlen mennyiségű idő. Vannak, akik szimbolikusan vagy félrefordításként értelmezik ezeket a számokat, mások viszont az emberi élet ma is tartó tényleges csökkenésével kapcsolatban érvelnek.

Elméletek

Ha például azt feltételezzük, hogy az ókori Közel-Kelet időszámítása szerint egy év nem a Nap, hanem a Hold egyszer megtett pálya körüli útja – azaz 28 nap -, akkor a több száz év elteltét máris máshogyan értelmezzük. Az elmélettel azonban az a gond, hogy ha megfelelően változtatjuk meg az eltelt éveket, akkor annak ellenére, hogy a bibliai Ádám 930 éve máris elfogadhatóbb 77 évre csökken, a probléma az, hogy 11 évesnek kellett lennie, amikor fia, Énókh a világra jött. Énókh pedig 5 éves, amikor az ő fia, Matuzsálem megszületett.

Hasonló ellentmondások merülnek fel abban az esetben is, ha a számokat nem a szoláris pályákhoz kötjük, hanem az évszakokhoz. Ugyanakkor az a feltételezés sem állja meg a helyét, miszerint az ókori szerzők valamilyen szabályszerű módszerrel torzították el a tényleges korokat – például egy határozott számmal szorozva meg azokat.

Matematikai minták

A Teremtés könyvében és a 4000 éves Sumer királyok listájában is olyan valóban élt emberek vannak felsorolva, akik közül néhányan még a 30000 éves uralkodási időt is megérték. Az elemzők azonban valamiféle szabályszerűséget – négyzetszámok használatát vélték felfedezni. Etana 1560 életéve a legtöbb, ám ez az időtartam az akkor eltelt két király uralkodásának idejét jelzi. Felmerült az a teória, miszerint a 60 többszöröseit használva születtek meg ezek a nagy számok, mint például a 900 a 30 négyzeteként, a 625 a 25 négyzeteként, vagy a 400 a 20 négyzeteként.

Érdekesség, hogy a Bibliához hasonlóan, a Sumer királyok listája is megkülönbözteti az özönvíz előtti és utáni uralkodókat, akik életkora mindkét forrásban csökken. Az özönvíz előtt uralkodó királyok életkora jóval több, mint a katasztrófa után, pedig még ekkor is a majdnem 1000 éves életkor jellemző. A Bibliában láthatjuk, hogy a generációkban végbemenő fokozatos csökkenés Ádám 930 évétől, Noé 500 évén keresztül, Ábrahám 175 évéig eltart.


A bibliai Noé

Más elmélet szerint az özönvíz előtti élethossz drasztikus csökkenésével azt a bomlási folyamatot lehet párhuzamba állítani, amely során azóta az ókori szövegek és a különféle szervezetek sugárzásoknak voltak kitéve.

Több száz évet megélt emberekről szóló dokumentumok az ókori Kínából is előkerültek. A Han dinasztiából (Kr. e. 206/202–Kr. u. 220) Cuie Wenze gyógyító 300 évet élt, a magas rangú taoista szerzetes mester Hui Zhao pedig 290 évet. Lao ce állítólag 160 évesen távozott az élők közül. A modern idők orvosa Lo Mingshan 124 évesen halt meg.

Dr. Hou akupunktőr szerint a hosszú élet kulcsa a tápláló életmód, de nem csak fizikai értelemben, hanem lelkileg és szellemileg is.


Kínában Li Csing-jün 256 éven át (1677-1933) élt ezen a földön, hosszú életének titka a kínai harcművészetek, a helyes étrend és a többtucatnyi gyógynövény volt

Még napjainkban is találkozunk olyan hírekkel, amelyek 150 vagy több évet megélt emberekről tanúsítanak. Ezek a jelentések gyakran vidéki közösségektől jönnek, ahol azonban hiányos és kevésbé értékes a dokumentáció. Bir Narayan Chaudhary Nepálból például azt állította magáról 1996-ban, hogy 141 éves. Ha ez igaz, akkor ő a világon a legöregebb dokumentált ember az elmúlt 20 évben. Nem kellett papírokkal alátámasztani állítását, ugyanis a falu, Tharu kollektív emlékezettel bír. Majdnem minden öreg személy emlékezett rá gyermekkorából, amikor is Chaudhary már felnőttként az első nepáli felmérés dolgozója volt 1888-ban. Ez egy felelősségteljes munka, amelyből arra lehet következtetni, hogy ekkorra a 21. életévét betöltötte. Ő azonban állítja, hogy ekkor már 33 éves volt.


Bir Narayan Chaudhary

Dr. Hou azt írja könyvében, hogy ezek az emberek már egészen fiatal koruktól kezdve szerény életet éltek és öreg korukig kemény fizikai munkát végeztek a szabadban. Diétájuk, családi és társasági életük általában egyszerű volt. Egy példa erre Azerbajdzsán területéről a 170 évet élt Shisali Mislinlow, aki azt mondta, hogy „Én soha nem sietek. A fő, hogy ne siess élni. Fizikai munkát végzek 150 éve.

A mai tudósok számára két út marad: hisznek az ősi feljegyzéseknek és a falvak emlékezetének, és elfogadják a látszólag hihetetlen hosszúságú életutakat, vagy a beszámolókat szimbolikusan, félreértésként értelmezik. Sokak számára ez csak hit kérdése.

noiportal

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja