Majdnem evakuáltak



Az erdőtüzekről sokszor lehet olvasni, de egészen más az érzés, ha minket fenyeget


 A vasárnapi ebéd után jól esik egy kis szünyókálás. Igy tettem ezen az augusztusi vasárnapon is. Épp hogy békésen elnyújtóztam a hintaágyban, mikor enye füstszag csapta meg az orrom. Valahol grilleznek gondoltam, és átfordultam a másik oldalamra. Furcsa volt, hogy a grillezés jellegzetes szagát nem éreztem, de a füstszag meg egyre erőteljesebbé vált. 
Ez erdőtúz, villant át bennem a felismerés.
Álmosságom azonnal elmúlt. Kényelmes helyemről felugrottam, és kisiettem az utcára, ahol a szomszédos domb mögűl felszálló füstfelhő fogadott.
 

Szomszédunk épp akkor jött haza, és friss hírekkel szolgált

- Egy autó a benzinkúttal szemben kigyulladt az útön, a tűz onnan terjedt át a növényzetre. Már ott vannak a tűzoltók és teszik a dolgukat. Ne idegeskedj! - igyekezett megnyugtatni, de az is lehet, hogy inkább magát nyugtatta.

Viszont a füst nem akart abbamaradni, és inkább erősebben hümpölygöttt, én meg tanácsai ellenére egyre idegesebbé váltam. Elindultam megnézni hol tartanak a tűzoltók. Furcsa volt, hogy a máskor forgalmas úton csak két szirénázó rendárautóval találkoztam, amelyek felfelé, a kertváros felé száguldottak.
Mire elértem a tűz kialakulásának helyét, addigra az utat lezárták a forgalmat elterelték. A füst és a lángok már eléggé felkapaszkodtak hegyoldalon. 

Na, ennek a fele sem tréfa, - gondoltam és beletapostam a gázba, hogy gyorsan haza érjek. A kertváros szélén, az erdő alatti kanyarulatban ott állt a két rendőautó és nem engedett tovább.
- Még nem tudni mi lesz, de lehet, hogy az egész lakónegyedet evakuálni kell. - mondták - majd meglátjuk...
A hír mellbe vágott. Megfordultam és egy másik úton gyorsan haza mentem.
- Nem veszíthetem el a házat, nem  lehet a tűz martaléka egy élet munkája.-  tört fel belőlem az elkeseredés, de a remény is ott volt, hogy nem lesz baj. Az egyre távolabbról feltörő füstfelhők a reményt táplálták. Azért jobb félni, mint megijedni elv alapján a család  bepakolta a kocsiba a legszükségesebb dolgokat és vártunk.
Közben az égen feltüntek a tűzoltó repülők, helikopterek, és mintha valamilyen légiparádé lenne, egymás után zúditották a vizet az égő hegyoldalra.
 

 
Sokszor a repülőt is alig lehetett látni, csak azt, ahogy előtör a füstből. Nem irigyeltem a pilótákat, hiszen nekik ebben a homályban is a lehető legközelebb kell repülni a hegyhez, hogy a kívánt helyre zúditsák a vizet.
 
 
Aztán arra is vigyázniuk kell, össze ne ütközzenek a vízhordó helikopterekkel, amelyek igen sűrün fordultak. (Később tudtam meg, 13 helikopter, két tűzoltó repulő és két kissebb repülőgép is bevetésben volt) .
 

A kissebb gépek valamilyen piros permetet szórtak a hegyoldalra.
 

 
És ez így ment órákon keresztül én meg aggódva figyeltem ki lesz a győztes: a tűz, vagy a tűzoltók. Végül a tűzoltók csapata nyert. Azért biztos ami biztos, az összepakolt cuccok a bőröndben maradtak. Ha feltámad a szél, feléleszteheti a néhény helyen törvényszerűen megmaradó parazsat. A tűzoltók is így gondolták és egy nagyméretű víztartályos kocsit, személyzetével együtt itt hagynak az erdő melletti kanyarban. Biztos, ami biztos.

Utólag belegondolva, ez nem is volt nagy tűz, hiszen három-négy óra alatt eloltották. Ez inkább nekem volt nyomasztó élmény, mivel felrémlett előttem egy másfajta végkifejlet, amibe jobbnak láttam bele sem gondolni.

Ezek után az jutott eszembe, mit élhetnek át azoknak a városkáknak a lakói, amelyek mellett napokig tombolnak a lángok.

 
Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja